Lángra lobbanó szeretet! (Love Enkindled by Octavius Winslow)

Octavius Winslow (1808–1878)

„Szeretsz-é engem? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged.” (Ján. 21:17)

Nincs más olyan hely, ahol a hívő mennyeibb inspirációt, erősebb és egészségesebb hajtóerőt kapna a Krisztus iránti szeretetét illetően – mint Jézus keresztje. A Golgota keresztje nem más, mint az isteni szeretet oltára – a szeretet legfenségesebb, legmeghatóbb és leginkább lenyűgöző megnyilatkozása. Az ember megváltásában az Isten tökéletességei közül egy sem annyira szembeötlő, páratlan és drága, mint az Ő szeretete. „Az Isten szeretet” – e szavak a mennyei fény eleven betűivel vésettek fel a keresztfára. Igaz, Jézus keresztjében ott láthatjuk az isteni igazságszolgáltatás félelmetes, komoly megnyilatkozását; az Úr szentségének ünnepélyes bemutatását; az igazság komoly győzelmét; és az erő lenyűgöző megmutatkozását – de a szeretet túlragyogja és felülmúlja mindezeket.

…Krisztus keresztjénél tudjuk leginkább bizonyítani azt, mennyire szorongatja szívünket az Úr szeretete. A Krisztusnak való, szent engedelmességünk és minden hűséges szolgálatunk nagy hajtóereje – a szeretet kell, hogy legyen. Isten azt akarja, hogy szívünk ugyanazzal az isteni indíttatással mozduljon Őfelé, mint amely az Úr szívét felénk fordította. „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” Az Istennek való, fenntartások nélküli önátadásunk alapelve ez legyen tehát: „Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket”.

Vágyakozunk-e arra, hogy megérezzük a szeretet felettébb kiemelkedő, mindeneket megnyerő és megmozgató erejét? Jöjjünk hát a kereszt lábához; itt nyerhetünk erre inspirációt. Egyetlen, ennél alacsonyabb rendű motivációnak se engedjük, hogy hasson ránk. Vigyázzunk, nehogy a Krisztus iránti szeretetünket teljesen elnyelje és elveszítse az önszeretetünk, a teremtmények iránti, vagy valamely kedves bálvány iránti rajongásunk! Adjuk át szívünket a szeretet ama gyengéd, ám ellenállhatatlan erejének, amely Krisztus keresztjénél lobban lángra!

…Ülj le hát most itt, a kereszt lábánál – hiszen más nincs itt, csak szeretet – és bensődet újra áthatja a Megváltó iránti szeretet; és e gyengéd, ellenállhatatlan hullám kebelén megterem benned azon elhatározás, hogy a földi életed célja, öröme és koronája az Urad iránti engedelmesség, szolgálat és szenvedés lesz.

A szeretetet egyedül csak a szeretet oltáránál lehet újra lángra lobbantani. Nézz egyenesen Krisztus szeretetére, hogy mélyebb megértést nyerhess erről; hagyd el saját szereteted sekélyes vizeit és vesd bele magad az Ő szeretete mélységeibe; szíved tüzének fáklyáját gyújtsd meg annál a lángnál, amely a Golgotán ragyog – és többé már nem kételkedsz abban, hogy megvan-e benned a Krisztusban megvalósuló, Isten iránti szeretet; se nem ennek meghidegülésén fogsz keseregni, hanem mély érzelmességgel és egy, addig ismeretlen nyomatékkal fogod a menny édes visszhangjait felébreszteni e kiáltásoddal: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged!”

A szíved egyedül csak Krisztus keresztjénél tud tökéletessé válni a szeretetben. És bármi, ami ennél kevesebb, nem méltó arra, hogy célkitűzésed legyen! „És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. Ezáltal lesz teljessé a szeretet közöttünk.” (1Ján. 4:16-17)

S azáltal, hogy ily módon tökéletessé váltál a szeretetben; megismerted és elhitted az igazságot, hogy Isten szeret téged – megszabadulsz a téged addig rabszolgaságban tartó félelemtől, ami már oly sok kínszenvedést okozott, és bensődet az isteni szeretet fénye teljesen betölti ragyogásával. És akkor, ó, mennyi gyönyörű szivárvány-sugár fogja a földi vándorlásod sötét esőfelhőit fényével keresztülhasítani! Csakis az Úr szeretetét fogod meglátni a megpróbáltatásaidban; szomorúságaidban; veszteségeidben; csakis mennyei Atyád szeretetét fogod észrevenni az Ő minden, veled kapcsolatos bánásmódjában – mert a szeretet szivárványa, amely Isten minden gyermeke felett boltívet alkot, körülvéve őket – ívével feléd is odahajol, és mosolyával elér téged. 

ENGLISH:

“Do you love Me?”  He said, “Lord, You know all things; You know that I love You.”  John 21:17

There is no place where the believer’s love to Christ receives a diviner inspiration, a stronger and more healthful impulse, than at the cross of Jesus. The cross of Calvary is the altar of divine love- it is love in its most sublime, most touching and impressive form. No perfection of God is so conspicuous, precious, and transcendent in the redemption of man as love. “God is love,” are words emblazoned upon the cross in letters of living light. It is true there was an awesome manifestation of justice, and a solemn display of holiness, and a stern vindication of truth, and an overwhelming demonstration of power in the cross of Jesus; but divine love outshone and eclipsed them all.

It is at the cross of Jesus we shall prove more intensely the constraining power of Christ’s love in our hearts. The great impelling motive of our holy obedience to Christ, and of all faithful service for Christ, is love. God would have our hearts moved towards Him by the same divine impulse that moved His heart towards us. “Herein is love, not that we loved God, but that He loved us, and sent His Son to be the propitiation for our sins.” This is to be the principle of our unreserved surrender to God- “The love of Christ constrains us.”

Desire we, then, to feel the all-commanding, all-persuasive, all-impelling power of love? Let us go to the foot of the cross and receive its inspiration there. Allow no motive to influence you lower than this. See that love to self, love to the creature, love for some fond idol is absorbed and lost in love to Christ. Yield your heart to the gentle yet irresistible force of love enkindled at the cross of Jesus.

…Sit down, then, close at the foot of the cross – for there is nothing but love there – and love to Christ will attain the ascendency; and, borne upon the bosom of its gentle, irresistible tide, obedience, service, and suffering for your Lord will be on earth your ambition, your joy and crown.

Love can only be enkindled at the altar of love. Look directly at the love of Jesus – get a more believing apprehension of His great love to you – leave the shallows of your own love, and descend into the depths of His love – light the torch of your affections at the flame which glows upon Calvary; and you then shall no more doubt the existence or lament the chill of your love to God in Christ, but, with a depth of feeling and a power of emphasis unknown before, you shall awaken the sweet echoes of heaven with your exclamation, “Lord, you know that I love you!”

It is only at the cross of Jesus that your heart will be perfected in love. And less than this is unworthy your aim. “We have known and believe the love that God has to us. God is love; and he that dwells in love, dwells in God, and God in him. Herein is our love made perfect.”

szivarvanyThus perfected in love, knowing and believing of a truth that God loves you, the slavish fear that has produced so much torment will be cast out, and the sunshine of love will fill your whole soul with its divine radiance. And oh, how many beauteous rainbows will then pencil the dark, watery clouds of your earthly pilgrimage! You will see nothing but love in your trials, nothing but love in your sorrows, nothing but love in your losses, nothing but love in all your Father’s dealings – for love’s rainbow, arching and encircling all the children of God, bends its smile on you.

Source/Forrás:

http://www.gracegems.org/WINSLOW/Love%20at%20the%20Foot%20of%20the%20Cross.htm.

Source of illustration: here. Ford.: wordwatcherdawn

Reklámok

Ne hagyd, hogy szíved meghidegüljön! (Don’t let your heart grow cold! by Octavius Winslow)

Octavius Winslow (1808–1878)

Jézus keresztje újra lángra tudja lobbantani és helyre tudja állítani pislákoló szeretetünket. A Szentlélek kegyelmi ajándékai közül ugyanis a szeretet ajándéka az, amely a leginkább érzékeny a dermesztő lelki légkörök negatív hatásaira. A szív vezérelvei közül ez tud leghamarabb meglankadni. „A szeretet sokakban meghidegül” – e mondat nemcsak a Gyülekezet valamely korábbi időszakának a panasza – hanem a mostaninak a kesergése is. Melyek hát e meghidegülés főbb kiváltó okai?

Az Isten iránti szeretetünket megdermesztheti a világ befolyása; meghidegítheti, mikor a világi elfoglaltságaink beletolakodnak az igetanulmányozásunkba, az imakamránk buzgó, áhítatos tevékenységébe és a gyülekezeti életünkbe; lehűtheti a lagymatag – az elhidegült, világias, pusztán felületesen hitvalló – keresztények társasága; hevét elveheti az illetlen, léha lelkület, a bűnökkel kapcsolatos könnyelműség és a világias törekvések; hideggé teheti a teremtmények iránti bálványozó rajongásunk; és az is kihűtheti, mikor nyughatatlanságunkban zúgolódunk az Úr ellen, panaszkodunk bánásmódját illetően, és lázadunk az Ő tekintélye és fegyelmezése ellen.

Ó, jaj, milyen sok dolog is van, melyek az Úr iránti szeretetünknek a sajnálatos és mély hanyatlását tudják előidézni; mily hamar kezd lehűlni és megdermedni bennünk ez a meleg, áradó szeretet-folyam! Mily hamar meg tud hidegülni szívünk az Úr felé – pedig Ő mindig forrón szeret bennünket; és saját szíve drága vérével váltott meg minket a pokoltól! Hadd borítsa csak szégyenpír orcánkat! Ó, alázkodjunk meg mélyen és tartsunk alapos bűnbánatot amiatt, hogy akár csak egy pillanatig is képesek voltunk hidegen tekinteni egy ily isteni és kegyelmes, gyönyörű és értékes Megváltóra – hadd vigyen most e bűnbánat minket a kereszthez, hogy ott leborulhassunk.

Mert itt van a gyógyír – a kereszt lábánál! Hozzuk hát ide meghidegült érzelmeinket és jeges szívünket! Itt, az isteni szeretet eme szent oltáránál újra lángra tudjuk lobbantani szívünk pislákoló lángját, és ekkor egy még megindítóbb komolysággal és még mélyebb őszinteséggel fogjuk tudni kiáltani azt, hogy „Uram, Te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek Téged!” (Ján. 21:17)

ENGLISH:

The cross of Jesus rekindles and restores our waning love. No grace of the Spirit is so sensitive to the influence of a chilling spiritual atmosphere as the grace of love. No divine principle of the soul sooner droops than it. “The love of many waxes cold,” is not the lament of one age of the Church only, it is her lament now. What are some of the producing causes?

The influence of the world will chill it; the encroachments of temporal engagements upon the study of God’s Word, the devout transactions of the closet, the ordinances of the sanctuary, will chill it; the society of half-hearted Christians – cold, worldly, light professors – will chill it; unfitting levity of spirit, trifling with sin, carnal pursuits, will chill it; an idolatrous love of the creature will chill it; fretting against the Lord, murmuring at His dealings, rebellion against His authority and chastenings, will chill it.

Alas! how much there is to produce deep and sad declension in the love of our hearts to the Lord, and how soon its warm, flowing current chills and congeals! Oh that our hearts should so soon grow cold in their affections towards Him whose love to us is ever so warm, who ransomed us from hell with His own heart’s blood! Let shame and confusion of face cover us. Let deep humiliation, tender, holy contrition, prostrate us beneath the cross, that we should for one moment gaze coldly upon so divine and gracious, so lovely and precious a Redeemer.

But here is the remedy – the foot of the cross! Bringing there our chilled affections, our cold hearts, we rekindle the dying flame at this altar of love, and again, and with more touching earnestness and deeper sincerity, we exclaim, “Lord, you know all things, you know that I love you!” (John 21:17)

Source/Forrás: http://www.gracegems.org/WINSLOW/Love%20at%20the%20Foot%20of%20the%20Cross.htm. Ford.: wordwatcherdawn

Krisztus és a kereszt botránya (The Offense Of Christ And His Cross by Octavius Winslow)

Octavius Winslow (1808–1878)

„Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!” Ézs. 53:3

Urunk élete igen sokszínű volt. Csodálatos élet-képében a fények és árnyak sűrűn vegyültek. Fényből kevesebb volt; az árnyak domináltak. Nem azért jött e világba, hogy örvendező és boldog legyen, hanem hogy másokat azzá tegyen. Innen a következő ábrázolás: „Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!” Épp az előbbiekben tekintettünk az Ő élete festményére vetülő, földi fényei egyikére; most pedig a sötét árnyakból fogunk egyet közelebbről szemügyre venni. Nemrégiben még a tömeg ideig-óráig való, hízelgő csodálatától körülvéve láttuk Őt; most pedig odafordulunk, hogy lássuk Őt, amint a keserű megvetésük és elutasításuk tárgyává válik.

„Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!” Jézus történetének e fejezetében sok minden van, melyet érdemes alaposan megfontolnunk, és nem kevés olyat találunk itt, ami jelentős mértékben tükrözi sok keresztény megtapasztalását. Én lelkem, fordulj hát most e leírás felé, amely az általad szeretett isteni Személynek egy szomorú, ám mégis oly szent ábrázolása. S ezen elmélkedésben van ugyan keserűség, ám leírhatatlanul édes kellemesség is. Jóleső és szívet vidámító tudni azt, hogy a te Úr Jézusod már ott járt előtted, kitaposta az ösvényt, melyen haladnod kell, és hogy a szomorúság, mely most oly sötéten nyomja lelkedet, pusztán csak árnyéka azon sokkal sötétebb bánatnak, amely Őreá terhelődött.

Jézus közutálat tárgya volt – AZ Ő ISTENI SZEMÉLYE MIATT. S vajon nem így van-e ez az igaz keresztények esetében is? Nem lennénk az isteni természet részesei, ha nem innánk – legalábbis valamelyes mértékben – abból a pohárból, melyből Ő is ivott. A világ megveti Krisztus képmását. Ha gyűlölte a gyönyörű és tökéletes Eredeti Képet, akkor a másolatot is utálni fogja, legyen az bármennyire is halovány és tökéletlen. Bátorodj hát fel, ha e világ Jézus iránti gyűlöletének egy része téged is elér! Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos mértékben már szeretett Uradhoz hasonultál, és már az Ő isteni és szent képmását tükrözöd vissza – még akkor is, ha ezt még sok folt piszkítja be, és sok felhő árnyékolja be.

Jézust megvetették – AZ ÉLETE NEM EVILÁGI VOLTA MIATT. „A világ engem gyűlöl; mert én bizonyságot teszek felőle, hogy az ő cselekedetei gonoszak.” Az Úr egész élete folyamatos bizonyság volt az istentelen világ minden istentelensége ellen. A világ elutasította Krisztust, mert Ő szent volt. Annak arányában, hogy az általunk megélt élet mekkora mértékben jelent egy komoly és folyamatos protestálást a világ hiábavalóságai és bűnös volta ellen – fog minket ugyanez a világ gyűlölni és kivetni. „Mivelhogy nem vagytok e világból, azért gyűlöl titeket a világ.” Jézus ama emlékezetes közbenjáró imádságában így emlékeztette mennyei Atyját: „A világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, aminthogy én sem e világból vagyok.” Fogadd el tehát a világ megvetését úgy, mint amely a te dicsőségedre van. Minél távolabbra húzódsz a világtól, annál erőteljesebb lesz bizonyságod; és minél határozottabb és állhatatosabb leszel a nem evilági járásodban, annál hevesebb lesz a világ rosszindulata, keserűbb gyűlölete és szélesebb elkülönülése.

Jézus a világ megbotránkozásának is tárgya volt – mert BIZONYSÁGOT TETT AZ IGAZSÁGRÓL. Egy alkalommal ellenségei odavitték Őt egy hegy széléhez, hogy onnan halálába taszítsák – azon bizonysága miatt, amit az Isteni Kegyelem Szuverenitásával kapcsolatban tett. És az Igében azt is feljegyezték, hogy egy másik, hasonló esetben sok tanítványa visszavonult, és többé már nem követték Őt. A kereszt botránya azóta sem szűnt meg. Ha a Szent Lélek tanítása és a Megváltó kegyelme által Isten képessé tesz téged arra, hogy alázatosan, szeretetteljesen, ugyanakkor határozottan és meg nem alkuvó módon bizonyságot tegyél az igazságról úgy, mint amely egyedül csak Jézusban van – akkor ne tartsd különösnek, ha esetleg emiatt szenvedned kell.

Minél szellemibbek és hamisítatlanabbak, minél igeibbek és mennyeibbek az evangéliumról – annak tantételeiről, előírásairól és tanításairól – vallott nézeteid, annál nagyobb mértékben fog a világ, sőt, még az úgynevezett keresztény világ jókora része is elkülönülni a társaságodtól, illetve megvetni és utálni téged. Ám örvendezz, méghozzá túláradó örömmel, ha ily módon méltónak ítéltetsz arra, hogy Jézus Nevéért gyalázatot szenvedj. Egyedül csak Őreá irányozd tekintetedet, és mindig emlékezz megelevenítő, szent szavaira – „Légy hű mind halálig, és neked adom az életnek koronáját!”

Uram, hadd vessen hát meg engem a világ, és utasítsanak el akár még a szentek is – elég tudnom azt, hogy Te szeretsz engem, és elismerően vélekedsz rólam!

ENGLISH:

“He was despised and rejected—a man of sorrows, acquainted with bitterest grief.” Isaiah 53:3

Our Lord’s was a chequered history. Lights and shadows thickly blended in the marvelous picture of His life. The lights were but few; the shadows predominated. He did not come into the world to be joyful and happy, but to make others so. Hence the portrait–“He was despised and rejected—a man of sorrows, acquainted with bitterest grief.” We have just looked upon one of the earthly lights thrown upon the picture; we are now to contemplate one of its dark shadows. From viewing Him as for the moment favored with the adulations of the multitude, we turn to behold Him the object of their bitter scorn and rejection.

“He was despised and rejected—a man of sorrows, acquainted with bitterest grief.” There is much in this chapter of Jesus’ history worthy of our consideration, and not a little that may be found to reflect in no inconsiderable degree the experience of many Christians. My soul, turn to it. It is a mournful yet a holy picture of Him you love. There is a bitterness in the contemplation, and yet a sweetness indescribably sweet. It is pleasant and cheering to know that your Lord Jesus has gone before you, has trodden the path you tread, and that the sorrow which now rests upon your soul so darkly is but the shadow of the yet darker sorrow that rested upon His.

Jesus was the object of popular hate, because of the DIVINITY OF HIS PERSON. Are real Christians less so? Were we not partakers of the Divine nature, we would not drink, in some small degree, of this cup that He drank of. The world despises the image of Christ. If it hated the fair and perfect Original, it will also hate the copy, however dim and imperfect it may be. Be of good cheer, then, if a portion of the world’s hatred of Jesus comes upon you. It is a sure evidence that you are in some measure assimilated to your beloved Lord, reflecting His divine and holy image, though marred with many a blot, and shaded with many a cloud.

Jesus was despised because of the UNWORLDLINESS OF HIS LIFE. “The world hates me because I testify of it, that the works thereof are evil.” His whole life was one ceaseless testimony against the ungodliness of this ungodly world. It rejected Him because He was holy. In proportion as the life we live is a solemn and consistent protest against the vanities and sinfulness of the world, so will it hate and cast us out. “You are not of the world; therefore the world hates you.” In His memorable intercessory prayer, Jesus reminds His Father, “The world has hated them, because they are not of the world, even as I am not of the world.” Accept, then, the world’s despisings as your glory. The farther you recede from it, the more powerful your testimony, and the more decided and consistent your unworldly walk, the more virulent will be its malignity, bitter its hate, and wide its separation.

Jesus was equally the object of offence to the world, because of HIS TESTIMONY TO THE TRUTH. On one occasion His enemies took Him to the brow of a hill to hurl Him down to His death, for the testimony which He bore to the Sovereignty of Divine Grace. And it is recorded that, on a similar occasion, many of His disciples went back, and walked no more with Him. The offence of the cross is not ceased. If, through the Holy Spirit’s teaching, and the Savior’s grace, you are enabled to bear a humble, loving, yet firm and uncompromising testimony to the truth as it is in Jesus, think it not strange if you are called to suffer.

The more spiritual and unadulterated, the more scriptural and unworldly your views of the gospel–its doctrines, its precepts, and its institutions–the more the world, even much of the so-called religious world, will separate from your company, hate, and despise you. But rejoice with exceeding joy if thus counted worthy to suffer shame for Jesus’ sake. Keep your eye intently upon Him, and ever remember His animating words–“Be faithful unto death, and I will give you a crown of life.”

Lord, let the world despise, and even the saints reject me–enough that I am loved and approved of You!

Source/Forrás: http://www.gracegems.org/Winslows/consider_jesus10.htm and http://octaviuswinslow.org/2012/03/16/the-offense-of-christ-and-his-cross/ Source of illustration: here. Ford.: wordwatcherdawn