Hálás vagy-e, testvérem? (Are You Thankful? – Selected Quotes, part 1)

Azt a szívbeli állapotot, hogy mindig hálásak vagyunk Istennek, nem a lelkiség egy magas szintjének kell tekintenünk, hanem sokkal inkább azon hívő szokványos magatartásának, aki elhiszi, hogy ‘azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott’. – William Law (1686–1761)

A legnagyobb szent ezen a világon nem az, aki a legtöbbet imádkozik, vagy a legtöbbször böjtöl; nem is az, aki alamizsnákat osztogat, vagy a legkiválóbbnak tűnik a mértékletesség, erkölcsösség vagy igazságosság terén. A legnagyobb szent az, aki a leginkább hálás Istennek! – William Law

Igen, ‘adjatok hálát mindenért’, mert, ahogyan azt igen jól megfogalmazta valaki: ‘A csalódásaink csupán Isten adta alkalmak a Vele való találkozásra.’ – A.W. Pink (1886–1952)

Mindig találhatunk valamit, amiért hálásak lehetünk; és mindig vannak dolgok, melyekért hálásnak kell lennünk még az isteni gondviselés azon rendelkezései közepette is, melyek sötétnek és fenyegetőknek tűnnek. – Albert Barnes (1798–1870) 

**********

Hálásak vagyunk-e a kegyelemért? (Thomas Watson)

A szükségeink az ima felé hajthatnak minket, ám csak az igazán őszinte szív tudja valóban dicsőíteni Istent. A holló csak kiáltozik; a pacsirta énekel. Az imakéréseink elmondásakor úgy cselekszünk, mint az emberek; a hálaadáskor, mint az angyalok.

Az istenfélő ember még a kötelességei teljesítése közben is kifejezi azt, hogy mennyire hálás Istennek. A hálaadást imádsággal kombinálja: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Fil. 4:6) A hálaadás az imádság fenségesebb része. A kéréseinkben a szükségeinket fogalmazzuk meg; a hálaadásunkban Isten érdemeit hirdetjük ki. Az ima, mikor hálaadással illatosítjuk meg, jó illatú tömjénfüstként száll fel az Úr elé.

Az istenfélő ember minden körülmények között kifejezi háládatosságát. Hálás lesz mindenkor: a nehéz időkben éppúgy, mint a jóllét időszakaiban: „Mindenben hálákat adjatok” (1Thessz. 5:18). A kegyes lélek hálás és örvendezik, hogy Isten egyre közelebb vonja magához – még ha ez a nyomorúságok kötelei által történik is. Mikor jól mennek a dolgai, dicséri Istent az Ő kegyelméért; mikor rosszul, akkor magasztalja Istent az Ő igazságosságáért.

Mikor Isten “lelki növényeibe” belemetszenek, és azok vérezni kezdenek, hálát csepegtetnek; a szentek Isten-dicséretét még könnyeik sem tudják elfojtani.

Hol találhatunk hálás keresztényt? A szentekről azt olvassuk, hogy „mindegyiküknél hárfa volt” (Jel. 5:8) – a dicséret jelképe. Sok embernek van könny a szemében, és zokszó ajkukon – de kevesen tartanak hárfát kezükben; csak alig néhányan áldják Istent, és dicsérik szent Nevét.

Vizsgáljuk meg magunkat tüzetesen, és nézzünk utána, megvan-e bennünk azon tulajdonság, mely tényleg bizonyítja kegyes voltunkat: hálásak vagyunk-e a kegyelemért? – Thomas Watson (kb. 1620–1686)

**********

„Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” (1Thessz. 5:18)

Matthew Henry (1662–1714) angol bibliatudós volt, aki főként a nevével fémjelzett, terjedelmes Biblia-magyarázatáról vált ismertté. Történt egyszer, hogy kirabolták, és ő még aznap ezt jegyezte fel naplójába: „Hálás vagyok Istennek. Először is azért, mert még soha azelőtt nem raboltak ki. Másodszor azért, mert jóllehet elvették a tárcámat, nem vették el az életemet. Harmadszor azért, mert habár elvették mindenemet, az nem volt sok. Negyedszer pedig azért, mert engem raboltak ki, és nem én másokat.”

Később, mikor már idősebb volt, Matthew Henry agyvérzést kapott. Egyszer az egyik barátja, Illidge segítette őt az ágyba. Az idős teológus így szólt hozzá: „Régóta szokás, hogy a haldoklók utolsó mondásait feljegyzik – íme, az enyém: Az Isten szolgálatában eltöltött élet, és a Vele való, bensőséges közösség adja a legnyugodtabb és legkellemesebb életet, melyet csak élhetünk e jelenvaló világban.”

Ha hálát tudsz adni az életed nehezebb időszakaiban is, akkor a szíved hajlani fog a háládatosság felé még akkor is, ha éppen nem jól alakulnak a dolgaid. Az, hogy a nehéz körülmények közepette is lekötelezett a szívünk Krisztusnak, és hálát tudunk adni – jelzi igazán a keresztény érettségünket. A nehéz időszakban történő hálaadásunk a Krisztusban való növekedésünket eredményezi. Adj hálát az Úrnak ezen a mai napon is – de ne csak a körülményeidért, hanem akár a körülményeid ellenére is!

ENGLISH:

To be always in a thankful state of heart before God is not to be considered a high plane of spirituality, but rather the normal attitude of one who believes that ‘all things work together for good to them that love God, who are called according to His purpose’. – William Law (1686–1761)

The greatest saint in the world is not he who prays most or fasts most; it is not he who gives alms, or is most eminent for temperance, chastity or justice. It is he who is most thankful to God. – William Law

Yes, ‘give thanks for all things’ for, as it has been well said, ‘Our disappointments are but His appointments.’ – A.W. Pink (1886–1952)

We can always find something to be thankful for, and there may be reasons why we ought to be thankful for even those dispensations which appear dark and frowning. ― Albert Barnes (1798–1870) 

**********

Are We Thankful For Mercy? (Thomas Watson)

Our needs may send us to prayer, but it takes a truly honest heart to praise God. The raven cries; the lark sings. In petition we act like men; in thanksgiving we act like angels.

A godly man will express his thankfulness in every duty. He mingles thanksgiving with prayer: “in everything by prayer with thanksgiving let your requests be made known unto God” (Phil. 4:6). Thanksgiving is the more divine part of prayer. In our petitions we express our own necessities; in our thanksgivings we declare God’s excellences. Prayer goes up as incense, when it is perfumed with thanksgiving.

A godly man expresses thankfulness …in every condition. He will be thankful in adversity as well as prosperity: “In everything give thanks” (1 Thess. 5:18). A gracious soul is thankful and rejoices that he is drawn nearer to God, though it be by the cords of affliction. When it goes well with him, he praises God’s mercy; when it goes badly with him, he magnifies God’s justice.

When God’s spiritual plants are cut and bleed, they drop thankfulness; the saints’ tears cannot drown their praises.

Where shall we find a grateful Christian? We read of the saints “having harps in their hands” (Rev 5:8)—the emblem of praise. Many have tears in their eyes and complaints in their mouths—but few have harps in their hand and are blessing and praising the name of God.

Let us scrutinize ourselves and examine by this characteristic whether we are godly: Are we thankful for mercy? – Thomas Watson (c. 1620–1686)

**********

“Give thanks in all circumstances, for this is God’s will for you in Christ Jesus.”—1 Thessalonians 5:18

Matthew Henry was a biblical scholar who lived in England from 1662 to 1714. He is best known for the Bible commentary that bears his name. After being robbed one day Henry recorded this in his diary: “Let me be thankful. First, because I was never robbed before. Second, because although they took my wallet, they did not take my life. Third, because although they took my all, it was not much. Fourth, because it was I who was robbed, not I who robbed.”

Later in life, Henry suffered a stroke. Once his friend Illidge helped the dying man get to a bed. Henry said to him, “You have been used to take notice of the sayings of dying men—this is mine: That a life spent in the service of God and communion with Him is the most comfortable and pleasant life that one can live in the present world.”

If you can give thanks during the difficult times in your life you will tend to be thankful when things are not going well. Gratitude toward Christ and thanksgiving in difficult circumstances indicate Christian maturity. Thanksgiving during tough times brings growth in Christ. Today give thanks to the Lord not because of your circumstances but in spite of them.

Source/Forrás:

http://www.spurgeongems.org/fhg1-15.pdf; http://www.gracegems.org/Watson/godly_mans_picture4.htm; and an excerpt from Peter Kennedy’s “From Generation to Generation”, 1998. Source of illustration: here.  Translated by/Fordította: wordwatcherdawn

Reklámok

Növekedj ‘lefelé’ – bele az alázatosságba! (Growing Downward Into Humility — Selected Quotes)

„A szellemi egészség, a testi egészséghez hasonlóan, Isten ajándéka. A fizikai egészséghez hasonlóan azonban ez is egy olyan ajándék, amelyre igen kell vigyáznunk, mert a nemtörődöm szokásainkból adódóan könnyen elfecsérelhetjük. S mire ráébredünk arra, hogy elveszítettük – már túl késő lehet ahhoz, hogy bármit is tudnánk tenni ez ügyben. A szívben az egészség középpontja az alázatosság; míg a belső romlás gyökere a büszkeség. A szellemi életben semmi sem stagnál. Ha nem növekszünk folyamatosan ‘lefelé’, bele az alázatosságba, akkor az egónk fog szép egyenletesen nagyobbodni, és a büszkeség befolyása által fogunk működni és vetni. Az alázat önmagunk ismeretén alapul; a büszkeség az önismeret hiányát tükrözi. Az alázatosság önbizalomhiányban fejeződik ki és egy tudatos, Istentől való függésben; a büszkeség magabiztos és – jóllehet elég ügyesen tud úgy tenni, mintha alázatos lenne (mivelhogy igen jó színész) – beképzelt, önfejű, zsarnokoskodó, törtető és akaratos. ‘Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.’ (Péld. 16:18).

Mint ahogy a malária ellenszere a kinin, a büszkeség ellenszere az alázatosság! És egy olyasfajta értelemben, mint ahogy Shakespeare „Vízkereszt, vagy amit akartok” című darabjában Orsino herceg úgy tekint a zenére, mint a szerelem ételére – nekünk a megtérésre kell úgy tekintenünk, mint amely az alázatosság ‘étele’. Vagy, egy kicsit változtatva e hasonlaton: úgy kell látnunk a megtérést, hogy az egy olyan ‘edzésprogram’, amely megőrzi az alázatosságot, és az alázatosság által pedig a szív egészségét.” – J.I. Packer (1926– )

**********

„Amikor a gabona már majdnem teljesen érett, lehajtja a fejét, és sokkal lejjebb ereszkedik, mint amikor még zöld volt. Amikor az Isten emberei már majdnem teljesen érettek a mennyre, még inkább alázatossá és önmegtagadóvá válnak, mint hitéletük korai napjaiban. Minél hosszabb ideje növekszik egy szent e világban, annál jobban és alaposabban fogja ismerni a saját szívét és az Isten felé való lekötelezettségét; és mindkét dolog igen nagy alázatot eredményez. Pálnak már az egyik lába a mennyben volt, amikor úgy hívta magát, hogy ‘az első a bűnösök között’ és ‘a szentek közül a legkisebb’, 1Tim. 1:15. Eféz. 3:8.” – John Flavel (1628–1691)

***********

„Annak, akit az Úr használ, alázatban kell maradnia: igen komoly fegyelmezést kell megtapasztalnia ahhoz, hogy a testi természete megfelelően meg legyen öldökölve. Milyen megalázó! Ó, jaj, mennyire kevéssé lehet bízni az emberben: mennyire kevéssé képes jól viselni, ha a megtiszteltetés helyére ültetik! Milyen gyorsan elkezd az egója a felszínre emelkedni, és az eszköz már-már kezdi elhinni azt, hogy több mint pusztán csak egy eszköz! Milyen szörnyen könnyű abból a szolgálatból, melyet Isten ránk bízott, egy olyan piedesztált emelni, melyen saját magunkat tesszük közszemlére! De Isten az Ő dicsőségét nem osztja meg mással, azért van az, hogy az Úr ‘elrejti’ azokat, akiket meg tudna környékezni a kísértés, hogy az Ő dicsőségéből elvegyenek a saját maguk részére. Egyedül csak azáltal, hogy visszavonulunk a nyilvánosság szeme elől, és egyedül maradunk Istennel, tudjuk felismerni a saját jelentéktelen voltunkat.” – Arthur W. Pink (1886–1952), részlet az “Illés élete” című munkájából.

**********

„Meg vagyok győződve arról, hogy Krisztus iskolájában a szeretet és az alázatosság a legmagasabb szintű elsajátítható dolgok – és ezek a legfényesebb bizonyítékai annak, hogy valóban Ő a mi Mesterünk.” – John Newton (1725–1807)

ENGLISH:

“Spiritual health, like bodily health, is God’s gift. But, like bodily health, it is a gift that must be carefully cherished, for careless habits can squander it. By the time we wake up to the fact that we have lost it, it may be too late to do much about it. The focus of health in the soul is humility, while the root of inward corruption is pride. In the spiritual life, nothing stands still. If we are not constantly growing downward into humility, we shall be steadily swelling up and running to seed under the influence of pride. Humility rests on self-knowledge; pride reflects self-ignorance. Humility expresses itself in self-distrust and conscious dependence on God; pride is self-confident and, though it may go through the motions of humility with some skill (for pride is a great actor), it is self-important, opinionated, tyrannical, pushy, and self-willed. ‘Pride goes before destruction, a haughty spirit before a fall’ (Prov. 16:18).

As quinine is the antidote to malaria, so humility is the antidote to pride. In the sense in which Shakespeare’s Orsino in Twelfth Night sees music as the food of love, repentance should be seen as the food of humility. Or changing the picture, repentance should be thought of as the exercise routine that maintains humility, and through humility, health in the soul.” – J.I. Packer (1926- )

**********

“When the corn is near ripe, it bows the head, and stoops lower than when it was green. When the people of God are near ripe for heaven, they grow more humble and self-denying, than in the days of their first profession. The longer a saint grows in the world, the better he is fully acquainted with his own heart, and his obligations to God; both which are very humbling things. Paul had one foot in heaven, when he called himself the chiefest of sinners, and least of saints, 1 Tim. 1:15. Eph. 3:8.” – John Flavel (1628-1691)

***********

“The man whom the Lord uses has to be kept low: severe discipline has to be experienced by him, if the flesh is to be duly mortified. How humbling! Alas, how little is man to be trusted: how little is he able to bear being put into the place of honour! How quickly self rises to the surface, and the instrument is ready to believe he is something more than the instrument! How sadly easy it is to make of the very service God entrusts us with a pedestal on which to display ourselves. But God will not share His glory with another, and therefore does He ‘hide’ those who may be tempted to take some of it unto themselves. It is only by retiring from the public view and getting alone with God that we can learn our own nothingness.” – Arthur Pink, “The Life of Elijah”

**********

“I am persuaded that love and humility are the highest attainments in the school of Christ and the brightest evidences that He is indeed our Master.” – John Newton

Source/Forrás: An excerpt from J.I. Packer’s “Rediscovering Holiness”, http://www.erictyoung.com/2012/08/18/growing-downward-into-humility-j-i-packer/; http://www.erictyoung.com/2012/07/10/growing-in-humility-john-flavel-1628-1691/; https://www.facebook.com/ChristianDevotionalReadings; http://www.christianarsenal.com/Christian_Arsenal/Quotes.html. Ford.: wordwatcherdawn

Isten Igéjét prédikáld, ne a saját véleményedet! (Preach God’s Word, Not Your Opinions — A.W. Pink)

 “A prédikátor nem más, mint egy ‘tanú’ – és tanú az, aki tudja, hogy miről beszél, és azt mondja, amit tud. Nem csupán feltételezget, és nem a saját véleményét mondja, hanem arról tesz bizonyságot, amit igazságnak ismer és tud… Mindig ez kellene, hogy legyen a prédikátor célja: elérni azt, hogy a hallgatói róla egy Másvalakire nézzenek. Az igehirdetőnek nem magáról kell bizonyságot tennie, nem magáról kell beszélnie, hanem ‘Krisztust kell hirdetnie’ (1Kor.1:23)! Isten Szelleme ezt az üzenetet fogja csak a sajátjaként elismerni – mert Krisztus ezt mondta Róla: ‘Ő engem dicsőít majd’ (Ján. 16:14).”

A.W. Pink (1886-1952)

ENGLISH:

“[A preacher] is a ‘witness,’ and a witness is one who knows what he says and says what he knows. He deals not with speculations, he speaks not of his own opinions, but he testifies to what he knows to be the truth…This should ever be the aim of the preacher: to get his hearers to look away from himself to Another. He is not to testify of himself, nor about himself, but he is to ‘preach Christ’ (1 Cor. 1:23). This is the message the Spirit of God will own, for Christ has said of Him, ‘He shall glorify me’ (John 16:14).”

A.W. Pink (1886-1952)

(Részlet/An excerpt from: Exposition of the Gospel of John: Three Volumes Complete and Unabridged in One, Zondervan, Grand Rapids, 1975 pp. 27.)

Forrás/Source: http://www.erictyoung.com/2012/04/24/preach-gods-word-not-your-opinions-a-w-pink/ Ford.: wordwatcherdawn