Isten Lelke leszállt… (The Spirit Came Down – Selected Quotes)

Életre kelhetnek-e ezek a megszáradt csontok? (Ezékiel 37:3)

Az emberek természetük szerint olyanok, mint ezek a száraz csontok, melyek a völgyben, annak felszínén elterülve fekszenek. Egész szellemi csontvázuk kificamodott; a szellemi élet nedve és veleje kiszáradt belőlük. Az emberi természet nemcsak halott, hanem – mint a régóta a napon szikkadó, kifehéredő csontok – már az isteni élet minden fellelhető nyomát is elveszítette. Akarata és ereje is elhagyta már; a szellemi halál zavartalanul uralkodik. Ám mégis: ezek a száraz csontok életre kelhetnek! Az Ige prédikálásának hatására még a leggonoszabb bűnös is jó útra téríthető; a legmakacsabb akaratú ember is megszelídíthető; a legszentségtelenebb élet is megszentelhető. Amikor a szent „lehelet” rájuk száll a négy égtáj felől; amikor az isteni Lélek leszáll, hogy méltassa és igazolja az Igét – akkor a bűnösök tömegei, mint annak idején, Pünkösd szent napján, lábaikra állnak, „felette igen nagy” seregként, hogy dicsérjék az Urat, az ő Istenüket! — C.H. Spurgeon

*********

De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. (2Korinthus 3:16)

Azon személy számára vétetik el a lepel, aki a Szent Lélek áldott munkálkodása révén élő kapcsolatba került Jézus Krisztussal. Mindazonáltal az isteni Lélek munkája nem ér véget azzal, hogy ez a lepel elvétetik. Azért veszi el Isten ezt a leplet, hogy a változás elkezdődhessen. – John Flavel

*********

…Isten lejött hozzánk a Szent Lélek személyében Pünkösd napján, először a házat töltve be, aztán a szenteket. Az Úr így ruházta fel őket képességgel arra, hogy bizonyságot tegyenek Róla; az Ő igazságát hirdessék; és minden ellenségüket legyőzzék. S ez a Szent Lélek még most is jelen van az Egyházban – de Krisztus Testének még sokkal több erőre és kegyelemre van szüksége ugyanezen Lélektől, és ezért kell még mindig fennhangon kérnünk az Urat: „Ó, bárcsak leszállnál!”

S az Úr most is lejön – és találkozik velünk, az Ő népével imakamráinkban; érezhető megnyilvánulásait adja szent jelenlétének; megérezteti velünk hatalmas erejét; és elhalmoz minket szeretete ékes bizonyítékaival. Leszáll a szent helyre, és lábai helyét dicsőségessé teszi. Ekkor lesz az Ő Igéje erőteljes; az Isten imádata kellemes; és a szentek közössége gyönyörűséges. Isten Lelke beleszáll a szívbe; betölti azt örömmel és békességgel; az Ő királyi rezidenciájává teszi; és Isten otthonává alakítja. Az Úr Lelke leszáll, hogy az emberek Istenhez fordulhassanak – hiszen az Ő jelenléte és ereje kiárasztása nélkül nincsenek megtérések. Az Úr Lelke leszáll, hogy helyreigazítsa a kóborlókat – és a visszacsúszott hívők Istenhez való visszatérése is az Ő szent jelenlétének a bizonyítéka, és az Ő erejének hatalmas teljesítménye. Azért jön le, hogy megáldja népét; békét és jóllétet adjon nekik; és sikeressé tegye munkálkodásaikat és harcaikat.

Ó, mily nagy változást tudna hozni az Úr ily módon történő eljövetele! Mennyire felrázná és felpezsdítené az eltompult és alvó szenteket! Mennyire felélénkítené, és új erővel töltené be a meglankadt és elcsüggedt hívőket! Zsúfolásig megtöltené imaházainkat! Élettel, zamattal és erővel töltené be gyülekezeti életünket! Mily sok bűnöst a Megváltóhoz hívna; a keresőket arra invitálná, hogy döntést hozzanak az Úr mellett; és hívőket vonzana be az Isten Egyházába.

…Drága, kegyelmes Istenem, azért esedezem, hogy gyere, szállj le ránk; hamar szállj le ránk; most szállj le ránk – hadd teljünk meg a Te Szent Lelkeddel; hadd tudjál minket használni a Te szolgálatodra! Kérünk, hogy koronázz meg minket jóindulatoddal; és add, hogy szeretett Fiadhoz hasonlóvá tudjunk válni – a természetünkben, kedélyünkben, foglalatosságainkban és viselkedésünkben is! — James Smith

ENGLISH:

Can these dry bones live? (Ezekiel 37:3)

Men, by nature, are just like these dry bones exposed in the open valley. The whole spiritual frame is dislocated; the sap and marrow of spiritual life has been dried out of manhood. Human nature is not only dead, but, like the bleaching bones which have long whitened in the sun, it has lost all trace of the divine life. Will and power have both departed. Spiritual death reigns undisturbed. Yet the dry bones can live. Under the preaching of the Word the vilest sinners can be reclaimed, the most stubborn wills can be subdued, the most unholy lives can be sanctified. When the holy “breath” comes from the four winds, when the divine Spirit descends to honour the Word, then multitudes of sinners, as on the hallowed day of Pentecost, stand up upon their feet, an exceedingly great army, to praise the Lord their God.—C.H. Spurgeon

*********

Nevertheless when one turns to the Lord, the veil is taken away. (2Corinthians 3:16)

The one for whom the veil’s removed is the one who has been brought into relationship with Jesus Christ by the operation of the Holy Spirit. However, the Spirit’s work does not end with merely removing the veil. The veil’s removed so that the change will begin. – John Flavel

*********

…God came down in the person of the Spirit, on the day of Pentecost, first filling the house, and then the persons of the saints. Thus qualifying his people to testify for him, publish his truth, and conquer their every foe. That Spirit is still in the church — but more of the power and grace of that Spirit is needed by the church, and therefore we should still cry, “O that you would come down!”

God comes down now — and meets his people in their prayer-closets, giving them sensible manifestations of his presence, impressions of his power, and proofs of his love. He comes down into the sanctuary, and makes the place of his feet glorious. Then his word is powerful, devotion is sweet, and the communion of saints is delightful. He comes down into the heart, fills it with joy and peace, makes it his royal residence, and constitutes it the home of God. He comes down to convert souls, and without his presence, and the direct putting forth of his power, there will be no conversions. He comes down to restore the wanderers — and the coming back of every backslider, is a proof of the presence, and an achievement of the power of God. He comes down to bless his people, giving them peace, prosperity, and success in their work and warfare.

O what a change the coming down of the Lord would effect! How it would rouse up and invigorate dull and sleepy saints. How it would quicken and fill with energy — drooping and discouraged believers. How it would crowd our houses of prayer. How it would fill the ordinances with life, savor, and power. How it would bring sinners to the Savior, seekers to decision, and believers into the church of God.

…Good and gracious God, I beseech you come down, come down soon, come down at once; and let us be filled with your Spirit, be used in your service, be crowned with your loving-kindness, and be made to resemble your beloved Son — in our tempers, dispositions, employments, and behavior! — James Smith

Source/Forrás:

http://www.gracegems.org/8/can_these_dry_bones_live.htm;

https://evanlaar2016.wordpress.com/2016/05/13/spirit-gives-life/;

http://www.gracegems.org/Smith1/you_came_down.htm.

Source of illustration: here. Translated by/Fordította: wordwatcherdawn.

Egyetlen menedékünk a szomorúságban! (Our Only Refuge in Sorrow! – Selected Quotes)

„Akkor elment Jézus velük egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és mondta a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek, és amott imádkozom.” Mát. 26:36

Látjuk, ahogyan Mesterünk a Gecsemáné-kertben imádkozik. E helyen készült fel az Úr lélekben a kereszthalálra. Vegyük észre: rendkívüli szívfájdalmában Urunk egyedüli menedéke az imádság volt. S minél inkább mélyült Megváltónk szomorúsága, Ő annál inkább az imádsághoz folyamodott! „És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozott” (Luk. 22:44).

Hasonlóképpen nekünk is egyetlen menedékünk szomorúságainkban: az imádság.

A Gecsemáné-kerti imádkozás arra tanít minket, hogy mi is vigyük…

    az összes nehézségünket,

    minden gyötrelmünket,

    elviselhetetlen fájdalmainkat,

    és szívünk összes kínkeservét – imádságban a mi Istenünkhöz!

S biztosak lehetünk benne: Isten nekünk is válaszolni fog. Ha esetleg nem is könnyítene szenvedésünkön – akkor viszont megerősít annak elhordozására, és segít, hogy tovább tudjunk menni, Istenben bízva és Neki énekelve! – J.R. Miller

**********

„Az Úr pedig ezt mondta: Láttam az én népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltásukat a sanyargatók miatt; sőt, ismerem fájdalmukat. (2 Mózes 3:7)

A szomorúság azon fajtája, amelyik jól látható – noha kétségtelenül nehezíti szívünket –, valójában a bánat legenyhébb formája. Ezenkívül akadnak még olyan lélek-fájdalmak is, amelyek kívülről nem észrevehetők; titkos búsulások, melyeket még képesek vagyunk szavakba önteni és megosztani közeli barátainkkal, mint ahogyan Isten elé is ki tudjuk önteni imáinkban. Ám mindezeken túl még olyan szívfájdalmakat is hordozunk, melyeket elmondani sohasem tudunk, se szavakba nem tudunk önteni; egyedül csak az Úr elé tudjuk vinni, hangtalanul – ezek a legmélyebb szomorúságok. Isten pedig így gondoskodik bánkódásaink mindegyik formájával kapcsolatban: „Láttam” azt, amelyik nyilvánvaló és külsőleges; „Meghallottam kiáltásukat”, melyek az előbbiek kifejeződései, továbbá a még szavakba önthető bánatok változatai. Ám ez még mindig nem hatol elég mélyre, így az Úr hozzáteszi: „Ismerem fájdalmukat” – azaz a szívünk legmélyebb bugyraiban rejtőző gyötrelmeinket, melyeket emberi szem nem látott, és fül nem hallott. – Frances Ridley Havergal (1836–1879)

**********

„Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Máté 5:4)

Áldottak, igen, mert olyanok, mint az Úr Jézus, aki a fájdalmak férfia volt, és akiről sohasem olvassuk, hogy nevetett volna – hanem, hogy gyakran könnyekre fakadt.

Vigasztalást fognak nyerni. Talán nem azonnal fog ez megtörténni, de Isten igenis bőségesen gondoskodott arról, hogy vigaszban részesüljenek: az Úr fényt áraszt reájuk, és a mennyben bizonyosan megnyugvásra lelnek, mint ahogy azt a koldus Lázár esetében is látjuk (Luk. 16:25). Vegyük észre: a menny boldogsága abból áll, hogy tökéletesen és mindörökre szólóan megvigasztaltatunk, és hogy Isten eltöröl minden könnyet szemeinkről. A mi Urunk öröme lesz majd az, továbbá a mennyei gyönyörök és örvendezések örökké tartó teljessége, ami kétszeresen édesnek fog bizonyulni mindazok számára, akik az Isten szerinti szomorúságok által lettek felkészítve erre.

A menny valóban mennyei lesz azoknak, akik itt, alant szomorkodva és gyászolva jártak; az öröm learatása és könny-vetési időszakaink bőséges megtérülése lesz (Zsolt. 126:5,6); és az Öröm Hegye, amely felé tart zarándokutunk a Könnyek Völgyén keresztül (lásd: Ézsaiás 66:10). – Matthew Henry (1662–1714)

**********

Áldás minden, ami arra visz minket, hogy imádkozzunk. – Charles Spurgeon

ENGLISH:

“Then Jesus went with His disciples to a place called Gethsemane, and He said to them: Sit here while I go over there and pray.” Matthew 26:36

We see the Master at prayer in Gethsemane. It was here that He prepared for His Cross. We should notice that His refuge in His exceeding sorrow, was prayer; and that as the sorrow deepened, the refuge still was prayer. “Being in an agony — He prayed more earnestly.”

Just so, prayer is our only refuge in sorrow.

The lesson from the garden prayer, is that we should take . . .

    all the hard things,

    all the anguishes,

    all the insufferable pains,

    all the bitter griefs of our lives

 — to God in prayer.

We may be sure, too, that God will answer. If He does not relieve us of the suffering — He will strengthen us so that we can keep it, and still go on trusting and singing! – J.R. Miller

**********

And the Lord said, I have surely seen the affliction of my people which are in Egypt, and have heard their cry by reason of their taskmasters; for I know their sorrows. (Ex. 3:7)

That sorrow which can be seen is the lightest form really, however apparently heavy; then there is that which is not seen, secret sorrows which yet can be put into words, and can be told to near friends as well as be poured out to God; but there are sorrows beyond these, such as are never told, and cannot be put into words, and may only be wordlessly laid before God: these are the deepest. Now comes the supply for each: “I have seen” that which is patent and external; “I have heard their cry,” which is the expression of this, and of as much of the external as is expressible; but this would not go deep enough, so God adds, “I know their sorrows,” down to very depths, of all, those which no eye sees or ear ever heard. – Frances Ridley Havergal

**********

“Blessed are they that mourn: for they shall be comforted.” (Mat 5:4)

They are blessed, for they are like the Lord Jesus, who was a man of sorrows, and of whom we never read that he laughed, but often that he wept.

They shall be comforted. Though perhaps they are not immediately comforted, yet plentiful provision is made for their comfort; light is sown for them; and in heaven, it is certain, they shall be comforted, as Lazarus, Lu. 16:25. Note, The happiness of heaven consists in being perfectly and eternally comforted, and in the wiping away of all tears from their eyes. It is the joy of our Lord; a fulness of joy and pleasures for evermore; which will be doubly sweet to those who have been prepared for them by this godly sorrow.

Heaven will be a heaven indeed to those who go mourning thither; it will be a harvest of joy, the return of a seed-time of tears (Ps. 126:5, 6); a mountain of joy, to which our way lies through a vale of tears. See Isa. 66:10. – Matthew Henry

**********

Anything is a blessing which makes us pray. – Charles Spurgeon

Source/Forrás: http://www.gracegems.org/2014/02/sorrow.html, http://www.christianity.com/bible/comments/matthew/mh/matthew5.htm, and an excerpt from Mary W. Tileston’s “Joy and Strength for The Pilgrim’s Day”, 1909. Source of illustration: here. HT to: Christian Devotional Readings.

Krisztus, aki élt, meghalt és feltámadott! (A Living, Dying and Risen Christ! by Spurgeon)

„És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, monda nékik: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják őt, És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.” – Mát. 20:17-19

Szeretett testvéreim, a mi Úr Jézusunk sok gyönyörűséges dolgot mondott; és mondjon bármit is, hangja olyan füleinknek, mint az angyalok zenéje; de a legtöbb vigasztalást a keresztről jövő hangja hordozza. Soha nem jutunk Hozzá annyira közel – tapasztalatom szerint, legalábbis –, mint mikor szemléljük Őt, amint véres izzadság borítja, vagy mikor látjuk, amint a gyalázat köntösébe öltöztetik, töviskoronával megkoronázzák, és a kereszt ‘trónjára’ helyezik. Urunk páratlan szépsége szomorúságai közepette vehető észre leginkább. Mikor látom Őt a kereszten, úgy érzem, muszáj kölcsönvennem Pilátus szavait, és kiáltanom: „Íme az ember!” 

…Krisztust igazán nem ismerjük meg addig, míg fel nem ölti magára karmazsinvörös ruháját. Nem azon jellemzőjében ismerem meg igazán az én Szeretett Uramat, hogy szent tisztaságában olyan, mint a hófehér liliom – hanem, mikor sebzett voltában olyan vörös, mint a rózsa. „Az én szerelmesem fejér és piros, tízezer közül is kitetszik.” A szenvedő Megváltó az, aki elnyeri a pálmát nálam: a megsebzett Megváltó az én Uram és Istenem! Minél mélyebbre ment azért, hogy engem megváltson, annál magasabbra emelkedik szívem szerető megbecsülésében. Ezt látta már előre az Úr, mikor azt mondta: „Mikor felemeltetem”; mert valóban, ‘felemeltetés’ volt számára azon a kegyetlen kínkarón meghalni. Az álmélkodó világegyetem számára Isten Fia a csodálat nagy magasságába emeltetik fel amiatt, hogy választottai iránti szeretetéből fakadóan engedelmes volt a halálig. S minden hálatelt szív magasztalni is fogja Őt, örökkön-örökké!

Urunk nagy részletességgel szólt majdani szenvedéséről a tizenkét tanítványának,… és előre szólt feltámadásáról is. És ez egy dicsőséges csúcspont – „Feltámad a harmadik napon!” Ó, az Ige áldott feltámadási tana! Ha Urunknak a szenvedésével kapcsolatos szavai azzal értek volna véget, hogy kínhalált fog halni a kereszten, a kétségbeesésbe lennénk kergetve; de Ő megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a halálból való feltámadása által! Abból, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halálból, láthatjuk az Ő halálának valódi érdemét, erejét és nagy jutalmát. S az, ki kihozta a halálból a mi Úr Jézusunkat, a nyáj ama nagy Pásztorát, örök szövetség vére által – igen, maga Isten fog bennünket is tökéletessé tenni minden jó munkára, hogy cselekedni tudjuk akaratát. Minden egyes alkalommal tehát, amikor kegyelmes leereszkedésében Mesterünk közel jön hozzánk, nemcsak azt mutatja meg, hogy vérét ontotta értünk, hanem azt is, hogy feltámadott, és örökké él, hogy továbbvigye ügyünket.

A legbensőségesebb módon tehát akkor imádod Őt, mikor azt imádod, aki élt, meghalt, és feltámadott, és most már mindörökké él! Ez a mi Úr Jézus Krisztusunk. Ő nemcsak egy csodálatos tanító, vagy egy ragyogó példakép – hanem az, kinek halála a mi üdvösségünk forrása; feltámadása és örök dicsősége pedig az örökké tartó boldogságunk garanciája és elő-íze. Egy élő, meghalt és feltámadott Krisztus az, kivel nekünk örömteli, bensőséges közösségünk van; és ha nem ilyen minőségében ismerjük Őt – akkor egyáltalán nem ismerjük még Őt! – C.H. Spurgeon, 1891.

ENGLISH:

“And Jesus going up to Jerusalem took the twelve disciples apart in the way, and said unto them, Behold, we go up to Jerusalem; and the Son of man shall be betrayed unto the chief priests and unto the scribes, and they shall condemn him to death, and shall deliver him to the Gentiles to mock, and to scourge, and to crucify him: and the third day he shall rise again.”—Matthew 20:17-19.

Beloved, our Lord Jesus has said many delightful things; and let him say what he will, his voice is as angels’ music to our ear; but from the cross his voice is richest in consolation. We never come so near to Jesus—at least, such is my experience—as when we gaze upon his bloody sweat, or see him robed in shame, crowned with thorns, and enthroned upon the cross. Our Lord’s incomparable beauties are most visible amid his griefs. When I see him on the cross I feel that I must borrow Pilate’s words, and cry, “Behold the man!” 

…We know not Christ till he putteth on his crimson garments. I know not my beloved when he is only to me as the snow-white lily for purity; but when, in his wounding, he is red as the rose, then I perceive him. “My beloved is white and ruddy, the chiefest among ten thousand.” A suffering Savior bears the palm for me: a wounded Savior is my Lord and my God. The lower he went for my redemption, the higher does he rise in my soul’s loving esteem. He saw this when he said, “I, if I be lifted up”; for indeed it was a lifting up for him to die upon the cruel gibbet. To the wondering universe the Son of God is lifted to a height of wondering admiration, by his becoming obedient unto death, out of love to his chosen. He is lifted up in every grateful heart, and shall be lifted up for ever.

Our Lord talked to the twelve of his sufferings in great detail, … [and] foretold his rising again. That was a glorious climax—”The third day he shall rise again.” Oh, that blessed doctrine of the resurrection! If our Lord’s record ended at the cross, it might drive us to despair; but he is declared to be the Son of God with power by his resurrection from the dead. That he was raised from the dead makes us see the merit, the power, the great reward of his death. He that brought again from the dead our Lord Jesus, that great Shepherd of the sheep, by the blood of the everlasting covenant, even he will make us perfect in every good work to do his will. Whenever the Master comes very near to us in his gracious condescension, he shows us not only that he shed his blood for us, but that he rose again, and ever liveth to carry on our cause.

When you worship most closely, you will worship him that lived, and died, and rose again, and now liveth for ever and ever. This is our Lord Jesus Christ. He is not a teacher only, or a bright example merely; but one whose death is the source of our salvation, and whose resurrection and eternal glory are the guarantee and foretaste of our everlasting bliss. A living, dying, risen Christ is one with whom we have joyful fellowship; and if we know him not in this character, we do not know him at all. – C.H. Spurgeon, 1891.

Source/Forrás: http://www.spurgeon.org/sermons/2212.htm. Source of illustration: here.  Translated by/Fordította: wordwatcherdawn