Munkára fel, testvéreim! (Get To Work! – Selected Quotes)

traktor2

Munkára fel, testvéreim! (C.H. Spurgeon)

Ó, keresztény testvéreim, nem fogjátok túlzottan megdicsőíteni Istent – hacsak tényleg bele nem fektetitek minden erőtöket az Úr útjaiba, odaszánva testeteket, lelketeket és szíveteket – az egész valótokat! – az Úr Jézus Krisztus szolgálatára. S ennek megtételéhez nem szükséges otthagynotok családjaitokat, vagy üzleteiteket, vagy a világi jellegű elfoglaltságaitokat. Hiszen mindezekben is tudjátok Istent szolgálni. Sőt, e körülmények gyakran előnyös helyzetet teremtenek a lehetőségeket illetően – amiket nektek kell megragadnotok. 

Nem tud lelkeket megnyerni az, aki maga is félig alszik. A csatát, melyet az Úr Jézusért kell megharcolnunk, olyanoknak kell végigküzdeniük, akik teljesen ébren vannak, és akiket Isten Szentlelke megelevenített. „Eredj fiam, munkálkodjál ma…” (Mát. 21:28) Igen ám, de ne úgy, hogy csak eltanítgatsz egy kicsit a vasárnapi iskolában. Ne úgy, hogy igehirdetősdit játszol. Ne úgy, hogy mások lelkére beszélsz ugyan az utcasarkokon, s ki is osztogatsz egy pár traktátust, de csak ímmel-ámmal. „Eredj, fiam, munkálkodj!” Szíveddel-lelkeddel dolgozz! Ha e munkát megéri elvégezni, akkor megéri jól elvégezni; és ha megéri jól elvégezni, akkor megéri, hogy még jobban munkálkodj, mint valaha. És még ekkor is érdemes arra, hogy még ennél is jobban végezd – mert mikor már megtetted a tőled telhető maximumot, még mindig lesz valami több, melynek megtételére igyekezhetsz – mivelhogy a legjobbak legjobbika is túl kevés egy ilyen Istennek és egy ilyen szolgálatnak! „Eredj, fiam, munkálkodj!” – C.H. Spurgeon

**********

Légy buzgóságos a jónak cselekvésében! (J.C. Ryle)

Ha szeretnénk növekedni a kegyelemben, és még több reménységgel bírni, akkor még nagyobb szentségre kell törekednünk az életünkben és viselkedésünkben. Ez egy alázatra indító lecke, mellyel igenis foglalkoznunk kell – olyan téma, melyet nem lehet elégszer elővenni. Ugyanis az Istennel való, bensőséges járásunk és a hitéletünk adta vigasz elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Ezt soha ne felejtsük el! Igazán mondom, az Úr házában számtalan edény tompaságba süppedt és ütött-kopottá vált…

Mikor körülnézek, azt látom, hogy sok olyan dolog hiányzik belőlünk, melyeket pedig Jézus szeret.

Hiányolom a mi Mesterünk szelídségét és kedvességét – közülünk sokan nyersek, durva természetűek és nyíltan kritikusak vagyunk másokkal szemben, s közben azzal áltatjuk magunkat, milyen hűségesek vagyunk.

Hiányolom az igazi bátorságot abban, ahogyan Krisztusról vallást teszünk mások előtt – gyakran többre tartjuk a hallgatás idejét, mint a szólásét.

Hiányolom az igazi alázatot – közülünk nem sokan szeretjük a legalacsonyabb helyet elfoglalni, és mindenkit nagyobbra értékelni saját magunknál, illetve elfogadni, hogy az erőnk gyengeségben lesz teljes.

Hiányolom az igazi, törődő szeretet – közülünk csak alig páran bírnak azon önzetlen lelkülettel, amely nem a magáét keresi; kevesen vannak, akiket mások boldogsága jobban érdekel, mint saját érzelmeik és boldogságuk.

Hiányolom az igazi, háládatos lelkületet – panaszkodunk, morgolódunk és idegeskedünk; azon morfondírozunk, mely dolgokkal nem rendelkezünk még; és megfelejtkezünk azokról, melyekkel viszont már bírunk. Ritkán vagyunk elégedettek.

Hiányolom a világtól való, határozott különválást – a határvonal gyakran elmosódik. Sokunk olyan, mint a kaméleon: mindig felöltjük az éppen aktuális társaságunk színeit, és annyira hasonulunk az istentelenekhez, hogy az embernek igencsak erőltetnie kell a szemét, hogy bármi különbséget észrevegyen.

Olvasó, ezeknek nem így kellene lenniük. Ha még több reménységet szeretnénk, akkor legyünk még buzgóságosabbak a jónak cselekvésében! – J.C. Ryle

**********

Vajon üres kézzel jelenjek-e meg? 

 

Vajon üres kézzel jelenjek-e meg,

majdan ott, az üvegtenger mellett,

mikor az örök trón előtt állok meg?

Vajon szégyen kell-e, hogy búsítsa szívemet,

ahogy nevemre felelek, de oly munkám nincs,

melyet Megváltóm sajátjának tekinthet?

 

Ó, a sajnálkozás de elfogna engem,

ha Urammal találkoznom úgy kellene,

hogy minden, rám bízott tálentumát elvesztegettem;

és nincs, ki ezt mondhatná, egy árva lélek se:

„Úgy örülök, hogy utamba kerültél –

a bűnösök Barátjáról nekem te beszéltél!”

 

Hálámat tehát hadd mutassam úgy meg,

drága Uramnak, ki engem annyira szeretett,

hogy munkálkodom, míg beköszönt az este;

hogy szeretet-ajándékom, legyen bármily csekély,

a mennyei honba elvihessem én,

és kezem üres ne legyen, ha a hívás elér.

 

Az aratás napjai, ha majd véget érnek,

hadd halljam Mesterem, amint mondja nékem,

„Isten hozott, hű munkásom – hajlékod már készen!”

Hadd legyenek hát nálam aranyló kalászok,

érett, szép gyümölcsök, nem hervadt virágok,

mikor áldott Megváltóm előtt majd megállok. 

 

Mikor az élet-könyvek sorra megnyittatnak,

és mindenki tettei jól megpróbáltatnak,

hadd legyen a hónál fehérebb tetteim jegyzéke;

mikor végigfutottam már a földi pályám,

hadd halljam Őt így: „Jól munkálkodtál!

Az örök szeretet jutalmaz – vedd hát koronád!”

(Neal A. McAulay és Maud Frazer)

ENGLISH:

Get to Work! (C.H. Spurgeon)

Oh, Christian men and women, you will not glorify God much unless you really put your strength into the ways of the Lord, and throw your body, soul, and spirit—your entire manhood and womanhood—into the work of the Lord Jesus Christ. To do this you need not leave your families, or your shops, or your secular engagements. You can serve God in these things. They will often be vantage grounds of opportunity for you, but you must throw yourself into it. 

A man does not win souls to Christ while he is himself half asleep. The battle that is to be fought for the Lord Jesus must be fought by men who are wide awake and quickened by the Spirit of God. “My son, go work to-day.” Do not go and play at teaching in Sunday schools. Do not go and play the preacher. Do not go and play at exhorting people at the corners of streets, or even play at giving away tracts. “My son, go work.” Throw thy soul into it. If it is worth doing it is worth doing well; and if it is worth doing well, it is worth doing better than you have ever done it yet; and even then it will be worth doing better still, for when you have done your best you have still to reach forward to a something far beyond; for the best of the best is all too little for such a God and for such a service. “My son, go work.” – C.H. Spurgeon

**********

Be Zealous Regarding Good Works (J.C. Ryle)

If we want to grow in grace and have more hope, we must seek more holiness in life and conversation. This is a humbling lesson to dwell upon—but one that cannot be dwelt upon too much. There is an inseparable connection between a close walk with God, and comfort in our religion. Let this never be forgotten. Truly, many of the vessels in the Lord’s house are very dull and dingy.

When I look around, I see many things missing among us, which Jesus loves.

I miss the meekness and gentleness of our Master—many of us are harsh, rough-tempered, and overly critical of others, and we flatter ourselves that we are faithful.
I miss real boldness in confessing Christ before men—we often think much more of the time to be silent, than the time to speak.
I miss real humility—not many of us like to take the lowest place, and esteem everyone better than ourselves, and our own strength perfect weakness.

I miss real charity—few of us have that unselfish spirit, which seeks not its own—there are few who are not more taken up with their own feelings and their own happiness than that of others.

I miss real thankfulness of spirit—we complain, and murmur, and fret, and brood over the things we have not, and forget the things we have. We are seldom content.

I miss decided separation from the world—the line of distinction is often rubbed out. Many of us, like the chameleon, are always taking the color of our company we become so like the ungodly, that it strains a man’s eyes to see the difference.
Reader, these things ought not so to be. If we want more hope, let us be zealous regarding good works. – J.C. Ryle

**********

Shall I Empty-Handed Be?

 

Shall I empty-handed be

When beside the crystal sea

I shall stand before the everlasting throne?

Must I have a heart of shame

As I answer to my name,

With no works that my Redeemer there can own?

 

What regret must then be mine,

When I meet my Lord divine,

If I’ve wasted all the talents He doth lend,

If no soul to me can say,

“I am glad you passed my way;

For ‘twas you who told me of the sinner’s Friend.”

 

If my gratitude I’ll show

Unto Him who loves me so,

Let me labor till the evening shadows fall;

That some little gift of love

I may bear to realms above,

And not empty-handed be when comes the call.

 

When the harvest days are past,

Shall I hear Him say at last,

“Welcome, toiler, I’ve prepared for you a place”?

Shall I bring Him golden sheaves,

Ripened fruit, not faded leaves,

When I see the blessed Saviour face to face?

 

When the books are opened wide,

And the deeds of all are tried,

May I have a record whiter than the snow;

When my race on earth is run,

May I hear Him say, “Well done!

Take the crown that love immortal doth bestow.”

(Neal A. McAulay and Maud Frazer)

Source/Forrás:

http://gracegems.org/24/Ryle_where_are_you.htm; http://www.thedailyspurgeon.com/2012/11/get-to-work.html; and an excerpt from Mrs. Charles E. Cowman’s “Missionary Warrior”, 1928. Source of illustration: here.  Translated by/Fordította: wordwatcherdawn

Örök hatású életek… (Immortality of Influence – Selected Quotes)

wave4

A halottak hangja… (The Voice of the Dead by J.H. Jowett)

Zsid. 11:1-6.

Milyen hanggal fogunk vajon szólni, mikor már nem élünk? Mit fognak az emberek hallani, amikor gondolataikban felénk fordulnak? Az életünk mely része marad életben, dalolva vagy éppen csikorogva-kongva, mások emlékezetében? …Az énünk legjellemzőbb része őrzi majd meg hangját. Vannak némelyek, akiknél e hang a gazdagság, másoknál a jóság; néhányaknál a kegyetlenségük, megint másoknál az életük kedvessége lesz az, ami beszélni fog. Káin még mindig az irigységtől vezérelt indulatában szól hozzánk; Ábel továbbra is a hitével bátorít. Dorkás még mindig az ő „jó cselekedetekben és az általa osztogatott alamizsnákban” hallatja hangját; az iskarióti Júdás pedig azóta is az árulásával közöl dolgokat. Igen, mindig lesz valami, ami szüntelenül szólni fog. Vajon mi lesz az?

S az életünk e legmarkánsabb jellemzői nemcsak az emberi emlékezetek füleiben fognak csengeni, hanem maradandóan jelen lesznek, tényleges erőként, mások egyszerű, hétköznapi életében is. A hitünket nem temetik el a csontjainkkal együtt; sem a fösvénységünket, sem a büszkeségünket. Az egyéniségünk nem hal meg a szívünk utolsó dobbanásával. „A gonoszságok, melyeket az emberek cselekednek, még utánuk is élni fognak”; és ugyanígy a jó tettek is. S a természetünk legdominánsabb részei szintén maradandóak lesz, még a tetteinknél is súlyosabb módon, és továbbra is belevegyülnek mások életébe – barátként vagy ellenségként. S ezen utóhatások által mi, jóllehet már halottak vagyunk, még mindig beszélni fogunk, méghozzá egy olyasféle titkos, kifinomult erővel, amely segíteni, vagy éppenséggel hátráltatni fogja azon vándortársainkat, akik szintén az Istenhez és a mennybe vezető, küzdelmekkel teli útjukat járják. – John Henry Jowett (1864–1923)

**********

Örök hatású életek… (Immortality of Influence by J.R. Miller)

Mindazok, melyeket itt, a földön teszünk, a halálunk után sem szűnnek meg hatást gyakorolni. Ha a levegőbe kimondasz egy szót, vagy elénekelsz egy dalt, annak utózengései körös-körül végigterjednek a földön és a világűrben, mindörökre szólóan; ha egy kavicsot beleejtesz a tengerbe, annak csobbanása hullámokat indít el, melyek elkezdenek végigfodrozódni a vízen, egyre csak tovább, míg aztán szépen megtörnek az óceán mindegyik partjánál. Hasonlóképpen igaz az is, hogy minden jó szó, melyet e világban szólnak; minden gyönyörű dal, melyet elénekelnek; minden szent gondolat vagy másokat megáldó indíttatás egyre tovább és tovább jut el, egészen a mindenek végéig. Ilyen értelemben a munkáink igenis követnek bennünket. A Krisztusért itt, a földön végzett cselekedeteink; az inspirálások, melyeket halhatatlan emberi életekbe helyezünk; a leckék, melyeket megtanítunk; és az általunk elindított jó hatások nem halnak meg velünk együtt.

Valaki elültet egy fát, és még jóval azután is, hogy ő már nem él, az elfáradt emberek délidőben le tudnak ülni egy kicsit ennek árnyékába, és gyümölcsöt szednek róla, hogy éhségüket csillapítsák. Dávid király már közel háromezer éve halott, mégis, a szavai minden egyes keresztény vidékre követik őt, mivelhogy mindenhol éneklik dalait, és azok milliónyi szív lüktetésén keresztül lehelik tovább áldó hatásukat. Pál apostol már sok évszázada nincs az élők sorában, de tettei még most is követik mindenhová, ahol csak szavait felolvassák. A jelenleg élő legegyszerűbb hívő, ha akár csak egyetlen kedves, szeretetteljes szót, vagy egy segítő ösztönzést útjára indít, olyan munkákat kezd el, melyek követni fogják őt az idők végéig. Az életünk nem hal ki e világból, még azután sem, hogy mi e földi létet már itt hagytuk. – J.R. Miller (1840–1912)

ENGLISH:

The Voice of the Dead (J.H. Jowett)

Hebrews xi. 1-6.

With what voice shall we speak when we are dead? What will men hear when they turn their thoughts toward us? What part of us will remain alive, singing or jarring in men’s remembrance? It is the biggest part of us that retains its voice. In some it is wealth, in others it is goodness; some go on speaking in their cruelty, others in their gentleness. Cain still speaks in his jealous passion. Abel speaks in his faith. Dorcas speaks in her “good works and alms-deeds which she did”; Judas Iscariot speaks in his betrayal. Yes, something goes on speaking. What shall it be?

But these biggest things not only continue to speak in the ears of memory, they persist as actual forces in the common life of men. Our faith is not buried with our bones, nor is our avarice or pride. Our characters do not die when our hearts cease to beat. “The evil that men do lives after them,” and so does the good. But deeper than our deeds, our dominant dispositions persist and mingle as friends or enemies in the lives of others. By them we, being dead, still speak, and we speak in subtle forces which aid or hinder other pilgrims who are fighting their way to God and heaven. – John Henry Jowett (1864–1923)

**********

Immortality of Influence (J.R. Miller)

The things we do on earth do not cease to have influence after our death. If you speak a word into the air, or sing a song, the reverberations will quiver around and around the world and through space, forever ; if you drop a pebble into the sea, its plash will start ripples which will tremble through the water, on and on, until they have broken on every shore of the ocean. So it is true that every good word spoken in this world, every sweet song sung, every holy thought or impulse of blessing started, shall go on and on, until the end of all things. In this sense our works shall follow us. The things we do for Christ here, the inspirations we put into immortal lives, the lessons we teach, the influences of good we start, shall not die with us.

One plants a tree, and, long after he is dead, weary ones rest at noonday beneath its shade, and pluck its fruits to feed their hunger. David has been dead nearly three thousand years, and yet his words are following him in all Christian lands, as his songs are sung, their influence breathing through millions of hearts. Paul has been dead many centuries, but his works are following him wherever his words are read. The humblest believer who lives and sets in motion even one gentle word, or one helpful impulse, has started works which shall follow him until the end of time. Our life does not die out of this world when we leave it. – J.R. Miller (1840–1912)

Source/Forrás: An excerpt from J.H. Jowett’s “My Daily Meditation for the Circling Year”, 1914; and an excerpt from J.R. Miller’s “Glimpses Through Life’ Windows”, 1893. Source of illustration: here. Translated by/Fordította: wordwatcherdawn

A tágasabb kilátás… (The Larger Outlook by J.H. Jowett)

abraham-stars2

1Móz. 15:5-18.

„Azután kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre!” Isten fölcserélte a sátrat a szabad éggel! Ábrahám kedvetlenül üldögélt sátrában; Isten azonban kihozta őt a csillagok alá. És az isteni vezetésnek mindig ez az irányvonala. Az Úr kivezet minket a kicsinyes, bebörtönzött állapotunkból, és tágas térre állítja lábunkat. Azt akarja, hogy a kilátásunk magaslati legyen, és szemléletmódunk tágassá váljon. Mert „amint magasabbak az egek a földnél”, annyival magasabbak az Ő gondolatai a mi gondolatainknál, és útjai a mi útjainknál. Isten, úgy vélem, fel akarja cserélni számunkra a sátrat az éggel, hogy ily módon az Ő akaratának és szándékainak a hatalmas, tágas gondolataiban tudjunk mozogni.

S vajon mi a helyzet a szeretetünkkel? Vajon a sátor szűkössége vagy a szabad ég nagysága jellemzi? Bebarangol-e a szívünk hatalmas területeket, tömegek számára keresve áldásokat? Vagy pedig önző elzárkózottságban lakozunk, pusztán csak öncélú törekvések rabjaiként? Mi a helyzet az imáinkkal? Milyen nagyok? Vajon egy sátor is elegendő befogadásukra, vagy a menny mérhetetlenül tágas területén belül mozognak? Az imakéréseink csak a saját családtagjainkat tartalmazzák, vagy még Kínát, Indiát és „a föld végső határait” is? „Tekints hát most fel, az ég felé!” Ilyen szemléletmóddal kell bírnunk, ha valóban Isten közeli barátai vagyunk. – J.H. Jowett

ENGLISH:

Genesis xv. 5-18.

“And He brought him forth abroad, and said, Look now toward heaven!” The tent was changed for the sky! Abraham sat moodily in his tent: God brought him forth beneath the stars. And that is always the line of the Divine leading. He brings us forth out of our small imprisonments and He sets our feet in a large place. He desires for us height and breadth of view. For “as the heavens are high above the earth” so are His thoughts higher than our thoughts, and His ways than our ways. He wishes us, I say, to exchange the tent for the sky, and to live and move in great, spacious thoughts of His purposes and will.

How is it with our love? Is it a thing of the tent or of the sky? Does it range over mighty spaces seeking benedictions for a multitude? Or does it dwell in selfish seclusion, imprisoned in merely selfish quest? How is it with our prayers? How big are they? Will a tent contain them, or do they move with the scope and greatness of the heavens? Do they just contain our own families, or is China in them, and India, and “the uttermost parts of the earth”? “Look now towards the heavens!” Such must be our outlook if we are the companions of God. – J.H. Jowett

Source/Forrás: An excerpt from J.H. Jowett’s “My Daily Meditation for the Circling Year”, 1914.  Source of illustration: here. Translated by/Fordította: wordwatcherdawn