Hálás vagy-e, testvérem? (Are You Thankful? – Selected Quotes, part 1)

thankful heart

Azt a szívbeli állapotot, hogy mindig hálásak vagyunk Istennek, nem a lelkiség egy magas szintjének kell tekintenünk, hanem sokkal inkább azon hívő szokványos magatartásának, aki elhiszi, hogy ‘azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott’. – William Law (1686–1761)

A legnagyobb szent ezen a világon nem az, aki a legtöbbet imádkozik, vagy a legtöbbször böjtöl; nem is az, aki alamizsnákat osztogat, vagy a legkiválóbbnak tűnik a mértékletesség, erkölcsösség vagy igazságosság terén. A legnagyobb szent az, aki a leginkább hálás Istennek! – William Law

Igen, ‘adjatok hálát mindenért’, mert, ahogyan azt igen jól megfogalmazta valaki: ‘A csalódásaink csupán Isten adta alkalmak a Vele való találkozásra.’ – A.W. Pink (1886–1952)

Mindig találhatunk valamit, amiért hálásak lehetünk; és mindig vannak dolgok, melyekért hálásnak kell lennünk még az isteni gondviselés azon rendelkezései közepette is, melyek sötétnek és fenyegetőknek tűnnek. – Albert Barnes (1798–1870) 

**********

Hálásak vagyunk-e a kegyelemért? (Thomas Watson)

A szükségeink az ima felé hajthatnak minket, ám csak az igazán őszinte szív tudja valóban dicsőíteni Istent. A holló csak kiáltozik; a pacsirta énekel. Az imakéréseink elmondásakor úgy cselekszünk, mint az emberek; a hálaadáskor, mint az angyalok.

Az istenfélő ember még a kötelességei teljesítése közben is kifejezi azt, hogy mennyire hálás Istennek. A hálaadást imádsággal kombinálja: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Fil. 4:6) A hálaadás az imádság fenségesebb része. A kéréseinkben a szükségeinket fogalmazzuk meg; a hálaadásunkban Isten érdemeit hirdetjük ki. Az ima, mikor hálaadással illatosítjuk meg, jó illatú tömjénfüstként száll fel az Úr elé.

Az istenfélő ember minden körülmények között kifejezi háládatosságát. Hálás lesz mindenkor: a nehéz időkben éppúgy, mint a jóllét időszakaiban: „Mindenben hálákat adjatok” (1Thessz. 5:18). A kegyes lélek hálás és örvendezik, hogy Isten egyre közelebb vonja magához – még ha ez a nyomorúságok kötelei által történik is. Mikor jól mennek a dolgai, dicséri Istent az Ő kegyelméért; mikor rosszul, akkor magasztalja Istent az Ő igazságosságáért.

Mikor Isten “lelki növényeibe” belemetszenek, és azok vérezni kezdenek, hálát csepegtetnek; a szentek Isten-dicséretét még könnyeik sem tudják elfojtani.

Hol találhatunk hálás keresztényt? A szentekről azt olvassuk, hogy „mindegyiküknél hárfa volt” (Jel. 5:8) – a dicséret jelképe. Sok embernek van könny a szemében, és zokszó ajkukon – de kevesen tartanak hárfát kezükben; csak alig néhányan áldják Istent, és dicsérik szent Nevét.

Vizsgáljuk meg magunkat tüzetesen, és nézzünk utána, megvan-e bennünk azon tulajdonság, mely tényleg bizonyítja kegyes voltunkat: hálásak vagyunk-e a kegyelemért? – Thomas Watson (kb. 1620–1686)

**********

„Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” (1Thessz. 5:18)

Matthew Henry (1662–1714) angol bibliatudós volt, aki főként a nevével fémjelzett, terjedelmes Biblia-magyarázatáról vált ismertté. Történt egyszer, hogy kirabolták, és ő még aznap ezt jegyezte fel naplójába: „Hálás vagyok Istennek. Először is azért, mert még soha azelőtt nem raboltak ki. Másodszor azért, mert jóllehet elvették a tárcámat, nem vették el az életemet. Harmadszor azért, mert habár elvették mindenemet, az nem volt sok. Negyedszer pedig azért, mert engem raboltak ki, és nem én másokat.”

Később, mikor már idősebb volt, Matthew Henry agyvérzést kapott. Egyszer az egyik barátja, Illidge segítette őt az ágyba. Az idős teológus így szólt hozzá: „Régóta szokás, hogy a haldoklók utolsó mondásait feljegyzik – íme, az enyém: Az Isten szolgálatában eltöltött élet, és a Vele való, bensőséges közösség adja a legnyugodtabb és legkellemesebb életet, melyet csak élhetünk e jelenvaló világban.”

Ha hálát tudsz adni az életed nehezebb időszakaiban is, akkor a szíved hajlani fog a háládatosság felé még akkor is, ha éppen nem jól alakulnak a dolgaid. Az, hogy a nehéz körülmények közepette is lekötelezett a szívünk Krisztusnak, és hálát tudunk adni – jelzi igazán a keresztény érettségünket. A nehéz időszakban történő hálaadásunk a Krisztusban való növekedésünket eredményezi. Adj hálát az Úrnak ezen a mai napon is – de ne csak a körülményeidért, hanem akár a körülményeid ellenére is!

ENGLISH:

To be always in a thankful state of heart before God is not to be considered a high plane of spirituality, but rather the normal attitude of one who believes that ‘all things work together for good to them that love God, who are called according to His purpose’. – William Law (1686–1761)

The greatest saint in the world is not he who prays most or fasts most; it is not he who gives alms, or is most eminent for temperance, chastity or justice. It is he who is most thankful to God. – William Law

Yes, ‘give thanks for all things’ for, as it has been well said, ‘Our disappointments are but His appointments.’ – A.W. Pink (1886–1952)

We can always find something to be thankful for, and there may be reasons why we ought to be thankful for even those dispensations which appear dark and frowning. ― Albert Barnes (1798–1870) 

**********

Are We Thankful For Mercy? (Thomas Watson)

Our needs may send us to prayer, but it takes a truly honest heart to praise God. The raven cries; the lark sings. In petition we act like men; in thanksgiving we act like angels.

A godly man will express his thankfulness in every duty. He mingles thanksgiving with prayer: “in everything by prayer with thanksgiving let your requests be made known unto God” (Phil. 4:6). Thanksgiving is the more divine part of prayer. In our petitions we express our own necessities; in our thanksgivings we declare God’s excellences. Prayer goes up as incense, when it is perfumed with thanksgiving.

A godly man expresses thankfulness …in every condition. He will be thankful in adversity as well as prosperity: “In everything give thanks” (1 Thess. 5:18). A gracious soul is thankful and rejoices that he is drawn nearer to God, though it be by the cords of affliction. When it goes well with him, he praises God’s mercy; when it goes badly with him, he magnifies God’s justice.

When God’s spiritual plants are cut and bleed, they drop thankfulness; the saints’ tears cannot drown their praises.

Where shall we find a grateful Christian? We read of the saints “having harps in their hands” (Rev 5:8)—the emblem of praise. Many have tears in their eyes and complaints in their mouths—but few have harps in their hand and are blessing and praising the name of God.

Let us scrutinize ourselves and examine by this characteristic whether we are godly: Are we thankful for mercy? – Thomas Watson (c. 1620–1686)

**********

“Give thanks in all circumstances, for this is God’s will for you in Christ Jesus.”—1 Thessalonians 5:18

Matthew Henry was a biblical scholar who lived in England from 1662 to 1714. He is best known for the Bible commentary that bears his name. After being robbed one day Henry recorded this in his diary: “Let me be thankful. First, because I was never robbed before. Second, because although they took my wallet, they did not take my life. Third, because although they took my all, it was not much. Fourth, because it was I who was robbed, not I who robbed.”

Later in life, Henry suffered a stroke. Once his friend Illidge helped the dying man get to a bed. Henry said to him, “You have been used to take notice of the sayings of dying men—this is mine: That a life spent in the service of God and communion with Him is the most comfortable and pleasant life that one can live in the present world.”

If you can give thanks during the difficult times in your life you will tend to be thankful when things are not going well. Gratitude toward Christ and thanksgiving in difficult circumstances indicate Christian maturity. Thanksgiving during tough times brings growth in Christ. Today give thanks to the Lord not because of your circumstances but in spite of them.

Source/Forrás:

http://www.spurgeongems.org/fhg1-15.pdf; http://www.gracegems.org/Watson/godly_mans_picture4.htm; and an excerpt from Peter Kennedy’s “From Generation to Generation”, 1998. Source of illustration: here.  Translated by/Fordította: wordwatcherdawn

Krisztus, aki élt, meghalt és feltámadott! (A Living, Dying and Risen Christ! by Spurgeon)

ures sir2

„És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, monda nékik: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják őt, És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.” – Mát. 20:17-19

Szeretett testvéreim, a mi Úr Jézusunk sok gyönyörűséges dolgot mondott; és mondjon bármit is, hangja olyan füleinknek, mint az angyalok zenéje; de a legtöbb vigasztalást a keresztről jövő hangja hordozza. Soha nem jutunk Hozzá annyira közel – tapasztalatom szerint, legalábbis –, mint mikor szemléljük Őt, amint véres izzadság borítja, vagy mikor látjuk, amint a gyalázat köntösébe öltöztetik, töviskoronával megkoronázzák, és a kereszt ‘trónjára’ helyezik. Urunk páratlan szépsége szomorúságai közepette vehető észre leginkább. Mikor látom Őt a kereszten, úgy érzem, muszáj kölcsönvennem Pilátus szavait, és kiáltanom: „Íme az ember!” 

…Krisztust igazán nem ismerjük meg addig, míg fel nem ölti magára karmazsinvörös ruháját. Nem azon jellemzőjében ismerem meg igazán az én Szeretett Uramat, hogy szent tisztaságában olyan, mint a hófehér liliom – hanem, mikor sebzett voltában olyan vörös, mint a rózsa. „Az én szerelmesem fejér és piros, tízezer közül is kitetszik.” A szenvedő Megváltó az, aki elnyeri a pálmát nálam: a megsebzett Megváltó az én Uram és Istenem! Minél mélyebbre ment azért, hogy engem megváltson, annál magasabbra emelkedik szívem szerető megbecsülésében. Ezt látta már előre az Úr, mikor azt mondta: „Mikor felemeltetem”; mert valóban, ‘felemeltetés’ volt számára azon a kegyetlen kínkarón meghalni. Az álmélkodó világegyetem számára Isten Fia a csodálat nagy magasságába emeltetik fel amiatt, hogy választottai iránti szeretetéből fakadóan engedelmes volt a halálig. S minden hálatelt szív magasztalni is fogja Őt, örökkön-örökké!

Urunk nagy részletességgel szólt majdani szenvedéséről a tizenkét tanítványának,… és előre szólt feltámadásáról is. És ez egy dicsőséges csúcspont – „Feltámad a harmadik napon!” Ó, az Ige áldott feltámadási tana! Ha Urunknak a szenvedésével kapcsolatos szavai azzal értek volna véget, hogy kínhalált fog halni a kereszten, a kétségbeesésbe lennénk kergetve; de Ő megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a halálból való feltámadása által! Abból, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halálból, láthatjuk az Ő halálának valódi érdemét, erejét és nagy jutalmát. S az, ki kihozta a halálból a mi Úr Jézusunkat, a nyáj ama nagy Pásztorát, örök szövetség vére által – igen, maga Isten fog bennünket is tökéletessé tenni minden jó munkára, hogy cselekedni tudjuk akaratát. Minden egyes alkalommal tehát, amikor kegyelmes leereszkedésében Mesterünk közel jön hozzánk, nemcsak azt mutatja meg, hogy vérét ontotta értünk, hanem azt is, hogy feltámadott, és örökké él, hogy továbbvigye ügyünket.

A legbensőségesebb módon tehát akkor imádod Őt, mikor azt imádod, aki élt, meghalt, és feltámadott, és most már mindörökké él! Ez a mi Úr Jézus Krisztusunk. Ő nemcsak egy csodálatos tanító, vagy egy ragyogó példakép – hanem az, kinek halála a mi üdvösségünk forrása; feltámadása és örök dicsősége pedig az örökké tartó boldogságunk garanciája és elő-íze. Egy élő, meghalt és feltámadott Krisztus az, kivel nekünk örömteli, bensőséges közösségünk van; és ha nem ilyen minőségében ismerjük Őt – akkor egyáltalán nem ismerjük még Őt! – C.H. Spurgeon, 1891.

ENGLISH:

“And Jesus going up to Jerusalem took the twelve disciples apart in the way, and said unto them, Behold, we go up to Jerusalem; and the Son of man shall be betrayed unto the chief priests and unto the scribes, and they shall condemn him to death, and shall deliver him to the Gentiles to mock, and to scourge, and to crucify him: and the third day he shall rise again.”—Matthew 20:17-19.

Beloved, our Lord Jesus has said many delightful things; and let him say what he will, his voice is as angels’ music to our ear; but from the cross his voice is richest in consolation. We never come so near to Jesus—at least, such is my experience—as when we gaze upon his bloody sweat, or see him robed in shame, crowned with thorns, and enthroned upon the cross. Our Lord’s incomparable beauties are most visible amid his griefs. When I see him on the cross I feel that I must borrow Pilate’s words, and cry, “Behold the man!” 

…We know not Christ till he putteth on his crimson garments. I know not my beloved when he is only to me as the snow-white lily for purity; but when, in his wounding, he is red as the rose, then I perceive him. “My beloved is white and ruddy, the chiefest among ten thousand.” A suffering Savior bears the palm for me: a wounded Savior is my Lord and my God. The lower he went for my redemption, the higher does he rise in my soul’s loving esteem. He saw this when he said, “I, if I be lifted up”; for indeed it was a lifting up for him to die upon the cruel gibbet. To the wondering universe the Son of God is lifted to a height of wondering admiration, by his becoming obedient unto death, out of love to his chosen. He is lifted up in every grateful heart, and shall be lifted up for ever.

Our Lord talked to the twelve of his sufferings in great detail, … [and] foretold his rising again. That was a glorious climax—”The third day he shall rise again.” Oh, that blessed doctrine of the resurrection! If our Lord’s record ended at the cross, it might drive us to despair; but he is declared to be the Son of God with power by his resurrection from the dead. That he was raised from the dead makes us see the merit, the power, the great reward of his death. He that brought again from the dead our Lord Jesus, that great Shepherd of the sheep, by the blood of the everlasting covenant, even he will make us perfect in every good work to do his will. Whenever the Master comes very near to us in his gracious condescension, he shows us not only that he shed his blood for us, but that he rose again, and ever liveth to carry on our cause.

When you worship most closely, you will worship him that lived, and died, and rose again, and now liveth for ever and ever. This is our Lord Jesus Christ. He is not a teacher only, or a bright example merely; but one whose death is the source of our salvation, and whose resurrection and eternal glory are the guarantee and foretaste of our everlasting bliss. A living, dying, risen Christ is one with whom we have joyful fellowship; and if we know him not in this character, we do not know him at all. – C.H. Spurgeon, 1891.

Source/Forrás: http://www.spurgeon.org/sermons/2212.htm. Source of illustration: here.  Translated by/Fordította: wordwatcherdawn

Az üres sír! (The Empty Tomb – Selected Quotes)

tomb1
„Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.” (Mát. 28:5)

Az angyalok, akiket Isten a Megváltó sírjánál való szolgálatra küldött, bizonyára nagyon örömteli küldetésnek tartották, hogy a sír elől a követ elgördítsék; hogy az üres sírnál őrt álljanak; és hogy elmondják a jó hírt a nehéz szívvel oda érkező tanítványoknak. Felettébb örömteli üzenetet bízott Isten rájuk: Jézus, akit barátai halottnak gondoltak – újra élt, méghozzá mindörökké! A sírban feküdt – de már nincs ott többé!

Az üres sírnak számos dicső mondanivalója van. Először is az, hogy Jézus ténylegesen meghalt. Ide temették – igen, pontosan erre a helyre. Itt pihent a feje, és amott a lábai. Itt vannak a temetési gyolcsok – a finom vászon-darabok, melyeket szelíd kezek az Úr teste köré tekertek. Itt a keszkenő, mely az arcát fedte. Igen, pontosan itt feküdt az Úr. Nézd meg e helyet, és jól jegyezd meg – és sohase felejtsd el, hogy Ő tényleg halott volt. Ez rendkívüli fontossággal bír – ezen múlik ugyanis az Isten által való elfogadottságod.

De nézz csak ide újra! A sír most már üres. Itt volt az Úr – de most már nincs itt, mert feltámadott. A sír üres! Itt találhatók a temetési gyolcsok – de nincsen holttest. Az Úr eltűnt!

Az üres sír tehát a feltámadásról beszél. A halál nem tudta fogva tartani a Messiást. Jézus elszaggatta a halál köteleit, és legyőzte a sír erejét. Ez kulcsfontosságú, mert egy halott Krisztus nem tudott volna bűneikben halott bűnösöket megmenteni. Ha nem támadt volna fel, akkor ugyan hogyan tudna minket Isten előtt képviselni? Hogyan tudna segíteni gyengeségeinkben; támaszt adni megpróbáltatásainkban; Vigasztalónk és Barátunk lenni – ha földi porai még mindig a sírban nyugodnának? Az Úr Jézus tehát él, hogy közbenjárjon érettünk, segítsen nekünk, és megmentsen minket.

S van még egy igazság, melyet az üres sír tanít nekünk: az, hogy mindazok, akik Jézusban alszanak el – szintén fel fognak támadni. A Szentírás egyik drága igéje ezt mondja: „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ővele együtt” (1Thessz. 4:14). Tanuljunk hát meg átnézni a síron – az életbe, mely a síron túl vár ránk! – J.R. Miller

**********
Az üres sír (J.H. Jowett)

Lukács 24:1-12

Jézus üres sírja a halál legyőzését jelenti. A Fogoly hatalmasabbnak bizonyult, mint a fogva-tartó. Az Úr úgy jött elő a börtönből, mint a börtön Ura, és lépéseire a halál hátratántorodott. A feltámadott Megváltó a halált letaszította trónjáról; most már a Legfőbb Úr és Király lábának zsámolyánál kell elfoglalnia helyét, hogy parancsait teljesítse. És Jézus üres sírja a bűn legyőzést is jelenti. A bűn megtette a tőle telhető legrosszabbat, és kudarcot vallott. A pokol összes ereje összesereglett az Úr ellen, de Ő mindezek felett diadalmaskodott, feltámadt és megdicsőült. …Nem is olyan régen egy kis forrást fedeztem fel. Megpróbáltam elfojtani. Homokot és kavicsokat hordtam rá; még kövekkel is beborítottam. De mindezeken keresztül a forrás vize mégis előbukkant, hangtalanul és ellenállhatatlanul – ilyen a dicsőséges feltámadás!

És így tehát az üres sír a földi időben lezajló élet és a mi Istenünk dicsőséges jelenlétében való élet közti átjárás szimbólumává is válik. A halál most már csak olyan, mint az a rövid alagút, amely az otthonomhoz közel található: keresztülnézhetek rajta, és láthatom a túloldalt! A feltámadott Úrban a halál átlátszó lesz. „Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” – J.H. Jowett

**********

Krisztus feltámadása a legörömtelibb esemény, amely valaha is történt; mert ezáltal Krisztus megnyugodott a megváltás megszerzésének nagy és nehéz munkájától, és elnyerte Isten bizonyságtételét, hogy az engesztelés tényleg megvalósult. Krisztus halála a legnagyszerűbb és legcsodálatosabb esemény volt, mely valaha is történt; de sok szomorúsággal teljes rész is található benne. Ám Krisztus feltámadása által ez a szomorúság átfordult örömbe. A Gyülekezet Feje, e nagy fontosságú esemény során megszerezte az örök élet tulajdonjogát; és az egész Gyülekezet, hogy úgy mondjam, újonnan született, élő reménységre, lásd 1Pét. 1:3. A sírás egész éjszakán át tartott, de reggelre öröm érkezett! – Jonathan Edwards

ENGLISH:

“The angel said to the women: Do not be afraid, for I know that you are looking for Jesus, who was crucified.” Matthew 28:5

It must have been a glad errand to the angels who were sent to minister at the grave of the Redeemer, to roll the stone away, to keep watch at the empty sepulcher, and to tell the good tidings to the disciples who came with such heavy hearts. Their message was one of great joy. Jesus, whom His friends thought was dead — was alive again for evermore. He had been in the grave — but He was not there now.

The empty tomb has many glorious voices. It tells us first, that Jesus actually died. He was buried here — just in this place. His head lay there — His feet here. Here are the grave-clothes — the pieces of fine linen which gentle hands wound around Him. Here is the napkin which covered His face. He lay just here. Look at the place and mark it well — and never forget that He actually was dead. This is important, for upon His death — your acceptance with God depends.

But look again. The grave is now empty. He was here — but He is not here now, for “he is risen.” The grave is empty. Here are the grave-clothes — but there is no body. He is gone!

The empty tomb tells, then, of resurrection. Death could not hold the Messiah. He burst its bands and conquered the grave’s power. This is important, for a dead Christ could not have saved dead sinners. Had He never risen, how could He have stood for us before God? How could He be our help in weakness, our support in trial, our Comforter, our Friend — if His dust lay yet in the grave? Therefore He is alive to intercede for us, to help us, to save us.

Still another truth which the empty tomb teaches us, is that all who sleep in Jesus — shall rise too. One precious word of Scripture says: “For if we believe that Jesus died and rose again, even so those also who sleep in Jesus — will God bring with Him.” So let us learn to see through the grave — to the life beyond! – J.R. Miller

**********

The Empty Tomb (J.H. Jowett) 

LUKE xxiv. 1-12.

THAT empty tomb means the conquest of death. The Captive proved mightier than the captor. He emerged from the prison as the Lord of the prison, and death reeled at His going. In the risen Saviour death is dethroned; he takes his place at the footstool to do the bidding of his sovereign Lord and King. And that empty tomb means the conquest of sin. Sin had done its worst, and had failed. All the forces of hell had been rallied against the Lord, and above them all He rose triumphant and glorified. A little while ago I discovered a spring. I tried to choke it. I heaped sand and gravel upon it; I piled stones above it! And through them all it emerged, noiselessly and irresistibly, a radiant resurrection!

And so the empty tomb becomes the symbol of a thoroughfare between life in time and life in the unshadowed Presence of our God. Death is now like a short tunnel which is near my home; I can look through it and see the other side! In the risen Lord death becomes transparent. “O death, where is thy sting? O grave, where is thy victory?” – J.H. Jowett

**********

The resurrection of Christ is the most joyful event that ever came to pass; because hereby Christ rested from the great and difficult work of purchasing redemption, and received God’s testimony, that it was finished. The death of Christ was the greatest and most wonderful event that ever came to pass; but that has a great deal in it that is sorrowful. But by the resurrection of Christ, that sorrow is turned into joy. The Head of the church, in that great event, enters on the possession of eternal life; and the whole church is, as it were, begotten again to a lively hope, 1 Pet. 1:3. Weeping had continued for a night, but now joy cometh in the morning. – Jonathan Edwards

Source/Forrás: http://gracegems.org/Miller/daily_bible_readings.htm; and and an excerpt from J.H. Jowett’s “My Daily Meditation”, 1914; and https://karebearlv.wordpress.com/2015/04/01/the-resurrection-of-christ-jonathan-edwards/. Source of illustration: here.  Translated by/Fordította: wordwatcherdawn