Felszántja földünket… (The Work of the Plough by J. R. Miller)

A Bibliában található egy gyakorta használt szemléltetés, a szántás, ami igencsak sokatmondó. Kereszténnyé formálódásunk kezdeti fázisában is ez történik az életünkben: szántás. Az ember szíve kemény, és ezért elsőként az ekének kell átmennie rajtunk – azért, hogy szívünk kemény talaja feltöressen, és meglágyulhasson.

Maga Isten az, aki jelentős szántási munkálatokat végez bennünk. Az Úr ekéje egyrészt az Ő Igéje, ami belehasít az életekbe, megtöri a kemény szívet, felfedi bűnös voltunkat, és megtérésre ösztönöz. Rávilágít arra, hogy menthetetlenül bűnösök vagyunk – és ezáltal szívbeli megtörtségre és bűnbánatra vezet, hogy Isten irgalmáért könyörögjünk.

Másrészt viszont a szomorúság az az eszköz, amit Isten gyakran ekeként használ. Mi, emberek, rettegünk és visszariadunk a fájdalomtól, mert pusztítónak és káros hatásúnak véljük. A megpróbáltatások ekéje metsző, hegyes élével utat szaggat magának a szívünkön keresztül – és mi azt hisszük, belepusztulunk! Amikor azonban a szántási folyamat bevégződik, és rátekintünk a kertre, melyben gyönyörű virágok növekednek – meglátjuk, hogy e fájó művelet eredménye nem lett más, csak rengeteg áldás, lelki gazdagodás és szépség. Panaszkodunk a szenvedéseink miatt, de valójában nem engedhetjük meg, hogy Isten ezt elvegye tőlünk.

Sok olyan megtapasztalást köszönhetünk gyötrelmeinknek, amelyek aztán kincsnek bizonyultak. Fájdalom nélkül soha nem tudnánk Krisztust mélyen, bensőségesen, tapasztalati módon megismerni. A bánat felfedi számunkra Krisztust, és közelebb vonzza Őt hozzánk, és mi még jobban fogjuk Őt szeretni az ilyen fájó időszakok után. Ha az eke sohasem szántaná fel a talajt – akkor nem lennének vetést előkészítő barázdák, és aztán később, aranyló aratások.

Az Úr Jézusnak, mivel annyira szeret minket – csodálatos látása van arról, mivé szeretne formálni bennünket: úgy akarja, hogy saját dicsőségében osztozzunk. Azt szeretné, hogy kedvességtől ragyogók legyünk; hogy az életünkben kivirágozzon a szeretet; és megteljünk figyelmességgel, kellemmel, tisztasággal, türelemmel, példaértékű emberiességgel, hősies nemességgel és ragyogó, önfeláldozó lelkülettel. De mindez nem tud könnyed módokon megvalósulni. Ha Isten megkímélne minket minden fájdalomtól, küszködéstől és szenvedéstől, akkor nem a legigazabb kedvesség útja szerint cselekedne mireánk nézve. Ahhoz ugyanis, hogy Isten kihozza belőlünk a legjobb, legszebb énünket – szükségünk van a felszántásra és az éles szerszámokkal történő talaj-megmunkálásra.  

Ó, milyen nehéz is Isten ekéje, ahogyan keresztülhasít lelkünkön, és éles vasa belevág a szívünk kellős közepébe! Igen, a szántás durva munka: egyáltalán nem kellemes, és nincs azonnali jutalma. Az eke könyörtelenül felforgatja a talajt. De a szántóvető a lelki szemeivel látja: a nehéz és fárasztó munkájának bőségesen meglesz a jutalma. Idővel aratás lesz, és azon a helyen, ahol most még az ekéje szánt, aranyló, hullámzó gabonamezőn fog végigtekinteni, és marokba fogja majd a kévéket.

Ma még feljajdulsz a szenvedéseid okozta fájdalmak miatt, ahogyan Isten ekéje beleszánt az életedbe, és olybá tűnik, mintha léted minden szépsége lerombolódna. De tekints csak előre! Először jön a szántás – aztán a dicső gabona-terméstől duzzadó mező. Most csak a fájdalmat érzed – de hamarosan örömet fogsz aratni a jelenleg még sebhelyekkel borított és barázdásra felszántott területekről.

Található a Jelenések könyvében egy olyan rész, ami mindezt megmagyarázza. Megjelenik egy megszámlálhatatlan sokaság, akik fehér ruhákat viselnek, és kezükben pálmaágakat tartanak. „Kik ezek?” – kérdezték. „Azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek” – hangzott a válasz. A menny legmagasabb dicsőségéhez vezető út – a fájdalmon keresztül vezet. Ma még az eke szántja fel életedet; holnapra viszont áldott, learatni való, aranyló búzatábla hullámzik majd benne!

ENGLISH:

The figure of ploughing, much used in the Bible, is very suggestive. The initial work in making Christians—is plough work. Human hearts are hard, and the first tool which must go over them, must be a plough, that they may be broken up and softened.

God himself does a great deal of ploughing. His Word is a plough. It cuts its way into men’s lives, crushing the heart, revealing sinfulness, producing penitence. It finds men impenitent—and leaves them broken and contrite, confessing sin and asking for mercy.

Sorrow ofttimes is God’s plough. We dread pain and shrink from it. It seems destructive and ruinous. The plough tears its way, with its keen, sharp blade, through our hearts—and we say we are being destroyed! When the process is completed and we look upon the garden with its sweet flowers growing—we see that only blessing, enrichment, and beauty are the result. We complain of our suffering, but we cannot afford to have suffering taken away.

We owe to suffering many of the treasures of experience. Without pain we never could know Christ deeply, intimately, experimentally. …Grief reveals Christ and draws him closer to us, and we love him better afterwards. …If the plough never cut through the soil—there would be no furrows and no golden harvests.

Christ has, in his love for us—a wonderful vision of what he wants us to become. He would have us share his own glory. He wants us to become radiant in loveliness. He wants love to blossom in our lives into all gentleness, sweetness, purity, and patience, into ideal manliness, heroic nobleness, splendid sacrificial life. But we never can attain this vision in ways of ease. To spare us from the pain, struggle and suffering—is not the way of truest kindness for us. It needs the plough and sharp plough-work, to bring us to our best beauty.

Oh, how heavy God’s plough is, as it is dragged over us, its sharp plow-share cutting into the very center of our being. Rough is the plough work. It has no comfort in it. No reward is apparent. The plough cuts remorselessly. But the ploughman may have visions of a rich outcome from all his toil. There will be a harvest by and by, when, in the place where his share now cuts, golden grain will wave, and he will fill his bosom with sheaves.

You cry out today because of the pain you suffer as God’s plough cuts into your life and seems to be spoiling all its beauty. But look forward. First the plough—then the fields with their glorious grain. Now you know nothing but pain; hereafter you will reap joy from the places now scarred and furrowed.

There is a picture in Revelation which explains it all. There appeared a great company, wearing white robes and carrying palm branches. “Who are these?” was asked. “These are those who have come out of the great tribulation,” was the answer. The way to heaven’s highest glory—lies through pain. Today the plough is cutting through your life; tomorrow a blessed harvest will wave!

Source/Forrás: http://www.gracegems.org/Miller/work_of_the_plough.htm.

Source of illustration: here. HT to: Christian Devotional Readings. Translated by/Fordította: wordwatcherdawn.

Felszántja földünket… (The Work of the Plough by J. R. Miller)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Eliza

    “Ahhoz ugyanis, hogy Isten kihozza belőlünk a legjobb, legszebb énünket – szükségünk van a felszántásra és az éles szerszámokkal történő talaj-megmunkálásra.” – milyen igaz! -és ahogy Derek Prince mondta, Isten csak azokat tudja használni, akik engedték magukat, mint a gabonát megőrölni, – mert ” Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” Ésaiás 57.15. – köszönöm a cikket!- áldás volt- és maradt is.

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s