Az élet egy utazás (Life is a Journey – Selected Quotes)

Az élet egy utazás, és nem állandó otthon; egy út, és nem egy lakóváros. Az apró örömök és áldások, melyekben részesülünk, pusztán csak kis vendégfogadók az élet nagy országútja mentén, ahol egy kicsit felfrissülhetünk, hogy aztán újult erővel tudjunk továbbhaladni az út végéig – addig a nyugalomig, amely fenn van tartva az Isten emberei számára. – Horatius Bonar (1808–1889) 

**********
Számításom szerint e világon csak egyszer megyek által. Ha tehát tudok akár csak egy kis jósággal is lenni bárki felé, vagy ha tudok bármi jót tenni bármely embertársammal, azt most kell, hogy megtegyem. Nem szabad halogatnom, vagy elszalasztanom e lehetőségeket – mert ezen az úton már nem fogok újra elhaladni. – William Penn (1644–1718)

**********
Nem jártatok még ezen az úton soha ezelőtt! (J.R. Miller, 1911)

„Nem jártatok még ezen az úton soha ezelőtt!” Józsué 3:4

Maga az élet mindig új. Nincs egyetlen olyan lépése sem, melyről ne lehetne nekünk elmondani: „Nem jártatok ezen az úton soha ezelőtt.” Minden egyes napnak az ösvénye mindig új, mindannyiunk számára.

Sokszor panaszkodunk, hogy az életünk csak egy unalmas rutin. Felkelünk minden reggel, hogy ugyanazokat a köröket fussuk meg, mint amiket tegnap. Ugyanazokon az utakon járunk minden nap, éveken át. Az életet úgy látjuk, mintha minden változatosságot nélkülözne.

Mégis, minden nap új és egyedi. Nem tudjuk, milyen megtapasztalásokat hoz számunkra…
  milyen új örömöt vagy szomorúságot,
  milyen új harcokat,
  milyen új felelősséget,
  milyen új felfedezéseket,
  és milyen új kötelességeket.

Isten hangja minden reggel ezt suttogja nekünk: „Nem jártatok még ezen az úton soha ezelőtt!”

…Istenünk, kérünk, „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt. 90:12)

ENGLISH:

“Life is a journey, not a home; a road, not a city of habitation; and the enjoyments and blessings we have are but little inns on the roadside of life, where we may be refreshed for a moment, that we may with new strength press on to the end – to the rest that remaineth for the people of God.” — Horatius Bonar

**********
I expect to go through this world but once. If, therefore, there be any kindness I can show, or any good thing I can do to any fellow-being, let me do it now. Let me not defer or neglect it, for I shall not pass this way again.—William Penn

**********
You have not passed this way before! (J.R. Miller, “The Shining Light” 1911)

“You have not passed this way before!” Joshua 3:4

All of life is new. There is not a step of it of which it may not be said to us: “You have not passed this way before.” Every day’s path is new to each one of us. 

We say that our life is only dull routine. We rise each morning to go through the same round we went through yesterday. We walk along the same roads every day for years. Life seems to us to have no variety. 

Yet really each day is new and peculiar. We do not know what experiences it will bring to us . . .
  what new joys or sorrows, 
  what new struggles, 
  what new responsibilities, 
  what new revealings, 
  what new duties. 

Each morning the voice of God whispers to us: “You have not passed this way before!”

“So teach us to number our days aright, that we may gain a heart of wisdom.” Psalm 90:12

Source/Forrás:
Christian Devotional Readings, here; here; and
http://www.gracegems.org/2014/02/02.htm. Source of illustration: here. Ford.: wordwatcherdawn

Az élet egy utazás (Life is a Journey – Selected Quotes)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Comments/Hozzászólások