MAI “MEGTÉRETLEN” GYÜLEKEZETEK (“TODAY’S ‘UNSAVED’ CHURCH” by ANDREW STROM)

Érdekes, hogy az a Charles Finney, akit a legnagyobb ‘evangélistának’ hívnak, az egész életét azzal töltötte, hogy a magukat keresztényeknek valló embereknek prédikált! Gyakorlatilag, amit csinált, nem volt más, mint az, hogy a gyülekezetbe járó embereket evangelizálta – azért, mert úgy látta, hogy legtöbbjük egyáltalán nem az igazi megtérés állapotában élt. A gyülekezet “megtéretlen” volt!

Ezért az elsődleges szolgálata az volt, hogy a korabeli keresztények felé kellett szolgálnia – hogy azok megtérhessenek – hasonlóan ahhoz, ahogy Jézus és az apostolok is először szintén a zsidókat – koruk “hívőit” – hívták megtérésre. Finney az egész életét gyakorlatilag úgy töltötte, hogy erőteljes, az üdvösségről és a megtérésről szóló üzeneteket prédikált a gyülekezetekben, a bibliai főiskolákon, és így tovább. A “keresztényeknek” meg kellett térniük!

Ugyanezt a mintát láthatjuk a legnagyobb ébredések során, végig a történelemben. Sok esetben a valódi ébredések idején nem történt más, mint az, hogy a gyülekezet – életében először – valódi MEGTÉRÉSRE jutott! Ők azt gondolták, hogy korábban már megtértek, de tévedésben voltak. Amikor az ‘ébredési igehirdető’ megérkezett hozzájuk, és hirdette nekik az igét, hirtelen meglátták a valódi állapotukat, azt, hogy ők elveszettek, és ennek hatására tömegesen tértek meg. Az ébredés majdnem mindig a gyülekezet megtérésével kezdődik!

Meg vagyok győződve, hogy nincs ez ma sem másképpen, különösen az USA-ban, ahol is a gyülekezetlátogatók száma a legmagasabb (kb. 40 %, ami a legmagasabb a világon). Mindenki egyetért abban, hogy sok “névleges” keresztyén van, és nagyon sok az ún. szociális (társasági) hívő, illetve, hogy igen sok azon embereknek a száma, akik olyan gyülekezetbe járnak, ahol azt mondják nekik, hogy ők ‘meg vannak térve’, pedig valójában távol állnak ettől.

Sajnos nem lehet más következtetésre jutni, mint arra, hogy ezeknek a gyülekezeteknek a legtöbbje  olyan, mint egy ‘tároló akol’ az elkárhozottak számára – ahol is azt mondják az embereknek, hogy minden rendben van, amikor pedig valójában lejtmenetben haladnak a pokol felé! Én személy szerint úgy látom, hogy ez iszonyú nagy probléma. Mit fog Isten tenni azokkal az igehirdetőkkel, akik ilyen módon alvó állapotban tartják a nyájat? És mikor fogunk olyan embereket találni, akik bátran meg merik mondani a “keresztyéneknek”, hogy valójában nincsenek is megtérve – hanem még mindig a bűneikben vannak? Ez Isten igazi prófétáinak a feladata. Ez az eljövendő “Keresztelő Jánosok” feladata.

Természetesen Finney-t is gyűlölték és lenézték a gyülekezeti emberek az ilyen igazságok kimondásáért. Hogy merészelte ő azt feltételezni, és arról prédikálni, hogy sok ‘nagyszerű’ gyülekezeti tag valójában még megtéretlen? Mennyire bántó és faragatlan dolog még csak mondani is ilyet…! Azonban Finney-t végig az hajtotta, egy szent teherként, hogy ELÉRJE A ‘KERESZTYÉNEKET’ az evangéliummal. És erre is hívta el őt Isten.

Ma pontosan ugyanezt látjuk nyugaton, mint amit Finney látott az ő korában. Olyan gyülekezeteket látunk, amelyek nagyrészt MEGTÉRETLENEK. Egy – újszövetségi értelemben véve – valóban “megtért” gyülekezet viselkedése, megjelenése és mondanivalója ugyanis teljesen más, mint amit ma látunk sok helyen.

Még a pünkösdi/karizmatikus körökben is gyakran találunk olyanokat, akik “régen megtért, de azután már nem abban járó” hívők. Barátaim, ez nem a ‘megtérés’ állapota. A Biblia teljesen világosan mondja, hogy csak azok fognak megmenekülni, akik FOLYAMATOSAN az újszövetségi keresztyénségben járnak, és akik végig kitartva “győznek”. Ezek az emberek viszont elvesznek. Ugyanis vagy úgy járunk, mint “új teremtések” Krisztusban, Jézust szeretve, vagy nem! Ha nem jársz ebben, akkor nem feltételezheted, hogy “meg vagy mentve” – teljesen mindegy, hogy mit mondott neked valamelyik prédikátor. Ez minden vagy semmi Istennel. A Biblia azt mondja nekünk, hogy “félelemmel és rettegéssel munkáljuk ki az üdvösségünket”. Nagyon meglepődnék, ha a nyugati ún. “Szellemmel betöltekezett” hívők akár egynegyede is valóban tiszta szívvel járna az Úr előtt. Mi a csudát gondolnak, mi fog velük majd történni az Ítélet Napján?

Mindezek mellett még ott vannak a tradicionális egyházakban lévő hívők sok-sok milliói, akik szó szerint SOHASEM kaptak lehetőséget arra, hogy a “TELJES” megtérésről megfelelő ismereteket szerezzenek. Senki nem mondja nekik, hogy a Szent Szellem valóságos, és sokan még csak BE SEM MERÍTKEZTEK vízbe.

Máshol már megtárgyaltuk, hogy az emberek hogyan váltak keresztyénekké a Bibliában. Megtudtuk, hogy HÁROM DOLOG volt, amelyeknek mindig meg kellett történniük ahhoz, hogy valaki egy újszövetségi értelemben vett keresztyén lehessen:

(1) Bűnök megbánása, megtérés

(2) Bemerítkezés vízbe

(3) Szent Szellem általi betöltekezés

S mindig ez a három dolog volt az, ami AZONNAL megtörtént (Lásd Apcsel. 2:37-41, Apcsel. 8:12-20, Apcsel. 10:44-48, Apcsel. 19:1-6, Apcsel.22:16, Zsidó 6:1-2, Márk 16:16-18, stb.)

Ahogyan korábban mondtam: a “kérd Jézust, hogy költözzön be a szívedbe”-féle tanítás mint olyan, a Bibliában nem létezik, és én személy szerint arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy olyan hazugság, ami a pokol bugyrából származik, mert abban erősíti meg az embereket – megtévesztve őket! –, hogy ‘meg vannak mentve’ csupán csak azért, mert ‘elimádkoztak egy kis imát’. Ez nagyon tisztességtelen dolog, és teljesen ellentétes a Szentírással. Az elmondottak alapján tehát ‘újszövetségi keresztyén’ az, aki:

(1) Megbánta bűneit,

(2) Bemerítkezett vízbe, és

(3) Betöltekezett Szent Szellemmel (nyelveken szólással kísérve, mint ahogyan a Szentírás mondja).

Hogyan tudjuk hát elérni azt a sok millió embert a földön, akiket ezzel a “fogadd be Jézust a szívedbe”-féle fél-keresztyénséggel becsaptak, és akik sosem hallották a teljes evangéliumot? Hogyan tudjuk ezt az üzenetet eljuttatni hozzájuk?

Ez egy nagyon nagy teher a szívemen. És meg vagyok győződve arról, hogy a “vallásosság” falainak áttöréséhez, és hogy elérjük ezeket az embereket az igazsággal, egyedül csak az eljövendő “Keresztelő János”-féle szolgálatok fognak megfelelő felkenetéssel rendelkezni. Itt ugyanis drága emberi lelkek millióiról van szó! És ezek olyan emberek, akik IGENIS HISZNEK ISTENBEN! De hazudtak nekik, és megtagadták tőlük a teljes igazságot.

Meg vagyok győződve, hogy az eljövendő aratás az EGYHÁZBAN KEZDŐDIK EL, a “KERESZTYÉNEK” megtérésével. Mindig is ez volt isteni sorrend. “Először Jeruzsálemben, azután Júdeában….”

Hatalmas terhet hordozok a Nyugaton lévő gyülekezetekért. Várjuk, hogy új “Charles Finney”-k felemelkedjenek, és hogy megszólaljon a trombita hangja. A SZÍVEKIK HATÓ BŰNBÁNAT ÉS MEGTÉRÉS üzenetének kell ismét elhangoznia a földön. És ennek a prédikálásnak ez egyik fő célpontja a ‘Mammon’ bálványa kell, hogy legyen!

Meg vagyok győződve arról, hogy ezekben a napokban ilyen próféták felemelkedésére van szükség ahhoz, hogy nyugaton ébredés jöhessen. “Mert Isten szava gyors és erőteljes, élesebb, mint a kétélű kard.” Adja Isten, hogy korunkban ez a hatalmas kard meg tudja rengetni a vallásosság és hamis ‘biztonság’ falait!

Forrás: http://www.revivalschool.com/?p=133 Fordította: Abonyi Sándor, 2012-02-25. Lektorálta és bejegyezte: wordwatcherdawn

MAI “MEGTÉRETLEN” GYÜLEKEZETEK (“TODAY’S ‘UNSAVED’ CHURCH” by ANDREW STROM)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Comments/Hozzászólások