Az Isten ajándéka! (The Gift of God! by Susannah Spurgeon)

Jézus így válaszolt: “Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” (János 4:10)

Ó, Te sajgó lábú, elcsigázott, megfáradt Férfiú, aki ily módon ülsz ott annál a kútnál, s egy szegény, bűnös asszonytól kérsz inni egy kis vizet – Te vagy az én Uram és Megváltóm; Benned hiszek, Téged szeretlek és imádlak!
Már közel kétezer év eltelt azóta, hogy eme édes szavakat kimondtad, melyek most vigasztalják szívemet – mégis mily nagy erővel, vigasszal és áldással érintenek meg igéid itt, a jelenben!
„Ha tudnád.” Uram, Te elmondtad nekem, ki is vagy; kegyelmedben kijelentetted magad számomra. Tudom, hogy Te vagy „Istennek azon áldott ajándéka”, aki egyedül képes arra, hogy megmentse és megelégítse lelkemet. A mennyei szeretet óriási mélysége és szélessége jelent meg Benned. Uram, nemcsak az én szükségemre mutattál rá – hanem arra is, hogy kegyelmed és erőd bőségesen be tudja azt tölteni.
Én csak egy, ürességtől tátongó bűnös lélek vagyok – Te pedig egy, a teljességet birtokló Krisztus!
„Te kérted volna!” Ó, Istennek Áldottja, igen, ezt is megtanítottad nekem, és képessé tettél arra, hogy így tegyek. A szívem azon szüntelen kiáltása, hogy „Uram, add nekem ezt az élő vizet!” – jól ismert figyelő füleid számára. Te magad vagy az, akire vágyom; Uram, „utánad szomjazik a lelkem”! Az ajándékaid, a kegyelmed, vagy akár még a Te dicsőséged sem tudja betölteni egy olyan lélek szíve vágyát, melyben kimunkáltad, hogy csak utánad vágyakozzon. Te, a minden más egyéb, értékes ajándék Adományozója – Te magad vagy a legkiválóbb, a „kimondhatatlan” ajándék. Uram, kérlek, öntsd a Te élő szereteted bőséges folyamát az én üres, szomjazó szívembe! Add nekem önmagad – vagy meghalok!
S mivel kértelek erre, hiszem, hogy meg is adod, mert Te magad mondtad: „Ő adott volna”, és én halkan elsuttogom magamnak az áldott szavakat, „Aki szeretett engem, és önmagát adta értem”. Szívem megtelik a bűnbocsánat kiváltotta szent, túláradó örömmel, és az Istennel való békesség betölti és megelégíti lelkemet.
Így, én áldott Uram – a lelkem, mint egy fáradt kis madárka, összecsukja szárnyait az isteni vigasz eme édes kútfőjénél; belemászik ebbe az áldott „Kőszikla-Hasadékba” – és ott megpihen! – Susannah Spurgeon (1832–1903)

ENGLISH:

“If you knew the gift of God and who it is that asks you for a drink, you would have asked him and he would have given you living water.” John 4:10

O weary Man, footsore and sorrowful, sitting thus on the well, asking a drink of water at the hands of a poor sinful woman — You are my Lord and my Redeemer; I believe in You, I love You, I worship You!
Nearly two thousand years have passed since You spoke the sweet words which are now comforting my heart, yet with what power, and solace, and blessing — do they come to me at this moment!
“If you knew.” Lord, You have told me who You are, You have in mercy revealed Yourself to me. I know You to be that blessed “gift of God” who alone can save and satisfy my soul. The depth and compass of Heavenly love are manifested in You, and You have shown me, not my need only — but the sufficiency of Your grace and power to meet it.
I am an empty sinner — You are a full Christ!
“You would have asked!” This, too, O blessed One, You have taught me and enabled me to do; and my heart’s constant cry, “Lord, give me this living water!” is familiar to Your listening ears! It is You Yourself whom I want; Lord, “my soul thirsts after You!” Not Your gifts, nor Your grace, nor even Your glory — could satisfy the desire of a soul which You have made to long for Yourself. You, the Giver of all other precious things — are Yourself the choicest, the “unspeakable” gift! Lord, into the thirst of my empty heart — pour the full stream of Your living love! Give me Yourself — or I die!
And, having asked, I believe that You give, for Your own lips have said it, “He would have given” and I whisper softly to myself, the blessed words, “Who loved ME, and gave Himself for ME,” realizing the sacred, overflowing joy of pardoned sin, and peace with God, filling and satisfying my soul.
So, dear Lord, my spirit, like a weary bird, folds her wings beside this sweet well-spring of comfort, creeps into this blessed “Cleft of the Rock,” and is at rest!

Source/Forrás: http://www.gracegems.org/D/free_grace_and_dying_love.htm. Translated by/Fordította: wordwatcherdawn. Source of illustration: here.

Reklámok

Az örökké élő Úr! (The Ever-Living Lord! – Quotes by J.H. Jowett)

Ámde Krisztus feltámadott!

1 Korinthus 15:12-26

„Ha pedig Krisztus fel nem támadott…” Ez a legszörnyűbb „ha”, amely csak bekerülhet az emberi értelembe. S ha el tudja érni, hogy ott szállásra találjon, és foglalkozzanak vele, akkor a hatása az lesz, hogy a lélek legszebb reményei mind úgy elszáradnak, mint azon zsenge hajtások, amiket a csípős fagy  megdermeszt. Nézd csak, hogyan száradnak el…

„Hiábavaló a ti hitetek…” Ekkor a hitünknek nem lenne több ereje és tartóssága, mint Jónás bokrának. Sőt mi több, soha nem is lenne igazán élő és hathatós. Csupán szánalomra méltó téveszme lenne – gyönyörű, de oly’ üres, mint egy buborék, ami aztán szét is pukkad az arimátiai József sírjánál, ahová az Urat temették.

„Még bűneitekben vagytok….” A megbocsátás reményére és az Istennel való megbékélésre is végzetes csapás zúdulna, és nem maradna más, csak „az ítéletnek valami félelmes várása”. A végzet mindvégig ott rejtőzködne a hazugságok kidíszített színfala mögött, és egészen a keserű végig üldözne bennünket.

„Minden embernél nyomorultabbak vagyunk…” Az öröm lehullana és meghalna, mint egy halálosan megsebzett pacsirta. A dal tovatűnne szívünkből. Szent hellyé pedig egy sír válna…

“Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül!” Igen, hadd fejezzem be ezzel az igével! Ez hozza el a lelkembe a reggelt és a dallamokat, és olyan szent örömöt ad, melynek vége sohasem szakad!

**********

Az örökké élő Úr!

Jelenések 1:9-18

Hadd elmélkedjem ezen egyszerű szavakon, és hadd nézzek bele, hosszan és elcsendesedve, mérhetetlenül mély egyszerűségük csodálatos mélységébe. Egy idős vidéki bácsi mondogatta nekem, hogy megerősítené a szememet, ha jó hosszan mély kutakba néznék. És minden bizonnyal megerősíti a szívem szemét, ha ilyen kutakba tekintek bele jó alaposan.

„Én vagyok az Élő.” Milyen csodálatos átalakulás ment végbe Dr. Dale életében annak hatására, hogy egy nap, a dolgozószobájában ülve megvilágosodott számára – úgy, mint még soha azelőtt –, hogy Jézus Krisztus él! „Krisztus él!” – ismételgette újra és újra, míg e hangos szavak harsona-zenéje szíve minden zugát betöltötte. „Krisztus él!”

„Pedig halott voltam.” Igen, az Úr végighaladt a halál sötét helyén. Lábnyomok maradtak ott hátra, és ezek magának a Győztes Úrnak a lábnyomai, végig az út mentén. „Krisztus nem vezet engem sötétebb helyiségbe, mint amelyen Ő már keresztülhaladt.”

„És íme, élek örökkön-örökké!” „Jézus legyőzte a halált, és annak minden erejét.” A halál soha többé nem fog már múlékony trónján hencegni. Ereje megtört; „fullánkja” elveszítette a mérgét; a látszólag mindenevő szájából tovatűnt minden dicsekvés! „Ó, sír, hol van a te győzelmed?”

És itt van számomra az Örömhír: „Mert Én élek, ti is élni fogtok!”

ENGLISH:

If Christ Were Dead!

1 Corinthians 15:12—26.

“If Christ be not risen!” That is the most appalling “if” which can be flung into the human mind. If it obtains lodging and entertainment, all the fairest hopes of the soul wither away like tender buds which have been nipped by sharp frost! See how they fade!

“Your faith is vain.” It has no more strength and permanency than Jonah’s gourd. Nay, it has really never been a living thing! It has been a pathetic delusion, beautiful, but empty as a bubble, and collapsing at Joseph’s tomb.

“Ye are yet in your sins.” The hope of forgiveness and reconciliation is stricken, and there is nothing left but “a certain fearful looking-for of judgment.” Nemesis has only been hiding behind a screen of decorated falsehoods, and she will pursue us to the bitter end.

“We are of all men the most miserable.” Joy would fall and die like a fatally wounded lark. The song would cease from our souls. The holy place would become a tomb.

“But now is Christ risen from the dead!” Yes, let me finish on that word. That gives me morning, and melody, and holy merriment that knows no end.

**********

The Ever-Living Lord

Revelation 1:9—18

Let me take the simple words, and quietly gaze into the wonderful depths of their fathomless simplicity. An old villager used to tell me it would strengthen my eyes if I looked long into deep wells. And it will assuredly strengthen the eyes of my soul to gaze into wells like these.

“I am He that liveth.” What a marvellous transformation it worked upon Dr. Dale, when one day, in his study, it flashed upon him, as never before, that Jesus Christ is alive! “Christ is alive!” he repeated again and again, until the clarion music filled all the rooms in his soul. “Christ is alive!”

“And was dead.” Yes, the Lord has gone right through that dark place. There are footprints, and they are the footprints of the Conqueror, all along the road. “Christ leads me through no darker room than He went through before.”

“And, behold, I am alive for ever more.” “Jesus has conquered death and all its powers.” Never more will it sit on a transient throne. Its power is broken, its “sting” has lost its poison, there isn’t a boast left in its apparently omnivorous mouth! “Where’s thy victory, O grave?”

And here is the gospel for me—“Because I live ye shall live also.”

Source/Forrás: Excerpts from J.H. Jowett’s “My Daily Meditation for the Circling Year”, 1914. Source of illustration: here. Translated by/Fordította: wordwatcherdawn.

Az a három kereszt… (The Three Crosses by C.H. Mackintosh)

Lukács 23:39-43.

Először is, tekintsünk a középen álló keresztre, azaz arra, akit azon megfeszítettek – a Názáreti Jézusra! Ez az áldott Személy az egész életét azzal töltötte, hogy a szeretet munkáit cselekedte: betegeket gyógyított, leprásokat tisztított, vakok szemét nyitotta meg, halottakat támasztott fel, éhezőket lakatott jól, és felszárította az özvegy könnyeit. Mindenféle-fajta emberi szükséget betöltött; mindig kész volt arra, hogy az igaz együttérzés könnyeit hullajtsa a szenvedőkkel együtt. Étele és itala Isten akaratának megcselekvése volt, és az, hogy jót tegyen az emberekkel. Szent, szeplőtelen, tökéletesen kedves és irgalmas Férfiú; az emberiség termésének valaha is létezett egyetlen tiszta, be nem szennyezett kévéje; akit „Isten maga igazolt”; aki teljesen megdicsőítette Istent ezen a Földön, és minden útjában tökéletesen kinyilvánította Őt.

Ilyen volt tehát az a Személy, aki a középen álló kínkaróra lett szegezve, és amikor afelől érdeklődünk, mi is helyezte Őt oda, a következő mély igazságok bontakoznak ki szívünkben:

Először is azt ismerhetjük meg ebből – méghozzá úgy, ahogyan azt semmi más nem képes megtanítani nekünk –, milyen is az ember szíve Isten felé. Semmi sem tudta – és tudja – ezt úgy bemutatni, mint a kereszt. Ha egy tökéletes mércét szeretnénk, ami alapján felmérhetjük a világot, az emberi szíveket és a bűnt – akkor a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjére kell tekintenünk.

Nem torpanhatunk meg a kereszt előtt, és nem léphetünk túl ezen, ha tudni akarjuk, milyen is ez a világ, mivelhogy a világ teljes mértékben itt mutatta meg önmagát – igen, a bukott emberiség itt fedte fel igazi mibenlétét. Mikor az ott lévők így kiáltoztak, hogy „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!”, akkor e hangok az emberi szív kifejeződései voltak, felfedve – méghozzá úgy, ahogy azt semmi más nem tudja felfedni – annak az Isten szemében való, igazi állapotát.

Amikor az emberiség Isten Fiát megfeszítette, akkor érte el bűnösségének és morális aljasságának teljes mértékét. Amikor inkább egy rablót és gyilkost választottak Krisztus helyett, bebizonyították, hogy inkább a rablást és gyilkosságot részesítik előnyben, semmint a világosságot és szeretetet. A kereszt jól szemlélteti ezt az óriási igazságot; mindez annyira világos, hogy a megkérdőjelezésnek még csak az árnyéka sem vetül reá. Krisztus keresztje az egyetlen mérce, ami tökéletesen megmutatja az emberek, a világ és a bűn igazi állapotát. Ha valóban tudni akarjuk, milyen ez a világ, elegendő, ha visszagondolunk arra, hogy az emberek inkább akartak egy rablót, semmint Krisztust; és hogy két tolvaj között feszítették meg a valaha is élt, egyetlen tökéletes Embert.

Másodszor, e gondolatmenet továbbvezet arra, hogy a keresztre úgy nézzünk, hogy az nem más, mint Isten szívének kifejeződése az emberek felé… A keresztre tekintve láthatjuk az ellenségeskedés és szeretet, a bűn és a kegyelem lenyűgöző találkozását. A Golgotánál az emberiség megmutatta az Isten elleni gyűlölködésének tetőfokát. Isten viszont – és ezért áldott legyen szent Neve örökké! – megmutatta szeretete csúcspontját. A gyűlölet és a szeretet találkozott – és a szeretet bizonyult győztesnek! Isten és a bűn találkozott – és Isten győzött, eltörölte a bűnöket, és most már, a kereszt feltámadási oldalán, az örökkévaló Szent Szellem kihirdeti a Jó Hírt: hogy Jézus Krisztuson, a mi Urunkon keresztül uralkodik a kegyelem az igazságosságon át, az örök életre.

A keresztnél az Úr megvívta a csatát és diadalt aratott, és most már a szuverén isteni kegyelem keze szórja bőkezűen mindenfelé a győzelem zsákmányait.

…Szeretnénk-e tudni, mi Isten szívének, az értünk való szeretetének, és bűn-gyűlöletének a valódi mutatója? Akkor nézzünk a keresztre! Akarjuk-e tudni, mi a valódi mutatója az emberi szívnek; a tényleges állapotának; annak, hogy gyűlöl minden, Istentől származó jó dolgot; és hogy veleszületett módon szereti mindazt, ami velejéig gonosz? Akkor nézzünk a keresztre! Akarjuk-e tudni, milyen is e világ, a bűn és a sátán? Akkor nézzünk a keresztre!       

Kétségtelen tény: nincs Krisztus keresztjéhez hasonló! Jól tesszük, ha sokat elmélkedünk ezen – hiszen ez lesz hálás szívünk fő témája az örök korokon át! Kapjon hát egyre nagyobb teret már most is gondolatainkban! Adja Isten, hogy az Ő Szent Szelleme elvezesse szívünket a kereszt élő mélységeibe, hogy teljesen elmerüljünk azon drága, isteni Személy megismerésében, akit oda szegeztek – és így elválasztódjunk attól a világtól, ami Őt megfeszítette. Adja Isten, hogy szívünk igaz mondása mindig az legyen, hogy „Isten óvjon attól, hogy bármikor is másban legyen dicsekedésem, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében”! Igen, adja az Úr, hogy ez így legyen, Jézus Krisztus Nevének a dicsőségére!

ENGLISH:

Luke 23:39-43.

First of all, we must gaze at the centre cross, or rather at Him who was nailed thereon — Jesus of Nazareth — that blessed One who had spent His life in labours of love, healing the sick, cleansing the lepers, opening the eyes of the blind, raising the dead, feeding the hungry, drying the widow’s tears, meeting every form of human need, ever ready to drop the tear of true sympathy with every child of sorrow; whose meat and drink it was to do the will of God, and to do good to man; a holy, spotless, perfectly gracious man; the only pure, untainted sheaf of human fruit ever seen in this world; “a man approved of God,” who had perfectly glorified God on this earth and perfectly manifested Him in all His ways.

Such, then, was the One who occupied the centre cross; and when we come to inquire what it was that placed Him there, …profound truths are unfolded to our hearts.

In the first place, we are taught, as nothing else can teach us, what man’s heart is toward God. Nothing has ever displayed this — nothing could display it — as the cross has. If we want a perfect standard by which to measure the world, to measure the human heart, to measure sin, we must look at the cross of our Lord Jesus Christ.

We cannot stop short of the cross, and we cannot go beyond it, if we want to know what the world is, inasmuch as it was there that the world fully uttered itself — there fallen humanity fully let itself out. When the human voice cried out, “Crucify Him! crucify Him!” that voice was the utterance of the human heart, declaring, as nothing else could declare, its true condition in the sight of God.

When man nailed the Son of God to the cross, he reached the full height of his guilt, and the depth of moral turpitude. When man preferred a robber and murderer to Christ, he proved that he would rather have robbery and murder than light and love. The cross demonstrates this tremendous fact; and the demonstration is so clear as to leave not the shadow of a question. The cross is the only perfect measure of man — of the world — of sin. If we really want to know what the world is, we must remember that it preferred a robber to Christ, and crucified between two thieves the only perfect man that ever lived.

But this leads us, in the second place, to look at the cross as the expression of God’s heart toward man. …We behold, at the cross, the marvellous meeting of enmity and love — sin and grace. Man displayed at Calvary, the very height of his enmity against God. God, blessed for ever be His name, displayed the height of His love. Hatred and love met; but love proved victorious. God and sin met; God triumphed, sin was put away, and now, at the resurrection side of the cross, the eternal Spirit announces the glad tidings, that grace reigns through righteousness, unto eternal life by Jesus Christ our Lord. At the cross, the battle was fought and the victory won; and now the liberal hand of sovereign grace is scattering far and wide the spoils of victory.

…Would we know the measure of the heart of God — His love to us — His hatred of sin? we must look at the cross. Would we know the measure of the heart of man, his real condition, his hatred of all that is divinely good, his innate love of all that is thoroughly bad? we must look at the cross. Would we know what the world is — what sin is — what Satan is? we must look at the cross. Assuredly, then, there is nothing like the cross. Well may we ponder it. It shall be our theme throughout the everlasting ages. May it be, more and more, our theme now! May the Holy Ghost so lead our souls into the living depths of the cross, that we may be absorbed with the One who was nailed thereto, and thus weaned from the world that placed Him there. May the real utterance of our hearts ever be, “God forbid that I should glory save in the cross of our Lord Jesus Christ.” God grant it, for Jesus Christ’s sake!

Source/Forrás: http://www.stempublishing.com/authors/mackintosh/Bk6/3CROSSES.html. Translated by/Fordította: wordwatcherdawn.