A Jézus-vár! (Castle Jesus by Thomas De Witt Talmage)

– Thomas De Witt Talmage (1832–1902) 

„Akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet.” (Zsid. 6:18)

Pál apostol itt, e részben a keresztényeket vigasztalja. A hívőket ily módon jellemzi: „akik oda menekültek, hogy mentsvárat találjanak.”

Krisztust a Biblia úgy mutatja be, mint Erős Tornyot, Magas Kősziklát, Erődítményt és Menedéket. S ha már láttad Európa bármelyik ősi várát, akkor tudod, hogy ezeket árkok veszik körül, melyekre felvonóhidat eresztettek. Az ellenség közeledtével az emberek bemenekültek a várba, az árkokat megtöltötték vízzel, és felhúzták a hidat. S bár nem tudom, hogy Pál itt vajon egy menedékvárosra, vagy egy erős toronyra utal-e, de mindenképpen Krisztust érti ezalatt, aki a mi lelkünk Őrizője.

Jézus biztos menedék. A Hudson-erődöt, Pulaski-erődöt, Moultrie-erődöt, Sumter-erődöt, Gibraltárt és Szevasztopolt mind elfoglalták. Ám Jézus egy olyan vár, melybe az igaz bemenekül, és biztonságban van. Nincs olyan faltörő kos, ami le tudná rombolni falait. Árkászok vagy bányászok sem tudják felrobbantani védműveit; a kárhozat az összes roham-támadása ellenére sem tud felhágni tornyaira. A fegyverek, melyek ezt az erődöt védik, mindenhatók. A pokol előrántja hatalmas fegyverét, a halált, de az Úr lerombolja azt. Krisztusban Isten megbocsátja, felfedi, eltörli és elengedi bűneinket. Egy óceán nem tud oly játszi könnyedséggel elsüllyeszteni egy legyet, mint ahogy Isten megbocsátásának óceánja teljesen és mindörökre szólóan elnyeli vétkeinket. Az Úr egészen és mindörökre meg tud menteni minket!

Újra mondom: Krisztus egy közeli menedék. Ha támad az ellenség, akkor ugyan mi hasznunk abból, ha a hegy túloldalán van az erősségünk? Sok hadsereggel történt már, hogy volt ugyan fedezékük, de nem tudtak időben odajutni, és rajtuk ütöttek. De áldott legyen Isten: nekünk nem kell sokáig menetelnünk a várunkig. Az összes seregünkkel együtt kiszállhatunk a legrosszabb földi vereségből is, és egy pillanat alatt átléphetünk a csatából a toronyba. Ó, egy közeli Megváltó dicséretét éneklem én!

Régen, a háborúban az északi erődítményeket az északi hadvezérekről nevezték el, a délieket pedig a déli hadvezérekről. A szívünk ezen erősségét én Jézus-várnak hívom. Láttam már olyan embereket, akiket a bűneik egyre csak üldöztek, villámokat szóró, gyors lábaikkal – de ők egyetlen szökelléssel beugrottak a toronyba. Láttam, hogy a bajok a harci lovasságnál is gyorsabban és félelmetesebben vágtáztak egy-egy meghátráló lélek után – de támadásukat visszaverték a bástyán, és így visszavonulásra kényszerültek. Jézus közel van! A gyermekek sírása, a foglyok imája, a tengerész halálsikolya, a koldus sóhaja eléri Őt. Nem kell szegecseken átvergődnünk ahhoz, hogy Hozzá jussunk. Nem kell hatalmas batyukkal a hátunkon utaznunk. Nem kell a kegyelem hideg tornácaiban bűnbánóan térdepelnünk. Nála nyitott ajtó vár! Ő egy könyörületes Megváltó! Egy jelenbeli üdvösség! Közeli menedék! Jézus-vár!

Ó, miért nem nyújtod ki karodat, és ragadod meg? Miért nem menekülsz Hozzá? Miért hagyod, hogy a kárhozat lármás ágyúzása szitává lőjön és lebombázzon, mikor pedig a hit egyetlen pillanat alatt át tudna emelni téged e dicső menedékbe? Akit én most hirdetek: Jézus, aki itt és most jelen van; egy forrás, mely lábaidnál buzog; egy tűzoszlop, mely fejed fölött nyugszik; egy kenyér, mely már megtöretett, hogy éhségedet csillapítsa; egy csillogó korona, mely homlokodra vár. Hallgasd csak, hogyan engedik le a vár csikorgó kapuit, hogy beléphess! Nem hallod-e a téged köszöntők üdvrivalgását, azokét, akik már bemenekültek e mentsvárba, hogy megragadják az előttük lévő reménységet?

Emlékezz erre jól: csak egy engesztelés van, egy áldozat, egy megigazulás, egy hit, egy remény, egy Jézus, egy menedék!

De ez a menedék csak akkor lesz valóban hasznodra – ha megragadod azt! 

ENGLISH:

“Who have fled for refuge.”— Heb. vi: 18.

Paul is here speaking of the consolations of Christians. He styles them these “who have fled for refuge.”

Christ is represented in the Bible as a Tower, a High Rock, a Fortress, and a Shelter. If you have seen any of the ancient castles of Europe, you know that they are surrounded by trenches, across which there is a draw-bridge. If an enemy approach, the people, for defense, would get into the castle, have the trenches filled with water, and lift up the draw-bridge. Whether to a city of safety, or a tower, Paul refers, I know not, and care not, for in any case he means Christ, the safety of the soul.

Jesus is a safe refuge. Fort Hudson, Fort Pulaski, Fort Moultrie, Fort Sumter, Gibraltar, Sebastopol were taken. But Jesus is a castle into which the righteous runneth and is safe. No battering-ram can demolish its wall. No sappers or miners can explode its ramparts, no storm-bolt of perdition leap upon its towers. The weapons that guard this fort are omnipotent. Hell shall unlimber its great guns as death only to have them dismantled. In Christ our sins are pardoned, discomforted, blotted out, forgiven. An ocean can not so easily drown a fly as the ocean of God’s forgiveness swallow up, utterly and forever, our transgressions. He is able to save unto the uttermost.

Again, Christ is a near refuge. When we are attacked, what advantage is there in having a fortress on the other side of the mountain? Many an army has had an intrenchment, but could not get to it before the battle opened. Blessed be God, it is no long march to our castle. We may get off, with all our troops, from the worst earthly defeat in this stronghold. In a moment we may step from the battle into the tower. I sing of a Saviour near.

During the late war the forts of the North were named after the Northern generals, and the forts of the South were named after the Southern generals. This fortress of our soul I shall call Castle Jesus. I have seen men pursued of sins that chased them with feet of lightning, and yet with one glad leap they bounded into the tower. I have seen troubles, with more than the speed and terror of a cavalry troop, dash after a retreating soul, yet were hurled back in defeat from the bulwarks. Jesus near! A child’s cry, a prisoner’s prayer, a sailor’s death-shriek, a pauper’s moan reaches him. No pilgrimages on spikes. No journeying with a huge pack on your back. No kneeling in penance in cold vestibule of mercy. But an open door! A compassionate Saviour! A present salvation! A near refuge! Castle Jesus!

Oh, why do you not put out your arm and reach it? Why do you not fly to it? Why be riddled, and shelled, and consumed under the rattling bombardment of perdition, when one moment’s faith would plant you in the glorious refuge? I preach a Jesus here; a Jesus now; a fountain close to your feet; a fiery pillar right over your head; bread already broken for your hunger; a crown already gleaming for your brow. Hark to the castle gates rattling back for your entrance! Hear you not the welcome of those who have fled for refuge to lay hold upon the hope set before us?

Remember that there is but one atonement, one sacrifice, one justification, one faith, one hope, one Jesus, one refuge.

But this refuge will be of no worth to you unless you lay hold of it.

Source/Forrás: An excerpt from Thomas De Witt Talmage’s “New Tabernacle Sermons”, Vol. I., 1886 (source: here). Translated by/Fordította: wordwatcherdawn

A Jézus-vár! (Castle Jesus by Thomas De Witt Talmage)” bejegyzéshez ozzászólás

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s