Hogy megismerjem Őt… 2. rész (That I May Know Him, part 2)

„A Krisztus evangéliuma áldásának teljessége” (Róm. 15:29)

Sok keresztény nem látja meg ezeket az áldásokat, mivelhogy ezek Krisztus személyében összpontosulnak. Sokan akarnak részesülni az üdvösség áldásában, de ez nem maga a Krisztus. Mások szeretnék az Ő kegyelmének áldását, hogy ezáltal segítséget kapjanak, de ez sem az maga az Úr. Megint mások imameghallgatásokat kérnek az Úrtól, hogy munkálkodhassanak érte. Nos, mindezeket megkaphatod úgy, hogy közben mégsem tiéd Krisztus személyének az áldása. Sokan pedig inkább csak egy tantételbeli rendszerhez ragaszkodnak. Azt mondják: „Igen, már rendelkezem az igazsággal; ortodox hívő vagyok.” Ám ez sem maga a Krisztus – hanem talán csak egy olyan, szökőkútba helyezett hideg szobor, melynek fagyos kezein és ajkán a víz keresztül ömlik ugyan, de élet nincs benne. Jó sokan szeretnék bírni az öröm áldását, de ez sem az az áldás, amit Krisztus személye jelent. Rengetegen vannak olyanok is, akik felettébb ragaszkodnak a gyülekezetükhöz és a pásztorukhoz, vagy a számukra kedves keresztény barátokhoz, de ez sem maga a Krisztus.
Az áldás, amely egyedül képes arra, hogy betöltse szívedet, amikor minden más kudarcot vall, az Jézus szerető szíve, amely a te szíveddel egyesül. S míg az összes többi forrás elsorvad és elapad, ez minden áldásod egyedüli és kifogyhatatlan forrása marad. Ez az áldás: maga Jézus Krisztus! – A.B. Simpson

**********

„…hogy megismerjem Őt” (Fil. 3:10)

Sokkal jobb magát Jézust megismerni, mint csupán ismerni a Vele kapcsolatos igazságokat, mivelhogy Isten mély dolgait igazán csak akkor ismerhetjük meg, ha azokat a Szentlélek kijelenti számunkra. Pál apostol szívének a hő vágya ez volt: „hogy megismerjem Őt”, és nem pusztán csak az, hogy ismereteket szerezzen Róla, vagy hogy a csodálatos világ titkait, illetve Isten mélyebb és magasabb tanításait megismerje – hanem hogy belépjen a Szentek Szentjébe, ahol Krisztus található, és ahol Isten “shekina” dicsősége ragyog, az Úr szentségét kiárasztva és az egész helyet dicsőségessé téve; majd hogy aztán belépjen magának az Úrnak a titkába. Ez volt az, amiért Jákób annyira küzdött Penielnél, ahol Istent kérlelte: „Mondd meg, kérlek, a te nevedet!” És az Úr megmondta az Ő Nevét, megadva nekünk „az Isten dicsősége ismeretének világosságát, amely Jézus Krisztus arcán ragyog”. És ez a titok: az Úr maga és semmi más; az, hogy megismerhetjük Istent; hogy úgy ismerhetjük meg Jézus Krisztust, mint ahogy senki mást; hogy elmondhatjuk nemcsak azt, hogy „hiszek Benne”, hanem azt is, hogy „ismerem Őt”; tehát nemcsak ismereteim vannak Róla, hanem Őt magát is ismerem. Ez az a titok, amellyel Isten mindenekelőtt akarja, hogy rendelkezzünk; az Ő isteni gondviselése, amely számunkra dicsőséget és erőt hoz, és az Úr ezt annak, aki őszintén keresi, ingyen megadja. – A.B. Simpson (1843-1919)

ENGLISH:

“The fulness of the blessing of the Gospel of Christ” (Rom. 15:29)

Many Christians fail to see these blessings as they are centered in Him. They want to get the blessing of salvation, but that is not the Christ. They want to get the blessing of His grace to help, but that is not Him. They want to get answered prayer from Him to work for Him. You might have all that and not have the blessing of Christ Himself. A great many people are attached rather to the system of doctrine. They say, “Yes, I have got the truth; I am orthodox.” That is not the Christ. It may be the cold statue in the fountain with the water passing from the cold hands and lips, but no life there. A great many other people want to get the blessing of joy, but it is not the blessing of Christ personally. A great many people are more attached to their church and pastor, or to dear Christians friends, but that is not the Christ. The blessing that will alone fill your heart when all else fails is the loving heart of Jesus united to you, the fountain of all your blessings and the unfailing one when they all wither and are exhausted—Jesus Christ Himself. —A.B. Simpson

**********

“That I may know Him” (Phil. 3:10)

Better to know Jesus Himself than to know the truth about Him, for the deep things of God as they are revealed by the Holy Ghost. It was Paul’s great desire, “That I may know Him,” not about Him, not the mysteries of the wonderful world, of the deeper and higher teachings of God, but to enter into the Holy of Holies, where Christ is, where the Shekinah is shining and making the place glorious with the holiness of God, and then to enter into the secret of the Lord Himself. It was what Jacob strove for at Peniel, when he pleaded with God, “Tell me Thy name.” He has told us His name, giving us “the light of the knowledge of the glory of God in the face of Jesus Christ.” That is the secret. It is the Lord Himself, and nothing else; it is acquaintance with God; it is knowing Jesus Christ as we know no one else; it is being able to say, not only “I believe Him,” but “I know Him”; not about Him, but I know Him. That is the secret above all others that God wants us to have; it is His provision for glory and power, and it is given freely to the single-hearted seeker. —A.B. Simpson (1843-1919)

Source/Forrás: An excerpt from A.B. Simpson’s “Days of Heaven Upon Earth”, 1897. Source of illustration: here. Translated by/Fordította: wordwatcherdawn

Hogy megismerjem Őt… 2. rész (That I May Know Him, part 2)” bejegyzéshez ozzászólás

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s