Legyél áldás! 1. (Be a Blessing! – Selected Quotes, part 1)

Legyél olyan, mint a harmatcsepp, amely rátalál egy hervatag rózsára, belesüllyed annak szirmaiba, és elveszíti önmagát – de feléleszti a megfáradt virágot. Legyél elégedett azzal, hogy jót teszel, és áldásul vagy azoknak, akiknek erre szüksége van, hogy csak azokért a jó dolgokért emlékezzenek majd rád, melyeket cselekedtél. – Mrs. Charles E. Cowman

**********

A keresztények olyanok, mint a kertben virító, sokféle-fajta virágok, melyek mindegyikén a menny harmatja nyugszik meg, s melyek, mikor szél rázza őket, e harmatcseppeket hagyják leesni a többi virág gyökeréhez. Így közösen nyernek táplálékot, és egymást táplálókká válnak. – John Bunyan

**********

Gyönyörű és igaz élet (J.R. Miller)

Isten sokszor teletölti kezünket ajándékaival, de nem azért, hogy ezeket csak a magunk számára használjuk, hanem, hogy segítséget, vigaszt, örömöt, fényt és boldogságot adjunk másoknak. Ez a menny királyságának törvénye. Nem azért adattak nekünk mennyei ajándékok – hogy azokat csak magunknak tartsuk meg! Amink van, azért kaptuk, hogy használjuk, majd továbbadjuk másoknak. Ha már csak ezt az egy tanítást meg tudnánk valósítani; ha Krisztus királyságának e törvényét minden részletében be tudnánk tölteni, akkor e földi életet szinte a mennyé tudnánk változtatni. S pontosan ez az, amire törekednünk kellene!

Gyönyörű és igaz élet az, amelynek célja, hogy áldás legyen minden más élet számára, melyet megérint.

Nem könnyű úgy élni, hogy folyamatosan áldást tudjunk jelenteni mások számára. Jézus ilyen életet élt, de ez igen sokba került Neki. Mindenkinek, akiket megérintett, adott magából egy kicsit. A keresztény szeretet ad, szolgál és áldozatokat hoz – a végsőkig.

S miközben az emberek felé szolgálunk – Krisztusnak is, sőt, elsősorban magának Krisztusnak szolgálunk. „És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” Mát. 25:40

ENGLISH:

Be like a dewdrop that finds a drooping rose and sinks down into its folds and loses itself but revives the weary flower. So be content to do good and bless the life that need your benediction and be only rememberek by what you have done. – Mrs. Charles E. Cowman

**********

Christians are like the several flowers in a garden that have each of them the dew of heaven, which, being shaken with the wind, they let fall at each other’s roots, whereby they are jointly nourished, and become nourishers of each other. – John Bunyan

**********

The true and the beautiful life (J.R. Miller)

While God’s gifts are in our hands, they are to be employed not for ourselves alone, or at all, primarily — but to give help, comfort, joy, light, and cheer, to others. This is the law of the heavenly kingdom. Nothing whatever is given to us — to be kept for ourselves alone. Everything that is ours — is ours to use and then pass to others. If we but carried out this teaching and fulfilled this law of Christ’s kingdom in every particular, it would make this earth a Heaven. Yet that is just what we should aim to do. 

The true and the beautiful life, is the one which seeks to be a blessing to every other life it touches.

It is not easy to live a life of perpetual blessing to people. Jesus did it, but it was very expensive living for him. He gave out something of Himself to everyone He touched. Christian love gives and serves and sacrifices unto the uttermost. 

While we are serving men — we are also and primarily serving Christ. “The King will answer and say to them: Truly I say to you, to the extent that you did it to one of these brothers of Mine, even the least of them, you did it to Me.” Matthew 25:40 

Source/Forrás: An excerpt from Mrs. Charles E. Cowman’s “Mountain Trailways For Youth”, 1947; Christian Devotional Readings, http://sermonsandsongsdotorg.com/2013/09/20/nourishers-of-each-other-john-bunyan/; and http://www.gracegems.org/Miller/christlike_living.htm Source of illustration: here. Ford.: wordwatcherdawn

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s