Két út, két kapu, kétféle vég! (Two gates, two ways, two ends! by Alexander Smellie)

– Alexander Smellie (1857-1923), “The Hour of Silence” 1899

Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” Mát. 7:13-14 

Csak két KAPU van:
Az egyik széles. A neve a saját Énem…
  a saját vágyaim,
  a saját büszke gondolataim,
  a saját igazságosságom,
  a saját szeretett és dédelgetett bűneim,
  a saját terveim és élvezeteim.

A másik kapu keskeny. A neve: Krisztus – Krisztus, akit a megtérésünkkel és az Isten szerint való szomorúsággal, a bűneink miatti bánkódásunkkal keresünk – Krisztus, akit minden kockázatot vállalva követünk. Ez a kapu az Énünk keresztre feszítésének kapuja! 

Csak két ÚT van:
Az egyik széles, könnyű, kellemes, kényelmes, a testi természet számára tetszetős, és tömegek özönlenek rajta – egy élvezetekkel teli élet, amely azonban mindig lefelé irányul, és végzetes következményekkel jár majd.

A másik út nehéz és keskeny, mintha egy szoros kis szurdok lenne az éles, egymással majdhogynem érintkező sziklák között; veszélyek és ellenségek ólálkodnak körülötte; és viszonylag kevesen választják. A keresztény útja egy fáradságos zarándokút és egy veszélyekkel teli utazás – ó, mennyire felfelé, egyre csak felfelé kanyarog ez az út!

Csak kétféle VÉG van:
Az egyik a pusztulás –
   sötét, reménytelen, helyrehozhatatlan,
   a béke halála, 
   a remény halála, 
   minden jó indíték halála, 
   a lélek halála! 

A másik vég pedig az élet –
   a legteljesebb, legfenségesebb, leggyönyörűbb élet;
   bűn és szomorúság nélküli élet; 
   a dicsőség és élet földjén megélt élet; 
   Krisztus jelenlétében, egy egész örökkévalóságon keresztül megélt élet!

Tudatosan, szándékosan, egyértelműen én keresni akarom…
  a szoros kaput, 
  a nehéz utat,
  és azt a véget, amely az örök élet!

ENGLISH:

Two gates, two ways, two ends! (by Alexander Smellie, “The Hour of Silence” 1899)

“Enter by the narrow gate. 
For wide is the gate, and broad is the way that leads to destruction–and there are many who go in by it. 
Because narrow is the gate, and difficult is the way which leads to life–and there are few who find it!” Matthew 7:13-14 

There are only two GATES:
One of them wide. Its name is Self . . .
  my own desires,
  my own proud thoughts,
  my own righteousness,
  my own beloved and darling sins,
  my own plans and pleasures.

The other gate is narrow. Its name is Christ–Christ sought with repentance and godly sorrow–Christ followed at any hazard. It is the gate of the crucifixion of Self! 

There are only two WAYS:
One of them is broad, easy, pleasant, comfortable, pleasing to the flesh, thronged with multitudes–a primrose path, but always tending downward, and bringing disastrous consequences.

The other way is difficult and narrow, as it were through a gorge between craggy cliffs which nearly meet, haunted by dangers and enemies, chosen by comparatively few. The Christian’s toilsome pilgrimage and dangerous journey–ah, how the road climbs up and up!

There are only two ENDS:
One of them is destruction–
   dark, hopeless, irretrievable,
   the death of peace, 
   the death of hope, 
   the death of every good impulse, 
   the death of the soul! 

The other end is life–
   life at its fullest, sublimest, sweetest,
   life without sin and without sorrow, 
   life in the land of life and glory, 
   life in the presence of Christ to all eternity!

Consciously, deliberately, unequivocally, may I seek . . .
  the narrow gate, 
  the difficult way,
  the end which is everlasting life!

Related article/Kapcsolódó írás: 

“Én már az örökkévalóságban vagyok – te pedig annak szélén állsz!” (I am in eternity—and you are on the brink! by James Smith) http://wp.me/p29k9p-Ny

Source/Forrás: http://gracegems.org/ Ford.: wordwatcherdawn

Két út, két kapu, kétféle vég! (Two gates, two ways, two ends! by Alexander Smellie)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s