A titkon való imádkozás (Secret Prayer)

„Titeket azonban barátaimnak mondalak…” (Ján. 15:15).

Évekkel ezelőtt élt egy német professzor, akinek szép és nemes életét csodálták a tanítványai. Néhányan elhatározták, hogy kiderítik ennek titkát; így egyikőjük elrejtőzött abban a dolgozószobában, ahol az idős professzor általában az estéit töltötte.

Későre járt már, amikor a professzor megérkezett. Igencsak fáradt volt, de leült és egy órát azzal töltött, hogy a Bibliáját olvasta. Aztán fejét meghajtotta, hogy csendesen imádkozzon, majd végül bezárta a Könyvek Könyvét, és így szólt: 

„Nos, Úr Jézus – a mi régi barátságunk még mindig ugyanolyan!”

Igen, Krisztust megismerni – ez az élet legnemesebb, legmagasztosabb célja; és nekünk, keresztényeknek mindenáron arra kellene törekednünk, hogy „a Krisztussal való, régi jó barátságunk” mindig ugyanolyan legyen.

Jézus valóságos megismerése pedig a titkon való imádkozásnak és az odaszánt, készséges, személyes Biblia-tanulmányozásnak az eredményeként valósul meg. Krisztus egyre valóságosabbá válik annak a személynek, aki az Ő szent jelenlétét kitartóan keresi!

Szólj hát Őhozzá, mert meghallgatja,
és Szentlelke találkozik szíveddel!
Közelebb van az Úr tehozzád,
mint kezed, lábad, vagy lélegzeted!
(Maltbie D. Babcock)

ENGLISH:

“I have called you friends” (John 15:15).

Years ago there was an old German professor whose beautiful life was a marvel to his students. Some of them resolved to know the secret of it; so one of their number hid in the study where the old professor spent his evenings.

It was late when the teacher came in. He was very tired, but he sat down and spent an hour with his Bible. Then he bowed his head in secret prayer; and finally closing the Book of books, he said, 

“Well, Lord Jesus, we’re on the same old terms.”

To know Him is life’s highest attainment; and at all costs, every Christian should strive to be “on the same old terms with Him.”

The reality of Jesus comes as a result of secret prayer, and a personal study of the Bible that is devotional and sympathetic. Christ becomes more real to the one who persists in the cultivation of His presence.

Speak thou to Him for He heareth,
And spirit with spirit will meet!
Nearer is He than breathing,
Nearer than hands and feet.
–Maltbie D. Babcock

Source/Forrás: An excerpt from Streams in the Desert, http://www.backtothebible.org/index.php/component/option,com_devotion/qid,6/task,show/resource_no,150/Itemid,75/. Source of illustration: A painting by Eric Enstrom entitled “Grace”, http://en.wikipedia.org/wiki/File:Grace1918photographEnstrom.jpg Ford.: wordwatcherdawn

A titkon való imádkozás (Secret Prayer)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s