Soha ne félj a haláltól, szeretett testvérem! (Never fear dying, beloved by C.H. Spurgeon)

Soha ne félj a haláltól, szeretett testvérem!
A halál az utolsó, ám legkevésbé lényeges dolog, amellyel kapcsolatban egy kereszténynek aggódnia kellene.

Az élettől tarts – mert ez egy nehéz csata, melyet meg kell vívni; egy szigorú fegyelmezés, melyet el kell szenvedni; egy viharos utazás, melyet át kell élni. Jól teszed tehát, ha valóban a mindenható Istenhez folyamodsz, hogy Ő legyen segítségedre az ‘életben’!

De az, hogy meghalsz – 
azt jelenti, hogy véget ér küzdelmed,
befejeződik pályafutásod,
és belépsz a menny nyugalmába.

A Kapitányod, Vezetőd, Pilótád veled van!

Egy pillanat, és már meg is történt –
„Gyengéden átlebegsz az örök életbe.”

Az élet lassú, vonakodó lüktetése az, mely fájdalmainkat és nyögéseinket okozza – a halál azonban véget vet mindezeknek.

Ó, micsoda fényességnek, milyen tündöklő világosságnak kell lennie akkor, amikor a lélek a függönyön keresztül azonnal a dicsőség földjére lép át!

A képzelet hiába is próbálja lefesteni az angyalok és test nélküli szellemek képét – és mindenekfelett pedig Krisztus, a Bárány dicsőségének fényességét, aki az Ő trónja közepén ül!

Ó, micsoda öröm lesz majd, amikor először leborulunk a Kegyelem Trónja előtt!

Ó, mekkora boldogság lesz majd letenni a koronát az Ő lábánál, aki szeretett és megváltott bennünket!

Ó, milyen gyönyörűséges lesz majd először odabújni Immánuel kebelére; érezni az első csókot, melyet az Ő szájának csókjaival ad, és szemtől szembe lenni Ővele!

Hát nem vágyódsz-e reá?
Nem mondhatod-e:
„Peregjetek le gyorsan, idő-homokszemek!
Forogjatok csak, futó év-tengelyek,
hadd jöjjön el az Úr tűz-szekere;
vagy hadd távozzon el hamar a lelkem,
maga mögött hagyva halandó testét,
hogy mindörökké az Úrral lehessek!”

Igen, „világosság lesz az estének idején”! (Zak. 14:7) 

ENGLISH:

Never fear dying, beloved.
Dying is the last, but the least matter that
a Christian has to be anxious about.

Fear living– that is a hard battle to fight; a stern discipline to endure; a rough voyage to undergo. You may well invoke God’s omnipotence to aid you in ‘living’.

But to die–
that is to end the strife,
to finish your course,
to enter the calm heaven.

Your Captain, your Leader, your Pilot is with you.

One moment, and it is over –
“A gentle wafting to immortal life.”

It is the lingering pulse of life that makes our pains and groans – Death ends them all.

What a light, oh! what a transparent light it must be when the spirit immediately passes through the veil into the glory-land!

In vain the imagination strives to paint the vision of angels and of disembodied spirits, and, above all, the brightness of the glory of Christ the Lamb in the midst of the throne!

Oh! the joy of that first bowing before the Mercy-seat!

Oh! the rapture of that first casting the crown at his feet who loved us and redeemed us!

Oh! the transport of that first folding in Immanuel’s bosom, and that first kiss with the kisses of his mouth, face to face!

Do you not long for it?
May you not say–
“Drop rapidly, you sands of time!
Fly round, you axles of the running years,
and let his chariot come;
or let my soul soon pass,
and leave her mortal frame behind,
to be for ever with the Lord!”

Yes, “at evening time it shall be light.” (Zech. 14:7)

Source/Forrás: An excerpt from Spurgeon’s “Light at Evening Time”, http://www.gracegems.org/6/never_fear_dying.htm Ford.: wordwatcherdawn

Soha ne félj a haláltól, szeretett testvérem! (Never fear dying, beloved by C.H. Spurgeon)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s