A KÖZÖS ISTENTISZTELET KIVÁLTSÁGA! (THE PRIVILEGE OF CORPORATE WORSHIP by Ron Boyd-Macmillan)

preaching1

Az üldözött keresztények felé szolgáló missziós szervezetünknek, az „Open Doors”-nak az egyik munkatársa, Ron Boyd-MacMillan osztja meg velünk a következő gondolatokat az „Amiért találkoznom kell az üldözött egyházzal” című írásából:

Könnyű beleunni a gyülekezeti dolgokba. Sok-sok éven át én csak nagyon keveset profitáltam a gyülekezeti alkalmakból. Az igehirdetések unalmasak voltak. A zene zavarba ejtő. A közösség nem létező. A másokkal megélt, közös istentisztelet elcsépeltnek és céltalannak tűnt… A saját országomban a gyülekezetbe járás számomra egy óriási terhelés-próba volt – egészen addig, amíg meg nem látogattam egy üldözött gyülekezetet!   

Körülbelül ötvenen zsúfolódtunk be egy emeleti szobába. Az éneklést lecsendesítették – a szomszédok ugyanis ellenséges érzülettel viseltettek a közösség iránt. Aztán felállt egy prédikátor – egy idős, vékony, szikár férfi, akinek az állán lévő szemölcséből kis szőrszálak álltak ki. Alig mondott egy mondatot, amikor sírásban tört ki. Csak ezt mondogatta: „Soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer részem lesz abban a kiváltságban, hogy igét hirdethessek!” Aztán nevetett, majd megint sírt, nagyokat jajgatott és zokogott. Hamarosan már mindenki vele együtt sírt, kivéve engem.

Mindez körülbelül már egy fél órája ment így, és nekem már kezdett elegem lenni az egészből. A férfi végig csak ugyanazt az egy mondatot ismételgette, és a tolmácsom ezt mondogatta: „Ez ugyanaz az igevers; ez még mindig ugyanaz az igevers.” Ez az idős férfi mást nem csinált, csak ugyanazt az igeverset mondta, újra és újra, majd könnyekben tört ki, nevetett, majd megint csak azt az egy igeverset mondta. Ezt gondoltam: „Hát, ez reménytelen egy szolgálat!” 

Ám aztán később találkoztam ezzel az idős testvérrel, és amikor elmondta nekem a történetét, teljesen megbántam a korábbi magatartásomat. Az illető ugyanis egy prédikátor volt, akit még az 1950-es években szenteltek fel szolgálattevővé Kínában. Alig hat hónapja szolgált pásztorként egy gyülekezetben, amikor azt erőszakkal bezárták. Őt bebörtönözték, és 20 évet töltött börtönben. Amikor végre kijutott, sokáig igen beteg volt, de végül, 77 évesen, újra lett ereje szólni. És én annak voltam szemtanúja, hogy ez a férfi 31 év után először újra igét tudott hirdetni! Nem csoda, hogy könnyekben tört ki. Megpróbáltam elképzelni, milyen is lehet az, hogy Isten Igéjét 31 éven keresztül magadban kell tartanod, nem tudva, hogy fogsz-e még valaha is prédikálni. Aztán pedig hirtelen megengedik. Vajon hogyan hirdetsz igét egy ilyen hosszú, 31 évnyi csend után? …Nem csoda, hogy ennyire eluralkodtak rajta az érzelmek! 

Ez a férfi ezt mondta: „Soha nem gondoltam volna, hogy részem lehet még abban a kiváltságban, hogy Isten Igéjét hirdethessem egy csoportnyi, összegyűlt kereszténynek, akik előtt kinyitott Biblia van. A börtön hosszú évei alatt azt gondoltam, hogy ez már soha nem adatik meg számomra. És amikor mégis bekövetkezett, ahogyan azt te is láthattad, mást nem tudtam tenni, csak sírástól elcsukló hangon azt az egy igét ismételgetni, amely korábban végig erőt adott nekem: ‘Énekeljétek az Ő dicséretét a kegyesek gyülekezetében!” (Zsolt. 149:1)

…Egy teljesen más hozzáállással tértem haza. Úgy kezdtem el gyülekezetbe járni, hogy a Biblia a kezemben volt, és dicsértem Istent a lehetőségért. Korán odamentem a gyülekezetbe, és ahogyan végigmentem a termen, imádkoztam, hálát adva Istennek az épületért, és azért, hogy szabadon megtarthatjuk az összejövetelünket. Amikor az igehirdető beszélt, hálát adtam Istennek, hogy nem félelemmel kellett szólnia. Amikor a Bibliából olvastak fel, hálát adtam Istennek azokért az emberekért, akik a múltban komoly kockázatokat vállaltak azért, hogy kinyomtassák és terjesszék az Igét az én nyelvemen. Amikor himnuszokat énekeltünk, hangosan énekeltem, hálát adva Istennek azért, hogy nem lecsendesített hangon és suttogva kellett énekelnem.

S valóban: mekkora nagy áldás is a közös istentisztelet! Az üldözött gyülekezet megszabadított engem a keserűségtől, és megtanította, hogy meglássam: az eddig, részemről természetesnek vett dolgok valójában mekkora nagy áldások!

REAGÁLÁS
Ma megköszönöm Istennek a közös gyülekezeti istentisztelet kiváltságát, és azt, hogy szabadon gyakorolhatjuk azt.

IMA
Köszönöm, Uram, az áldásodat, hogy szabadon dicsérhetünk Téged a gyülekezetünkben.

ENGLISH:

Our Open Doors colleague, Ron Boyd-MacMillan, shares the following insight from his teaching, “Why I Need to Encounter the Persecuted Church.”

It’s so easy to get fed up with church. For years I got very little out of church. The sermons were boring. The music was embarrassing. The fellowship was non-existent. The whole experience of worshiping with other people felt stale and pointless….Going to church in my country was an endurance test, until I visited a persecuted church!   

There were fifty of us squeezed into an upstairs room. The singing was hushed. The neighbors were hostile to the fellowship. Then a preacher stood up. An old man, with a wiry frame and wisps of hair springing from a mole on his chin. No sooner had he spoken a sentence than he broke down in tears. He kept saying, “I never thought I would have the privilege of preaching again.” Then he would laugh, then cry again, great wails and sobs. Soon everyone was weeping with him, except me.

This went on for about half an hour, and I began to get very fed up with it all. He kept speaking a line, and my translator kept saying, “It’s the same verse, it’s the same verse.” All this man did was repeat the same scripture phrase, burst into tears, laugh, and then speak the very same phrase again. I thought, “What kind of hopeless service is this.” 

But afterwards I met the old man, and when I heard his story I repented of my attitude. He was a preacher, ordained in the late 1950’s in China. He pastored a church for only six months before it was closed down. He was jailed, spending twenty years in prison. After he got out, he was very ill for a long time, but finally, at age 77, had the strength to speak again. I had witnessed his first sermon in 31 years! No wonder he broke down. I tried to imagine what it must have been like, holding the Word of God inside for 31 years, not knowing whether you would ever again preach. Then suddenly being allowed to do so. How do you preach a sermon after a silence of 31 years? No wonder he was overcome. 

He said, “I never thought I would get the privilege of speaking the Word to a gathered group of Christians with their Bibles open ever again. Through the long years of prison I thought that experience would never return. And when it came, as you saw, all I could do was choke out the verse that kept me going, “Sing his praises in the assembly of the faithful.” (Psalm 149:1b)

I returned home with a transformed attitude. I began to walk to church with my Bible, praising Him for the opportunity. I went to the church early, walking the aisles and praying, thanking God for the building and the freedom to hold our service. When the preacher spoke, I thanked God that he had no fear. When the Bible was read, I thanked God for the men who took grave risks in the past to print and distribute this word in my language. When we sang a hymn, I sang out loudly, thanking God that I did not have to whisper in hushed tones.

Truly, what a privilege is corporate worship. The persecuted church rescued me from bitterness, and taught me to count my blessings I had taken for granted.

RESPONSE
Today I will thank God for the privilege and

freedom of corporate worship in my church.

PRAYER
Thank You Lord for the freedom and blessing of praising You in my faith community. 

Forrás/Source: Részlet/An excerpt from Standing Strong Through The Storm (SSTS), A daily devotional message by SSTS author Paul Estabrooks © 2011 Open Doors International. Source of illustration: here. Ford.: wordwatcherdawn

A KÖZÖS ISTENTISZTELET KIVÁLTSÁGA! (THE PRIVILEGE OF CORPORATE WORSHIP by Ron Boyd-Macmillan)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s