Jézus, a mi biztos alapunk! (Jesus, Our Sure Foundation by J.C. Ryle)

Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága; és a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. (Ján. 1:1-5) 

Akarjuk-e tudni egyfelől a bűn felettébb való bűnösségét? Akkor olvassuk el gyakran János Evangéliumának e kezdő öt igeversét! Figyeljük meg jól, milyennek is kellett lennie az emberiség Megváltójának ahhoz, hogy a bűnösöknek örök megváltást tudjon szerezni. Ha nem más, hanem maga az Örökkévaló Isten, mindenek Teremtője és Megtartója tudta csak elvenni a világ bűneit, akkor a bűnnek Isten szemében sokkal gyűlöletesebbnek kell lennie, mint ahogyan azt az emberek feltételezik. A bűn bűnösségének megfelelő értékmérője nem más, mint annak méltósága, aki bejött a világba, hogy megmentse a bűnösöket. Ha Krisztus ilyen kimagasló méltóságú, akkor a bűnnek valóban nagyon bűnösnek kell lennie!

Akarjuk-e tudni másfelől pedig azt, hogy mi az igaz keresztény reménység-alapjának az erőssége? Akkor olvassuk el gyakran János Evangéliumának e kezdő öt igeversét! Figyeljük meg jól, hogy a Megváltó, akiben a hívőnek bíznia kell, nem más, mint maga az Örökkévaló Isten, az Egyetlen, aki képes teljesen és tökéletesen megmenteni azokat, akik Általa jönnek az Atyához. Ő az, aki “Istennel volt”; aki “Isten volt”; és aki az “Immánuel, a Velünk az Isten”. Köszönjük hát meg Istennek azt, hogy a mi segítségünk egy olyantól van, aki igenis Hatalmas (Zsolt. 89:19)! Önmagunkban mi igen nagy bűnösök vagyunk. De Jézus Krisztusban egy Hatalmas Megváltónk van! Ő erős alapkő: el tudja hordozni az egész világ bűnének terhét is! Aki hisz Őbenne, meg nem szégyenül soha! (1Pét. 2:6.) 

ENGLISH:

In the beginning was the Word, and the Word was with God, and the Word was God. The same was in the beginning with God. All things were made by him; and without him was not any thing made that was made. In him was life; and the life was the light of men. And the light shineth in darkness; and the darkness comprehended it not. (John 1:1-5)

Would we know, for one thing, the exceeding sinfulness of sin? Let us often read these first five verses of John’s Gospel. Let us mark what kind of Being the Redeemer of mankind must needs be, in order to provide eternal redemption for sinners. If no one less than the Eternal God, the Creator and Preserver of all things, could take away the sin of the world, sin must be a far more abominable thing in the sight of God than most men suppose. The right measure of sin’s sinfulness is the dignity of Him who came into the world to save sinners. If Christ is so great, then sin must indeed be sinful!

Would we know, for another thing, the strength of a true Christian’s foundation for hope? Let us often read these first five verses of John’s Gospel. Let us mark that the Savior in whom the believer is bid to trust is nothing less than the Eternal God, One able to save to the uttermost all that come to the Father by Him. He that was “with God,” and “was God,” is also “Emmanuel, God with us.” Let us thank God that our help is laid on One that is mighty. (Psalm 89:19.) In ourselves we are great sinners. But in Jesus Christ we have a great Savior. He is a strong foundation-stone, able to bear the weight of a world’s sin. He that believes on Him shall not be confounded. (1 Peter 2:6.)

Forrás/Source: http://www.gracegems.org/Ryle/j01.htm, and http://theoldguys.org/2012/07/25/j-c-ryle-jesus-our-sure-foundation/ Ford.: wordwatcherdawn

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s