Keresztény, legyél terhére a világnak! (Christian, Be a Nuisance to the World by C. H. Spurgeon)

Keresztények, legyetek bosszantóan zavaróak a világ számára! Ó, Izrael háza, legyél nehéz kő a világ számára! Ti ugyanis nem azért küldettetek ide, hogy elismerjenek titeket e világ tisztességes polgáraiként, hogy vállon veregessenek titeket, és jól bánjanak veletek.

Még maga a békességet szerző Krisztus is azt mondta, hogy “azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit akarok, ha az immár meggerjedett?”

Ezalatt pedig azt értem, hogy nem szabad a hitvallásunkat illetően csendben maradnunk! A világ azt mondja nekünk: “Ne beszélj a vallásodról, vagy legalábbis csak bizonyos alkalmas időkben, de semmiképpen se kezdj el folyton erről beszélni, nehogy nyűgünk és terhünk legyél!”

Hadd mondjam újra – és tudjátok, milyen értelemben mondom ezt! –, hogy legyetek kellemetlenül zavaróak a világ számára; legyetek olyan emberek, hogy a világiaknak muszáj legyen érezniük azt, hogy egy keresztény van közöttük!

Egyszer egy katonatiszt, miközben a király jelenlétéből távozott éppen, megbotlott a saját kardjában. A király odaszólt neki, hogy “A kardod igen zavaró!” “Igen”, felelte a katonatiszt, “Őfelsége ellenségei is sokszor mondták már ezt!”

Bárcsak terhére lennétek a világnak, ilyen értelemben; legyetek bosszantóan idegesítőek a Királyok Királya ellenségei számára! S míg a magatartásotok legyen illendően udvarias, megfelelve mindannak, ami csak megkívántatik az emberekkel való társas érintkezésben, mégis: bátran, meghátrálás nélkül tegyetek bizonyságot Krisztusról, finomkodások és szépítgetések nélkül!

ENGLISH:

Christians, be troublesome to the world! O house of Israel, be like a burdensome stone to the world! You are not sent here to be recognized as honorable citizens of this world, to be petted and well-treated.

Even Christ himself, the peaceable One, said, “I am come to send fire on the earth; and what will I, if it be already kindled?”

What I mean is this, we are not to be quiet about our religion. The world says to us, “Hold your tongue about religion, or at least talk about it at fit times; but do not introduce it at all seasons so as to become a pest and a nuisance.”

I say again, and you know in what sense I mean it, be a nuisance to the world; be such a man that worldlings will be compelled to feel that there is a Christian in their midst.

An officer was walking out of the royal presence on one occasion, when he tripped over his sword. The king said to him, “Your sword is rather a nuisance.” “Yes,” was the officer’s reply, “your majesty’s enemies have often said so.”

May you be a nuisance to the world in that sense, troublesome to the enemies of the King of kings! While your conduct should be courteous, and everything that could be desired as between man and man, yet let your testimony for Christ be given without any flinching and without any mincing of the matter.

(Részlet/An excerpt from “The Incomparable Bridegroom and His Bride,”10 June 1866)

Forrás/Source: http://teampyro.blogspot.hu/2009/09/christian-be-nuisance-to-world.html Ford.: wordwatcherdawn

Keresztény, legyél terhére a világnak! (Christian, Be a Nuisance to the World by C. H. Spurgeon)” bejegyzéshez ozzászólás

    1. Thank you. I am glad you liked it🙂 I love Spurgeon’s writings, they have been a blessing for me. And yet just some of his books are translated into Hungarian. I’m trying to make up for it, though… trying to do my own little part🙂 God bless you.

        1. Thank you so much! Indeed, by God’s grace that is what I’ve endeavored to do, as there’s a great need of it here in my country. May the Lord help me to do His will with regards to this! God bless you, too.

  1. Visszajelzés: Spurgeon prédikálásának titka (The secret of Spurgeon’s preaching… by C.H. Spurgeon) « Fókuszban az Ige/The Word in Focus

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s