Idézetek/Quotes 17 (J. C. Ryle, 2)

“Csak egy ajtó, egy híd és egy létra van a föld és az ég között – Isten Fia, a Megfeszített!”

“Az egyetlen módja annak, hogy egy ilyen világban, mint a miénk, valóban boldogok legyünk, az, hogy minden gondunkat folyamatosan Istenhez visszük, és Őreá vetjük.”

“Mezítelenül jöttünk a világra, és mezítelenül is távozunk innen, és minden felhalmozott vagyonunkból semmit sem viszünk magunkkal.”

“Emlékezzünk arra, hogy a mi szerető Megváltónk szeme mindig rajtunk van,reggel, délben és este.Ő soha nem engedi azt meg, hogy felettébb megkísértessünk annál, mint amit el tudunk hordozni.”

“Nem a legkiemelkedőbb ajándékkal rendelkezők azok, akik a legsikeresebben munkálkodnak Istenért. Nem, hanem inkább azok, akik a legszorosabb, legbensőségesebb kapcsolatban vannak Krisztussal, és a leginkább kitartóak az imádságban.”

“A szenvedések által Krisztus nagyon sok értékes leckét tanít meg nekünk, amelyeket e nélkül soha nem tanulnánk meg. Ezáltal ugyanis megmutatja nekünk a hiábavalóságokkal teli ürességünket és a gyengeségünket, odavon minket a kegyelem trónjához, megtisztítja az érzelmi ragaszkodásainkat, elválaszt minket a világtól, és egy, a menny utáni vágyódást munkál ki bennünk.”

“Ha Isten nekünk adta az Ő Fiát, hogy meghaljon értünk, vigyázzunk, nehogy bármikor is kétségbe vonjuk az Ő szeretetét és kedvességét bármely, a mindennapi életünkben minket ért fájdalmas isteni gondviselés miatt!”

ENGLISH:

“There is only one door, one bridge, one ladder, between earth and heaven – the crucified Son of God.” ~J.C.Ryle

 “The only way to be really happy in such a world as this, is to be ever casting all our cares on God.” ~J.C.Ryle

 “Naked we came upon earth, and naked we go forth, and of all our possessions, we can carry nothing with us.” ~J.C.Ryle

 “Let us remember that the eye of our loving Savior is upon us, morning,noonand night. He will never allow us to be tempted above that which we are able to bear.” ~J.C.Ryle

 “It is not always those who have the most eminent gifts who are the most successful laborers for God. It is generally those who keep up closest communion withChristand are most constant in prayer.” ~J.C.Ryle

 “By affliction Christ teaches us many precious lessons, which without it we should never learn. By affliction He shows us our emptiness and weakness, draws us to the throne of grace, purifies our affections, weans us from the world, and makes us long for heaven.” ~J.C.Ryle

“If God has given His Son to die for us, let us beware of doubting His kindness and love in any painful providence of our daily life.” ~J.C.Ryle

Forrás: http://www.facebook.com/jcryle és http://jcrylequotes.com/ Ford.: wordwatcherdawn

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s