Isten, aki meghallja a kiáltásodat! (The God who hears your cries by C. H. Spurgeon)

A legtöbb ember ún. istene – azaz az újjá nem született emberek istene – egy élettelen isten, vagy ha még él is, sőt még látni is tud, érezni, sőt, együtt érezni már egyáltalán nem, és nem törődik velük és a személyes dolgaikkal. “Ó, nevetséges”, mondják, “még csak gondolni is azt, hogy az isten észreveszi a fájdalmainkat és a gondjainkat — és még képtelenebb dolog azt feltételezni, hogy meghallgatja az imát, vagy, hogy bármikor is közbeavatkozik egy könyörgő hangra válaszolva, csak azért, hogy megadja a szegénynek a kéréseit. Nem, ez nem lehetséges.” Látod? Ilyen az ő istenük. Ilyen a pogányok istene — halott, vak és néma. Nem is csodálkozom azon, hogy nem imádkoznak az ilyenhez. Ugyanis nem számíthatnak válaszra.

De ezzel szemben a kegyelem Istene volt az, aki elindította a kommunikációt a menny és a föld között, s Ő az, aki valóban meghallja az Ő gyermekei sírását. Ő az, aki a könnyeinket az Ő tömlőjébe gyűjti össze; együtt érez a fájdalmainkkal; és könyörülő szemekkel, atyai szeretettel tekint ránk; közösségben van velünk, és megengedi azt, hogy mi is közösségbe lehessünk Vele – és mindezt pedig az Úr Jézus Krisztus áldott Személye által!

ENGLISH: 

The God of most men — the God of the unregenerate — is an inanimate God, or, if alive and able to see, he is an unfeeling God, careless about them and their personal interests. “Oh, it is preposterous,” say they, “to think that he takes notice of our sorrows and troubles — and still more absurd to suppose that he hears prayer, or that he ever interferes in answer to the voice of supplication, to grant a poor man his requests. It cannot be.” That is their God, you see. That is the God of the heathen — a dead, blind, dumb God. I do not wonder that they do not pray to him. They could not expect an answer.

But the God of grace is one who has opened a communication between heaven and earth, who notices the cries of his children, puts their tears into his bottle, sympathises with their sorrows, looks down on them with an eye of pity and a father’s love, has communion with them, and permits them to have communion with him, and all that through the blessed person of the Lord Jesus Christ. 

(Részlet C. H. Spurgeon “The God Of Bethel” c. prédikációjából. Image by Linda Cronin on Flickr under Creative Commons License.)

Forrás: http://www.thedailyspurgeon.com/2012/04/god-who-hears-your-cries.html Ford.: wordwatcherdawn

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s