Repedezett kutak és vizeket árasztó források (Broken Cisterns and Flowing Fountains)

A Jeremiás 2:13-ban Isten azt mondja, hogy “Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak magoknak; és repedezett kutakat ástak, amelyek nem tartják a vizet.”

A víztárolók (ciszternák) és a források között van egy óriási különbség. A ciszternák olyan víztartályok, amelyeket kemény kősziklából, a földben vájtak ki, hogy vizet tartsanak bennük. Ezzel szemben a források pedig olyan artézi kutak, amelyek a föld belsejéből buzognak fel, és a friss, tiszta víz végtelen bőségét biztosítják.

Mi is mindannyian választhatunk a tekintetben, hogy honnan is merítjük a ‘szellemi vizünket’. S míg a jobbik döntés, a tiszta forrásvíz választásának a lehetősége ingyen, szabadon elérhető a számunkra, mégis, sajnos gyakran úgy döntünk, hogy inkább a magunk kis ciszternáit ássuk ki. S a víztárolók ‘kiásása’ nem más, mint az önakarat megnyilvánulása. A saját akaratunk eredménye pedig mindig az lesz, hogy állott vizet fogunk inni. Ugyanis a forrásvíztől eltérően ez szennyezett, és a mennyiségét tekintve igencsak véges. S ez a víz olyan szellemi betegségekhez vezethet, mint például a reménytelenség és a frusztráció – és ráadásul valahogyan mindig elfogy…

image photo : Spring water waterfallAz élő, folyamatosan felbuzgó víz forrásáról a János 4:10 egy még érthetőbb képet ad nekünk. Jézus itt azt mondja a samáriai nőnek, hogy “Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: ‘Adj innom!’, te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.” Jézus az egyedüli forrása az igazi, élettel buzgó víznek. Ő az a forrás, amelyből a szellemünk örök életet, megbocsátást, békességet, örömöt, reménységet és szeretetet tud magába szívni.

A saját emberi akaratunk repedezett ciszternája még csak össze sem mérhető Krisztus szeretetének a szabadon, gazdagon ömlő forrásvízével. Választhatjuk tehát egyfelől azt, hogy megmaradunk annál, hogy erőlködve és megfeszítetten csak ássuk a saját kis víztárolóinkat, egyiket a másik után, amelyek pedig soha nem fogják a lelkünket igazán megelégíteni – vagy választhatjuk azt, hogy magából az Élet Forrásából iszunk. Mindaz, amely az emberi önakaratból származik, végső soron kudarcot fog vallani – azért, mert nincsen benne Isten jelenléte. A repedezett kutak nem tudják megtartani a vizet – ezért hadd bátorítsalak: menjünk együtt a forráshoz, és igyunk ott, abból, a teljes megelégedettségig!

Forrás: http://setwatchman.com/2011/10/21/broken-cisterns-and-flowing-fountains/ Ford.: wordwatcherdawn

Kapcsolódó anyagok (Related articles):

Repedezett kutak és vizeket árasztó források (Broken Cisterns and Flowing Fountains)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Pém Mihályné

    Példa erre:Jirmeja (Jeremiás) a Jirmeja 44:26-ban így szól a néphez, amelyik az ég királynőjéhez ragaszkodik, az ég királynőjének tulajdonítja mindazt a jót, amit az Örökkévalótól kapott:

    „Ezért halljátok az Örökkévaló igéjét, mind a Jehúdabeliek, a kik Egyiptom országában laknak: Ime én esküszöm az én nagy nevemre, mondja az Örökkévaló, nem lesz többé az én nevem szólítva Jehúda valamely emberének szájában, a ki mondaná: él az Úr, az Örökkévaló, Egyiptom egész országában. Íme én őrködöm fölöttük rosszra és nem jóra, és kivesznek mind a Jehúda emberei…”

    Franz Werfel kiváló könyvében, Halljátok az Igét (Jeremias höret die Stimme) feldolgozza ezt a jelenetet.

    „Szombat volt, amikor Jirmijah az egek királynőjét ünneplő asszonyok közé tévedt. A telihold az asszonyok barátja és pártfogója. Ezen az éjszakán, mintegy jóindulatból, szinte akkorára fúvódott, mint a nap.

    – Mit csináltok? – dadogta. Miért teszitek ezt az útálatosságot? … És éppen ma, a nyugalomnak szentelt napon … A romlást idézitek a fejetekre!”

    Az asszonyok így válaszoltak neki:

    „ … Boldogok vagyunk, amiért Asera mellé szegődtünk! Vajon anyáink, nagyanyáink és ősanyáink mind nem haszonnal tisztelték az istennőt? Amíg az ég királynője itt van ünneplő körünkben, addig béke és barátság tölt el bennünket!”

    „ … Ő hallgatja meg az asszonyok legtitkosabb kérését. Ő tölti meg tejjel a nők mellét, hogy az emberek s az állatok kicsinyei el ne pusztuljanak.”

    Jirmijah így válaszolt:

    „ – Amit szép szavakkal mondasz, úrnőm és teszel, szörnyűség az … Akár ocsmány szörnyűség, akár bájos szörnyűség – mindig az marad, ami, mert emberi kéz alkotását teszi Isten helyére … Ne tedd ezt tovább, hagyd félbe az ünnepet … Mert nem volt gonoszabb az a szörnyűség sem, amely miatt Izrael népe Efraimtól egészen Danig elpusztíttatott…”

    1950. decemberében hihetetlen esemény történt a katolikus egyházban: kihirdették az Egek Királynője dogmát. Ez a dogma annak a folyamatnak a szimbóluma, hogy az évszázadok folyamán sajnos az egek királynője hamis bálvány személyiségjegyei kezdtek egyre jobban kiábrázolódni az egyszerű zsidó asszony, Mária alakjában. Hol van ő a királynőségtől? Az Újszövetség kifejezetten az alázatosságát emeli ki.

    Jung a dogma kihirdetését figyelemre méltó eseménynek tartotta. A pogányság egyre nagyobb térnyerésének értékelte. Természetesen a katolikus tudósok és a zsinati atyák között is számos ellenzője akadt a dogma kihirdetésének. Így írtak róla: „Hamis túlzás, nagy szellemi szegénység jele.”

    Franz Werfel idézetben látjuk, hogy az ég királynő ünnepét szombaton tartották. Ma a katolikus egyházban a szombat az úgynevezett Szűz Mária szombatja, Szűz Mária ünneplésének van „szentelve”. A kultusz másik jellemzője az anyaisten-kultusz megjelenése. A Werfel-idézet harmadik érdekessége, az ég királynője kultusz teliholddal való összefüggése.

    A katolikus kalendárium 2006 évi kiadásában Páter Daczó Árpád Lukács OFM ferences szerzetes tollából Csíksomlyó búcsúja kapcsán a következő sorok jelentek meg:

    „Őseinknek akkor is lehetett égi édesanyjuk, amikor még nem ismerték Máriát! Olyan igaz édesanyának képzelték el azt az istenasszonyt, hogy miután megismerkedtek a kereszténységgel – Máriát ismerték fel benne. … Babbának, az ősi istenasszonynak olyan erős volt a kultusza, hogy az átvitték Szűzanyára.”

    A Babba a teliholdat jelenti Jáki Teodóz néprajzkutató kutatásai szerint.

    Most térjünk vissza az eredeti Jeremiás idézethez. Azt írja Jeremiás, hogy akik részt vesznek ebben a kultuszban, azoknak azt mondja az Örökkévaló: „ … nem lesz többé az én nevem szólítva Jehúda valamely emberének szájában, aki mondaná: él az Úr …” Miről lehet itt szó? Az élet és a halál szembeállításakor a bálványimádás átkáról? A bálványok imádói ugyanis hasonlóak lesznek a bálványokhoz, van fülük, de nem hallanak, van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak.

    Az Örökkévaló tulajdonságai az ő neveiben vannak kijelentve: Adonáj-Rófe, Adonáj-Jíre, Adonáj-Nisszi, Adonáj-Rói, Adonáj-Cidkénú, Adonáj-Mekkadés, Adonáj-Salóm, Adonáj-Samma, Adonáj-Cebáoth, El Shaddai. Az Örökkévaló a zsidó népet az ő nevének választotta ki. Az ároni áldás után azt mondta az Örökkévaló, hogy így áldjátok meg az embereket, és tegyétek rájuk az én nevemet. Jesajánál olvassuk, hogy a fiakban és a lányokban él Istennek a neve. A bálványimádás átka pedig az, hogy a bálványimádóknak lehetetlen lesz Isten nevét szólítani. Vagyis nem tudják megtapasztalni azokat a tulajdonságokat, amelyek az Örökkévaló nevében vannak kijelentve. A Miatyánkban levő sor: „Szenteltessék meg a Te neved” azt jelenti, hogy legyen felemelve a Te neved és legyen elválasztva minden más névtől. „Kihez hasonlítotok engem, kihez tesztek hasonlóvá? – szól a Szent. Emeljétek föl a magasba szemeiteket és lássátok meg, ki teremté azokat.” (Jesaja 40:25)

    A kereszténység történetében sajnálatos hamis szál figyelhető meg: Isten nevét Máriára kezdték alkalmazni. Ez először a népi vallásosságban jelent meg, és rendszerint több évszázaddal később emelkedett csak dogmai szintre, mint az Ég Királynője dogma. A 19. század áttörésnek tekinthető e tekintetben, amit sokan az újpogányság térnyerésének értékelnek.Szerintem szerepe van ebben annak is,hogy a katolikus fegyvertár,igei fegyvertár,a graduálé háttérbe szorult,és mára gyakorlatilag a legtöbb helyen elhagyták.

    Most megvizsgáljuk, hogy az Örökkévaló milyen tulajdonságait alkalmazták Máriára az évszázadok során. Az Egek Királynője titulus ellentéte a Király: Királyoknak királya uraknak ura az Örökkévaló az ő szent templomában. Íme az Örökkévaló az egeknek egei, a föld és minden, ami rajta van. Dicsősége elborítja az egeket.

    „Mert én vagyok az Örökkévaló, a te gyógyítód.” (2Móz 15:26) → Szűz Mária, mint a betegek gyógyítója. A népi vallásosságban él.

    Adonáj Shalom (Az Örökkévaló a béke) → Békesség királynője. Ez viszonylag új fejlemény, a medžugorjei jelenés szelleme jelentette ki így magát. Érdekes, hogy éppen ott tört ki a boszniai háború. Ratzinger (a mostani pápa) javára legyen mondva, hogy ő nem fogadta el ezt a jelenést és az illetékes püspök is élesen elítélte, hamisnak tartotta, és felhívást tett közzé a bálványimádás visszaszorítása érdekében, valamint bűnbánatot tartott a bálványimádás miatt, ami az ő egyházmegyéjében történt.

    Az Örökkévaló az ő népének oltalma (Joel 3:16) → Szűz Mária mint oltalom.

    Az Örökkévaló a szabadító. „Az Örökkévalóé a szabadítás.” (Jónás 2:9) → Fogolykiváltó Boldogasszony. A magyar népi vallásosságban él.

    Adonáj Cebaoth → Istenkáromlás Máriát a Seregek Urának nevezni, de szentképeken olvasható így a neve. A harmincas években alakult katolikus szervezet a Mária Légió.

    Az Örökkévaló más vonásait is alkalmazták Máriára. Jesajánál olvassuk: „Láttam az Örökkévalót ülni magas és felemeltetett székben, palástja betölti a templomot.” (Jesajá 6:1) → A középkortól terjedt el Máriát palásttal ábrázolni, amely az összes bűnös embert beborítja. Ez a palást különleges védelem. A középkorban a skapuláré hordása jelképezte ezt a palástot.

    Önmagunk felajánlása az Örökkévalónak. A Tórában olvassuk, hogy minden elsőszülött az Örökkévalóé volt, majd az Örökkévaló kiválasztotta a levitákat Izrael fiai közül minden elsőszülött helyett. Őket magának szentelte, vagyis elválasztotta és a leviták öröksége maga az Örökkévaló volt. → Önmagunk, mások vagy országunk felajánlása egy már meghalt embernek, Máriának.

    Minden későbbi híreszteléssel szemben Szent István NEM ajánlotta fel Magyarországot Máriának. Ez a gondolat egy száz évvel későbbi legenda terméke. A felajánlás Szent Péternek történt, de Hartvik püspök, amikor Szent István legendáját írta, Pétert felcserélte Szűz Máriával. A Szűz Máriának való felajánlásnak ugyanis nem volt politikai jelentősége a saját korában, míg a Péternek tett felajánlás a pápaság és császárság harcában a pápának való világi alárendelődést jelentette. A történészek értetlenül állnak a hamisításoknak ama tömkelege előtt, amelyek a középkort a szó szoros értelmében a hamisítások korává teszik. A középkori írók nem riadtak attól vissza, hogy a szentek életét írva maguk gyártsanak vagy más szentek életrajzából kölcsönözzenek különböző elemeket. Így keletkeztek olyan párhuzamos szent életrajzok, amelyek tartalmilag szinte szóról szóra megegyeznek, csupán a név és a színtér különbözik. Horst Fuhrmann tanulmányában bebizonyította, hogy ezek a hamisítások nem immoralitásból származnak. A középkori embernek a miénktől erősen különbözött a felfogása az igazságról. A nemes célú hamisítást a középkor embere nem tartotta bűnnek, ellenkezőleg, teljesen jogos kísérletnek a megzavart rend helyes renddé való visszaállítására. A hitelesség az ő szemében nem sokat nyomott a latban, a belső tartalom vitathatatlan ésszerűségével szemben. A történészek, egyháztudósok tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy ez a felajánlás csupán legenda, ezért teszik hozzá hangsúlyosan, hogy „a hagyomány szerint”.. Babilon leánya, a hitetés mesternője, a romlás hegye, ahonnan a bálványimádás elterjedt a földre.ŐRÓLA TÖRTÉNIK említés elsőnek, mint az Isten kinyilatkoztatott nevének utánzójáról Jesaja 47:7-ben. „És most halld meg ezt, bujálkodó, aki ezt mondja szívében: én vagyok és nincsen senki több… Gonoszságodban bíztál és ezt mondád: Nem lát senki engem. Bölcsességed és tudományod csalt meg téged ést EZT MONDÁD SZÍVEDBEN ÉN vagyok és nincs senki több.” Az Örökkévaló így nyilatkoztatta ki magát Mózesnek: „Vagyok, aki vagyok.” (2Móz 3:14)

    „Kettős gonoszságot követett el az én népem, elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak maguknak és repedezett kutakat ástak, amelyek nem tartják a vizet.” (Jeremiás 2:13) Az Örökkévaló tehát az elő vizek forrása. Ennek utánzata, hamisítványa a Mária-források, mint zarándokhelyek. Pedig Könyves Kálmán idejében már büntették a pogány szokást, hogy a forrásokhoz ajándékokat vigyenek. Mára pedig számtalan Mária-forrás létezik: Mátraverebély-Szentkút, Somlyó, Csatka, stb.

    Ha elmegyünk a miskolci ortodox múzeumba, egy jámbor görögkeleti szerzetes festményét láthatjuk: Mária az égő csipkebokor. Ha kinyitjuk az Új Misszió katolikus folyóiratot, ezzel a mondattal találkozunk: „Szűz Mária a mindenható közbenjáró.” Ezek a katolicizmus sajnálatos szörnyszüleményei.

    Az Ég Királynőjét mint az anyaság királynőjét tisztelték. Több katolikus tudós felfigyelt arra, hogy a Mária-kultusz az anya és a gyermek kapcsolatban elidegenedést okoz, annak dacára, hogy a szószékekről pontosan ennek az ellentéte hallatszik. Amikor Isten Egyiptom bálványait megítélte a csapásokban, akkor a bálványra jellemző tulajdonság ellentéte jelent meg a csapásban. (Élet Istennel – elsőszülöttek halála, világosság istene – teljes sötétség, Nílus istene – a Nílus vérré vált.

    Az én nézetem szerint a bálvány isten tisztelői pontosan az ellentétes, negatív hatás alá kerülnek, mint amilyen pozitív tulajdonságot tulajdonítanak az általuk tisztelt bálványnak. Tehát akik az anyaistennőt tisztelik, azok majd anyaságukban sérülnek, nem tudnak igazi anyák lenni és őköztük és gyermekeik között elidegenedés lép fel. Ezt a folyamatot ábrázolja költőien a középkorban született magyar népballada, amely ösztönösen ráérzett a Mária-kultusz anyaságra való hatására.

    Elindula három árva,
    Hosszú útra, bújdosásra,
    Szembe jön a Szűz Mária,

    „Hová mégy te három árva?
    Adok nektek három vesszőt,
    Verjétek meg a temetőt”

    „Vagyon néktek mostohátok,
    Aki gondot visel rátok.”

    „Mikor kenyért ad kezünkbe,
    Hull a könnyünk kebelünkbe.
    Mikor fésüli a hajunk,
    Csorog rajtunk piros vérünk.”

    „Kellj fel, kellj fel, édesanyánk,
    Mert elszakadt a gyászruhánt.”

    „Nem kelhetek gyermekeim,
    Inaim elrothadtak,
    Lelkem is elároklott,
    Lelkem is elbúcsúzott.”

    Tovább mene három árva,
    Hosszú útra, bújdosásra,
    Én Istenem valahára,
    Tekints reá az árvákra.

    A balladában a Mária által adott három vessző a katolikus egyháznak azt a nézetét fejezi ki, hogy a Mária-kultusz segíti az anyaságot. Ez csak álmegoldást nyújt. A ballada végén Istenhez fordul a szerző. A sírban fekvő anya fel akar támadni, de nem tud. A nőben levő anyaság kibontakozása akadályba ütközik. Csak mostoha énje éri el gyermekeit, édesanyai énje nem.

    Drewermann katolikus tudós a Mária-kultusz romboló hatását ilyen érvekkel magyarázza: A szűzesség-eszme felértékelődése miatt az anya saját test-énjéhez fűződő viszonyát a szexuális gátlások egész sora zavarja meg. Bűntudatot érez már azért is, mert nem szűz, hanem anya lett. Testét nőiségében ellenségének ismerte meg. Gyermekével szemben nem önmaga, nem saját énjének erejéből jelenik meg, hanem csupán felettes énje tartalmainak együttesével képes válaszolni az újszülött létezésére. Drewermann ezt a helyzetet szintén a népköltészetből vett példával, a Mária-gyermek című német népmesével illusztrálja. A Madonna az, aki szülésről szülésre ellopja a fiatal királynétól gyermekeit és a német változatban nem, de a magyar változatban a gonosz anyós az, aki ellopja a gyerekeket és kutyakölyköket tesz a helyükre. Itt jegyzem meg, hogy a magyar népköltészetben Mária behelyettesíthető tündérszerű lényekkel.

    Apuleius (125-180) író, filozófus, Izisz papja Aranyszamár című regényéből idézek.

    „ … ég királynője, aki szűzi fényeddel beragyogod egész világunkat, ködös tüzeiddel táplálod a gerjedő magvakat, s ha a nap letűnt, árasztod sápadt fényedet, bármelyik néven, bármilyen szertartással, bármelyik ablakodban is szabad hozzád fohászkodnom: … „

    „Megpróbálom ecsetleni előttetek csodálatos szépségét … fennséges fejét tarka virágok ezerszínű koszorúja övezte. Homloka fölött, középütt, körlap szórja fényét, mint tükör, vagy inkább mint a Hold jelképe … Százszínű finom fátyolból szőtt ruhája hol fényes-fehéren tündökölt, hol rózsás-vörösen lángolt. Már messzi-messziről vakította szememet fekete fényben villódzó éjsötét köpenye, amely testén körös-körül tekergődzött, jobb karaj alól a bal vállára kúszott és csomóra kötött, hátravetett csücskéig száz ráncba redőzötten omlott alá, alul a szegélyén pedig rojtjainak csomócskáival együtt hullámosan lengedezett. Beszegett szélén s egész felületén csillagokkal volt telehintve …”

    Ebben ráismerünk a katolikus egyház Mária-ábrázolására. Apuleius regényében így beszél magáról:

    „ … Íme itt vagyok én, a természet anyja … akinek egyetlen istenségét sokféle alakban, százféle szertartással, ezernyi néven imádja a földkerekség.”

    Weöres Sándor, aki költészetében (termő ékes ág) a pogány anyaistennő szimbólumok és keresztény Mária szimbólumok keveredést használta, így ír egyik levelében: „S a halál úrnője, aki láthatatlan tüzes tőrt ad a kezünkbe, ezzel égesd ki a szívedet és mindent, ami kedves neked.” (A sebzett föld éneke, Budapest, 1989.) Figyelemre méltó, hogy miközben a világanyáról beszél, az ég királynőjéről, a halál úrnőjének titulálja. Furcsa, hogy valamilyen szinten tudatosodik az emberben, vagy ha nem tudatosodik, de tudat alatt érzi, hogy a bálványimádás a halál szellemét hozza be. A bálványimádás elidegeníti a szülői nemzedéket a gyermekektől, ezért írja Maleáki: „Íme én küldöm nektek Eliját, a prófétát, mielőtt jönne az Örökkévaló napja, a nagy és félelmetes; és visszatéríti az atyáik szívét a gyermekekhez és a gyermekek szívét az atyáikhoz – nehogy jöjjek és megverjem az országot átokkal.”

    A Mária-kultusz némely vidéken most is erős, „hála” a katolikus szennyirodalomnak. A vallásosság nagy részét is elfoglalhatja. Most két asszony történetét fogom idézni, akik tudat alatt felismerték, hogy a halál szellemével állnak szemben.

    történet: Az asszony engesztelésült szenvedni akart „Máriáért”. Tehát szenvedést kért tőle. Egy olyan magzattal fogant meg, akiről megállapították az orvosok, hogy születése után meg fog halni. Ezt a szenvedést ő Máriának tulajdonította. Itt látjuk a gyermekgyilkos és a halálszellem megjelenését. A gyermek valóban megszületett és meghalt.

    történet: Az erdélyi magyarságban él a következő szokás. Az az asszony, aki abortuszt követ el, úgy gondolja, hogy Mária ezért meg fogja büntetni és ha még egyszer teherbe esik, az a gyermek már nem lesz egészséges. Ezért ha még egyszer teherbe esik, elzarándokol Csíksomlyóra, úgymond áldozatból „Máriának”, és ott engesztel azért, hogy egészséges gyermeke szülessen.

    Istennők MA A MÉDIÁBAN. A 20. század két nagy totalitárius ideológiája egyfelől szolgává, nyomorította az embereket, másfelől azonban – különösen korai korszakában – forradalmi, világmegváltói elhívatottsággal erősítette az emberek öntudatát, önbecsülését, egóját. Így érthető meg, hogy az összeomlás komoly szerepvesztéssel, identitásvesztéssel járt sokak számára. Kínzó értékhiány, szerephiány, értelemhiány lépett fel, és az individualizmus ezeket a szomjúságokat, igényeket még inkább felerősítette. Az emberek, akiket kiszakítottak hagyományos közösségükből, amelyben megvolt a helyük, szerepük, identitásuk, méltóságuk, most névtelenségben és jelentéktelenségben élnek a nagyvárosi tömegben. Kétségbeesetten szomjaznak az elismerésre, hogy személyiségként létezhessenek. Ez a jelenség hozza elő a sztárkultuszt. A színes női magazinok mosolygó, Szent Terézként viselkedő, már nem is emberszabású lényeit. Idézzünk egy interjúból: „Christina nemcsak gördeszkázik, de mélytengeri búvár is, ezen kívül snowboardozik, ejtőernyős, siklórepülő, 35 háziállat kedvenc gondozója. Apjától, a híres gyárostól angolos műveltséget, közösségi érzést, takarékosságot és a sport szeretetét örökölte. Christina erős, fegyelmezett, ura érzelmeinek és a világnak. Autonóm lény, aki nem hagy beleszólni dolgaiba. – Nekem aztán senki se mondja meg, hogy mit csináljak. – S hozzáteszi, Vagyok, aki vagyok!” De nehogy azt higgye valaki, hogy túl kemény és rideg emberről van szó. Mendelsohnt hallgat és Pina Bausch rendezéseit szereti. Egyben kitűnő szakács is. Fölötte áll a hatalom csábításának és az ilyen földi hívságoknak. Az igazi istennők, lám, még szerények is.

    Jelenések könyvében János ír mind a hét gyülekezet angyalának. Ezek közül háromban szerepel az Örökkévaló neve. Az Efezusi gyülekezetnek: „ … és terhet viseltél és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el.” A pergamumbeli gyülekezetnek: „Tudom a te dolgaidat és hogy hol lakol, ahol Sátán királyi széke van és az én nevemet megtartod.” A filadelfiabeli gyülekezetnek: „És megtartottad a én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.”

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s