Annak ellenére, hogy korunkban a mega-gyülekezetekben keresztények ezrei szórakoznak minden héten nagyon kellemesen, hadd mondjam meg világosan: elveszítettük a keresztyénséget. Annak ellenére, hogy a nagy bevásárlóközpontokban már mindenhol lehet keresztény könyveket kapni, és annak ellenére, hogy a keresztény művészeknek sikerült betörniük a világi zene piacának élvonalába, és annak ellenére, hogy keresztény mega-áruházaink, CD-ink, DVD-ink és Tanulmányozó Bibliáink vannak már tömegével, hadd mondjam el világosan: elveszítettük a keresztyénséget.
A peremvárosokban lévő, pasztellszínű, kényelmes padsorokkal, kivetítőkkel és 6,7 millió Ft értékű hangtechnikai rendszerekkel felszerelt, pazar katedrálisok ellenére (legyenek azok ‘karizmatikusok’ vagy nem), hadd szögezzem le egyértelműen: teljesen elveszítettük a keresztyénséget.
S ez valahol ott, akkor kezdődött, amikor kivonultunk a belvárosban lévő gyülekezeteinkkel a “kényelmes” külvárosokba. Ott veszítettük el, amikor már nem fogadtuk szívesen az utcai csavargókat az összejöveteleinken, és csak a “tiszteletre méltó” embereket kezdtük el szívesen látni. Akkor veszítettük el, amikor abbahagytuk a “kereszt felvételének” a hirdetését, és az evangéliumot egy siker-receptté változtattuk – ‘Hét lépés a legjobb élethez, most!’ (‘Seven Steps to Your Best Life Now’)
S ott valahol a kellemes kertvárosi hangulat és a simára nyírt pázsitok közepette elveszítettük a lényeget. Elveszítettük valamikor akkor, amikor már csak az épületek értékei és a jobb fogászati ellátás megszerzése kezdett el minket érdekelni. De még nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, hogy nem tudjuk, hogyan szerezzük azt vissza. Vagy esetleg egyáltalán NEM IS AKARJUK azt visszaszerezni. Olyan sokba kerülne nekünk, hogy talán nem is éri meg ezen gondolkodni, ugye?! Így hát csak szépen körbekocsikázzuk a kertvárost a szép ragyogó autóinkban, a menő technikai dolgainkkal, és gyülekezetbe járunk (úgy, ahogyan illik, legalábbis így gondoljuk), hetente kétszer két órát. Egy olyan életet élünk, amely a lehető legtávolabb van a jézusi élettől; egy olyan kényelmes, elkényeztetett életbe vagyunk jól belebugyolálva, amiről a földön élő sok milliárd ember még csak nem is álmodhat. A föld lakosait számítva ez csupán a “felső” 10% életmódja (bár mindeközben mi is nyakig úszunk az adósságban). A szomorú igazság az, hogy egyáltalán NEM IS TÖRŐDÜNK azzal, hogy elveszítettük az eredeti (igazi) keresztyénséget. Nem így van? „Túl elfoglaltak vagyunk, ember. Ne is zavarj minket ilyen beszéddel!”…
Minden rendben lesz, mondja nekünk az igehirdető. A végén mindannyian a mennybe megyünk. Mi itt mindannyian “rendes” emberek vagyunk. “Elimádkoztuk azt a bizonyos kis imát”. „Átadtuk a szívünket az Úrnak”.
Ó, igen. Mi mindannyian megyünk a mennybe, nem igaz? Hiszen mindannyian jó, külvárosi gyülekezetbe járó keresztények vagyunk…
De mi ez? Mi ez a mennydörgő hang, amit hallok? “TÁVOZZATOK TŐLEM!” De URAM… de URAM…
“Azt mondtam: ‘TÁVOZZATOK TŐLEM!’. Ne hívjatok engem Úrnak! Valójában sohasem éltetek úgy, mintha az Uratok lettem volna, és ezt ti is tudjátok. Mert éhes voltam, de nem adtatok ennem; szomjas voltam, de nem adtatok innom; jövevény voltam, de nem fogadtatok be; mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel; beteg voltam és börtönben voltam és nem látogattatok meg…”
Barátaim! Mi tehát az igazi keresztyénség lényege, amelyet pedig elvesztettünk? A Jakab levele nagyon egyszerűen így írja le: “Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” (Jakab 1:27). Ámen.
Forrás: http://www.revivalschool.com/?p=124 Moderator: Andrew Strom.
Fordította: Abonyi Sándor, 2012-02-25 (Lektorálta és bejegyezte: wordwatcherdawn)
Fókuszban az Ige / The Word in Focus 