Idézetek (11) Leonard Ravenhill (3)

Egy nap majd jön egy egyszerű lélek, kezébe veszi Isten Könyvét, elkezdi olvasni, és elhiszi. Akkor fogunk majd mi mindannyian megszégyenülni…

Mi keresztények az evangéliummal mindenkinek, mindenhol, minden időben adósai vagyunk, de sokszor annyira begubózunk a kényelmünkbe, hogy közönyösek vagyunk az emberek elveszettségével kapcsolatban… ‘Laodiceában’ élünk, lazán, kiengedve, kívánságoktól égve, és lustán henyélve. Miért van bennünk ez a nagyon is büntetendő közöny az emberek meg nem váltottságával kapcsolatban? Az ellenünk szóló ítélet így az, hogy pedig mi tudjuk, hogyan kellene jobban élnünk, mint ahogy tesszük. A bibliai példázat azt mondja, hogy amíg az emberek aludtak, az ellenség konkolyt vetett a búza közé. Ha egy fiatal fiú reggel hajnali fél ötkor felébred, hogy újságokat vigyen ki, mindenki dicséri, és igyekvőnek tartja – de próbáld csak meg a fiatalokat hajnali fél hatkor felkelteni, hogy imádkozzanak, és ezt máris fanaticizmusnak titulálják! Nagyon kell, hogy újra befogjuk magunkat a fegyelmezettség hámjába. Nincs más út!

Észrevetted, hogy soha nem imádkozunk azokért, akikről pletykálunk, és hogy soha nem pletykálunk azokról, akikért imádkozunk? Az ima ugyanis igen nagy visszatartó erő!

A világ elvesztette az erejét arra, hogy a saját gonoszságain szégyenkezve piruljon; az egyház pedig elvesztette az erejét arra, hogy a világ gonoszságán sírni tudjon.

Egy ember sem nagyobb, mint az imaélete. Az a pásztor, aki nem imádkozik, csak megjátssza magát; azok az emberek, akik nem imádkoznak, tévútra sodródnak. A pulpitus lehet egy kirakat, ahol a képességeinket tesszük közszemlére; de az imakamránk elejét veszi minden ilyen magamutogatásnak.

Sokan közülünk egerekre vadászunk – amikor pedig oroszlánok pusztítanak a földünkön.

Egy ember tanulhat azért, mert az agya éhes a tudásra, akár még a bibliai ismeretekre is. De imádkozni azért imádkozik, mert a lelke éhes Istenre.

Ahhoz, hogy sokat jelents Istennek, sokat kell Istennel lenned. Jézus, magányosan a pusztában, ismerte a zokogást, a könnyeket. Átjárhat-e téged az együttérzés anélkül, hogy ne csordulnának ki a könnyeid? Jeremiás egy zokogó szent volt. Jézus könnyezett! És Pál is. És János is… S bár tudom, hogy vannak Isten előtt zokogó közbenjárók a színfalak mögött, biztosíthatlak arról, hogy a mi modern kereszténységünknek az ima mint olyan, már nem ismerős.

Egy ember sem – és nem érdekel, hogy milyen nagy intelligenciájú legyen is –, egy ember sem nagyobb, mint az imaélete!

A lehetséges megtételéhez nem kell hit; s valójában csupán csak egy icipici kell ebből a parányi részecske nagyságú dologból – a hitből – ahhoz, hogy megtegyük a lehetetlent, mert egy mustármag nagyságú hit-darabka többet tud tenni, mint amiről mi valaha is álmodtunk.

De nekünk itt van a Szent Szellem ereje – az az erő, amely megfékezi az ördög erejét, lerombolja az erősségeket, és megnyeri az ígéreteket – nem így van? Az elővigyázatlan bűnösök, ha meg nem szabadulnak az ördög uralma alól, elkárhoznak. Mi mástól lenne tehát félnivalója a pokolnak, mint az Isten által felkent, az ima erejében járó egyháztól?

Azt az embert, aki bensőséges kapcsolatban van Istennel, soha nem fogják tudni az emberek megfélemlíteni.

A Gecsemáné-kert az, ahol Jézus meghalt; a kereszt csupán csak bizonyítéka annak.

A bűnöket elkövető ember abbahagyja az imádkozást. Egy imádkozó ember pedig abbahagyja a bűnök elkövetését.

Forrás: http://dailychristianquote.com/dcqravenhill.html Ford.: wordwatcherdawn

Comments/Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s