Puritán hálaadó imádság (A Puritan Prayer of Thanksgiving)

puritans praying

Ó, Istenem,

Te, ki a leggyönyörűbb és legnagyszerűbb vagy; mindenek közül a legelső – Téged csodál, imád és szeret az én szívem. Kicsiny földi edényem annyira telítődött hálával, amennyire csak lehet, és e szívbeli teljességemet szeretném egy soha meg nem szűnő folyamban kiárasztani Előtted.

Mikor Rád gondolok és Veled társalgok, tízezernyi örömteli gondolat tör fel bennem; tízezernyi boldogság-forrás buzog fel; tízezernyi felüdítő öröm árad szét szívemben és zsúfolódik bele minden öröm-pillanatba.

Áldalak Téged a lelkemért, melyet Te teremtettél; hogy felékesítetted és megszentelted, bár sivár talajba rögzíttetett; a testemért, melyet adtál nekem; hogy megőrizted erőmet és lendületemet; az érzékszerveimért, melyeket adtál, hogy örülhessek minden jónak; hogy lábaim könnyedén és szabadon mozoghatnak; hálás vagyok a kezeimért, szemeimért és füleimért, melyek parancsaidat teljesíthetik; hogy királyi bőségeddel gondoskodsz mindennapi fenntartásomról; a bőségesen megrakott asztalért és túlcsorduló pohárért; az étvágyért, ízekért, kellemességekért; a rokonok és barátok adta társadalmi örömökért; azért, hogy képessé teszel engem a mások iránti szolgálatra; hogy szívet adtál nekem, mellyel mások szomorúságait érezhetem és szükségeiket felismerhetem; hogy olyan lelkületet adsz nekem, hogy tudjak törődni embertársaimmal; a lehetőségekért, hogy boldogságot tudjak terjeszteni magam körül; hálás vagyok a szeretteimért, akik már a menny örömeit élvezik; és ama reményemért, hogy egy nap majd én is megláthatlak Téged színről-színre.

Annyira szeretlek Téged, hogy szavakkal ki sem tudom fejezni – hálás vagyok mindazért, ami Te vagy a teremtményeid számára.

Ó, Istenem, kérlek, növeld bennem még inkább e szeretetet – az időn és örökkévalóságon át!

ENGLISH:

A Puritan Prayer of Thanksgiving

O My God, 

Thou fairest, greatest, first of all objects, my heart admires, adores, loves thee, for my little vessel is as full as it can be, and I would pour out all that fullness before thee in ceaseless flow. 

When I think upon and converse with thee, ten thousand delightful thoughts spring up, ten thousand sources of pleasure are unsealed, ten thousand refreshing joys spread over my heart, crowding into every moment of happiness. 

I bless thee for the soul thou hast created, for adorning it, sanctifying it, though it is fixed in barren soil; for the body thou hast given me, for preserving its strength and vigour, for providing senses to enjoy delights, for the ease and freedom of my limbs, for hands, eyes, ears that do thy bidding; for thy royal bounty providing my daily support, for a full table and overflowing cup, for appetite, taste, sweetness, for social joys of relatives and friends, for ability to serve others, for a heart that feels sorrows and necessities, for a mind to care for my fellow-men, for opportunities of spreading happiness around, for loved ones in the joys of heaven, for my own expectation of seeing thee clearly. 

I love thee above the powers of language to express, for what thou art to thy creatures. 

Increase my love, O my God, through time and eternity.

Source/Forrás: Christian Devotional Readings, http://sermonsandsongsdotorg.com/. Ford.: wordwatcherdawn

Legyél áldás! 1. (Be a Blessing! – Selected Quotes, part 1)

flowers1

Legyél olyan, mint a harmatcsepp, amely rátalál egy hervatag rózsára, belesüllyed annak szirmaiba, és elveszíti önmagát – de feléleszti a megfáradt virágot. Legyél elégedett azzal, hogy jót teszel, és áldásul vagy azoknak, akiknek erre szüksége van, hogy csak azokért a jó dolgokért emlékezzenek majd rád, melyeket cselekedtél. – Mrs. Charles E. Cowman

**********

A keresztények olyanok, mint a kertben virító, sokféle-fajta virágok, melyek mindegyikén a menny harmatja nyugszik meg, s melyek, mikor szél rázza őket, e harmatcseppeket hagyják leesni a többi virág gyökeréhez. Így közösen nyernek táplálékot, és egymást táplálókká válnak. – John Bunyan

**********

Gyönyörű és igaz élet (J.R. Miller)

Isten sokszor teletölti kezünket ajándékaival, de nem azért, hogy ezeket csak a magunk számára használjuk, hanem, hogy segítséget, vigaszt, örömöt, fényt és boldogságot adjunk másoknak. Ez a menny királyságának törvénye. Nem azért adattak nekünk mennyei ajándékok – hogy azokat csak magunknak tartsuk meg! Amink van, azért kaptuk, hogy használjuk, majd továbbadjuk másoknak. Ha már csak ezt az egy tanítást meg tudnánk valósítani; ha Krisztus királyságának e törvényét minden részletében be tudnánk tölteni, akkor e földi életet szinte a mennyé tudnánk változtatni. S pontosan ez az, amire törekednünk kellene!

Gyönyörű és igaz élet az, amelynek célja, hogy áldás legyen minden más élet számára, melyet megérint.

Nem könnyű úgy élni, hogy folyamatosan áldást tudjunk jelenteni mások számára. Jézus ilyen életet élt, de ez igen sokba került Neki. Mindenkinek, akiket megérintett, adott magából egy kicsit. A keresztény szeretet ad, szolgál és áldozatokat hoz – a végsőkig.

S miközben az emberek felé szolgálunk – Krisztusnak is, sőt, elsősorban magának Krisztusnak szolgálunk. „És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” Mát. 25:40

ENGLISH:

Be like a dewdrop that finds a drooping rose and sinks down into its folds and loses itself but revives the weary flower. So be content to do good and bless the life that need your benediction and be only rememberek by what you have done. – Mrs. Charles E. Cowman

**********

Christians are like the several flowers in a garden that have each of them the dew of heaven, which, being shaken with the wind, they let fall at each other’s roots, whereby they are jointly nourished, and become nourishers of each other. – John Bunyan

**********

The true and the beautiful life (J.R. Miller)

While God’s gifts are in our hands, they are to be employed not for ourselves alone, or at all, primarily — but to give help, comfort, joy, light, and cheer, to others. This is the law of the heavenly kingdom. Nothing whatever is given to us — to be kept for ourselves alone. Everything that is ours — is ours to use and then pass to others. If we but carried out this teaching and fulfilled this law of Christ’s kingdom in every particular, it would make this earth a Heaven. Yet that is just what we should aim to do. 

The true and the beautiful life, is the one which seeks to be a blessing to every other life it touches.

It is not easy to live a life of perpetual blessing to people. Jesus did it, but it was very expensive living for him. He gave out something of Himself to everyone He touched. Christian love gives and serves and sacrifices unto the uttermost. 

While we are serving men — we are also and primarily serving Christ. “The King will answer and say to them: Truly I say to you, to the extent that you did it to one of these brothers of Mine, even the least of them, you did it to Me.” Matthew 25:40 

Source/Forrás: An excerpt from Mrs. Charles E. Cowman’s “Mountain Trailways For Youth”, 1947; Christian Devotional Readings, http://sermonsandsongsdotorg.com/2013/09/20/nourishers-of-each-other-john-bunyan/; and http://www.gracegems.org/Miller/christlike_living.htm Source of illustration: here. Ford.: wordwatcherdawn

Most, hogy már itt vagy! (With you there by J.R. Miller)

Copyright © by Troy Guillory

Copyright © by Troy Guillory

A régi angol börtönök egyikében volt egy olyan földalatti cella, melyet azok számára használtak büntetőhelyként, akik ott a börtönben valamiért kegyvesztettek lettek. Történt egyszer, hogy egy előkelő, ám túlzottan ideges természetű úriember került a rabok közé. Benne ez a cella egy vissza-visszatérő, szinte kísérteties félelmet váltott ki. Egy nap azonban valamilyen hibát követett el, és őt is elítélték 24 órára, amit ebben az ominózus magánzárkában kellett letöltenie. Odavezették, kinyitották neki az ajtót, és ő a lépcsőkön lassan lement a sötét mélységbe. Az ajtó záródása tompán visszhangzott a sötét börtönben. Majd minden elcsendesedett – és szörnyű, nyomasztó csend telepedett a helyiségre. A szegény rab idegesen és rettegve a padlóra hanyatlott. Az elméje úgy zakatolt, mintha láz gyötörné, és úgy tűnt neki, mintha minden oldalról csak gúnyolódó hangok jönnének. Azt hitte, megőrül a félelemtől.

A feje fölött azonban hirtelen lépéseket hallott, majd valaki kedvesen a nevén szólította. Ennél édesebb zenét fülei még soha nem hallottak! „Az Isten áldjon meg! – szólt elfúló lélegzettel. – Van-e ott valaki?” „Igen – válaszolt a börtönlelkész –, és én nem hagyom el ezt a helyet addig, míg téged ki nem engednek innen.” „Áldjon meg az Isten! – kiáltotta a rab. – Nem is bánom már e helyet, most, hogy már itt vagy!” A félelem tovaszállt; a sötétség elveszítette erejét és már nem gyötörte őt tovább, mivelhogy a barátja ennyire közel volt, szinte közvetlenül felette, jóllehet nem látta őt.

Hasonlóképpen, a sötétség minden órájában, a legkoromfeketébb éjben, a legmélyebb szomorúságban, a legsúlyosabb tanácstalanságban, mikor azt gondoljuk, egyedül vagyunk, s oly nagyon vágyakozunk Krisztus jelenlétére, és azon tűnődünk, vajon miért nem jön – az Úr valójában nagyon közel van hozzánk. Vigyáz ránk, törődik velünk, bár mi nem látjuk Őt. Krisztus egyetlen barátja sem kerülhet olyan sötétségbe, hogy őt az isteni szeretet óvó szeme figyelemmel ne kísérné. Isten egyetlen gyermeke sem lehet semmilyen vadul zúgó viharban úgy – hogy az isteni gondviselés ne vigyázna ott rá és ne oltalmazná.

ENGLISH:

In one of the old English prisons, there was an underground dungeon which was used as a place of punishment for those who fell under disfavor. Among the prisoners, at one time, there was a man of refinement with exceedingly nervous temperament, to whom the horror of this dungeon was a haunting terror. Then one day he offended in some way, and was sentenced to twenty-four hours in this cell. He was led to the place, the door was opened, and he passed down the stairs into the dark depths. The shutting of the door sent its echoes through the gloomy dungeon. Then all was still–a stillness that was terrible in its oppressiveness. Nervous and full of fear, the poor man sank to the floor. His brain throbbed as with fever, and mocking voices seemed to sound on all sides. He felt that the terror would drive him mad.

Suddenly he heard footsteps overhead, and then a voice gently calling his name. Never was any music so sweet, “God bless you!” He gasped. “Are you there?” “Yes,” answered the prison chaplain; “and I am not going to leave this place until you come out.” “God bless you!” cried the prisoner. “Why, I do not mind it at all now, with you there.” The terror was all gone. The darkness was powerless to harm him while his friend was so near, close above him, though unseen.

So in all the hours of our darkness, in the blackest night, in the deepest sorrow, in the sorest perplexity, when we think we are alone, while we long for Christ’s presence and wonder why He does not come–He is really near us, watching us, caring for us, though unseen by us. There is no darkness where a friend of Christ gropes–that is not viewed by the eye of divine love. There is no child of God in the midst of any wild storm–who is not watched over and sheltered by the divine care.

Source/Forrás: An excerpt from J.R. Miller’s Life’s Byways and Waysides, 1907. Source of illustration: here. Ford.: wordwatcherdawn